Könyvvilág, 1977 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
Könyves kirakni ISKOLÁS LESZ A GYERMEKÜNK Pedagógusok és pszichológusok körében mind általánosabb a felismerés: az oktatás jelentős tartalékai kihasználatlanok az iskola előtti korban. Az is köztudott, hogy azok a gyerekek, akiknél ezeket a tartalékokat” a családi környezet hatása — tudatosan vagy spontánul — jobban mozgósítja, vagy akik óvodába járnak, előnyösebben rajtolnak iskolai pályájukon, mint a többiek. Ennek sajnos az ellenkezője is igaz. Aki nem jut be az óvodába, vagy akinek a szülei, nagymamája nem tudja, miként is kellene foglalkoznia gyermekével, kisunokájával, már induláskor „hátrányos helyzetben" van. Rajtuk, nekik segít elsősorban ez a kitűnő könyv. Célja elsősorban az, hogy konkrét segítséget nyújtson a szellemi képességek fejlesztéséhez, az iskolai munkára való felkészítéshez. Nem előretanít ez a könyv, nem veszi el az iskola kenyerét. Sőt: azzal a szellemi „bemelegítéssel", amelyet "2 szellemes feladatlapjának „megoldása” révén a gyerekek végeznek, éppen az iskolának segít. ..A feladatlapok írják a szerzők — szemléletes, képi jellegük miatt — nagymértékben segítik a gyermeket abban, hogy az érzékletes-tapintásos ismeretszerzés síkjáról a képi ábrázoláson keresztül eljusson a betűk és számok elvont fogalomrendszerével végzett műveletek megértéséhez, elsajátításához.’’ A vaskos kötet két részből áll. Az első, mintegy 119 oldalnyi szöveges részben sok hasznos tudnivaló olvasható az óvodáskorú gyermekek helyes neveléséről, az iskoláskor küszöbén álló gyermekek életkori sajátosságairól, testi és lelki jellemzőiről. Csak sajnálni lehet, hogy sok fontos kérdésről nem kellő alapossággal esik szó, más kérdések viszont szükségtelenül ismétlődnek. Gondosabb szerkesztés mellett elkerülhető lett volna, hogy érezzük az egyes fejezetek más-más szerzőtől származnak. A kötet második része a feladatlapokat foglalja magában. Okosak, szellemesek,, gondosan szerkesztettek. Minden bizonnyal nagy élményt nyújt majd szülőnek, gyermeknek egyaránt a közös munka, amelyet a feladatok teljesítése jelent. (Gondolat) Loránd Ferenc Chagall festménye a Szépművészeti Múzeum képtárai c. kötetből (Corvina) Pataki Ferenc: UTAK ÉS VÁLASZUTAK A MAI SZOCIÁLPSZICHOLÓGIÁBAN Pataki Ferenc könyve áttekintést ad a hatvanas-hetvenes évek szociálpszichológiájának helyzetéről, problémáiról, áramlatairól Keleten és Nyugaton. A részjelenségekbe való belemélyedés helyett elsősorban az e tudományágon belül kibontakozó főbb irányulásokat, elgondolásokat és dilemmákat ismerjük meg. A szerző világos vázlat segítségével szemlélteti a szociálpszichológiának a pszichológia tágabb kontextusában kijelölhető helyét, a szociológiához illetve egyéb társadalomtudományokhoz való kapcsolódását. A könyv első fejezeteiben hosszan esik szó a nyugat-európai, illetve amerikai szociálpszichológusok válságtudatáról, s a tudományukat illető kritikai magatartásukról Pataki úgy látja, hogy a szocialista országok szociálpszichológusaira ez a válságtudat nem jellemző, ami részben abból is adódik, hogy ezekben az országokban kéthárom évtizeden át mellőzték ezt a tudományágat, melynek folytán tudománytörténeti folytonossága megszakadt. A marxista tudósok meglevő, indokolt dilemmái — ahogy a szerző mondja — a konstituálódás válságát fejezik ki. Pataki nem tartja adekvátnak a szociálpszichológia önálló létének túlhangsúlyozását — ami nem ritka jelenség —, ehelyett az egész pszichológiával együtt történő fejlődésének tanulmányozását tartja kívánatosnak. Ez iszonylag fiatal tudomány tárgykeresési nehézségeiről színes fejezet tájékoztatja az olvasót. — A polemizáló stílusú, magas színvonalú tárgyismeretről tanúskodó, előzetes ismereteket feltételező mű elsősorban szociálpszichológusoknak szól. (Akadémiai) Fonyó Ilona Két könyv SCHWEitzERRŐL Az a tíz év, amely Schweitzer halála óta eltelt, nem csökkentette, hanem megnövelte jelentőségét. Minden jel arra mutat, hogy most érik be munkásságának, áldozatvállalásának gyümölcse, most kezdjük megérteni egyetemes etikájának lényegét, most lépünk arra az útra, amely elvezethet a nemzetek békés együttműködéséhez, a fejlődő országok felemelkedéséhez, a környezetvédelem égető gondjainak megoldásához. Az „élet tisztelete” — ez a legfontosabb Schweitzer filozófiai tanításában, de csak akkor válik az emberiség közkincsévé, ha tetté és gyakorlattá válik, mint ahogy tett és gyakorlat volt az életrajzok tanúsága szerint az elv megalkotójának életművében. Az Így élt... sorozat Schweitzere (Dr. Marék Antal: Így élt Albert Schweitzer) az ifjúsághoz szólt, de kicsinek, nagynak egyaránt élményt jelentett az a kedves, derűs és világos megfogalmazás, amellyel a szerző bemutatta hőse bonyolult, eseményekben gazdag életét. Azt mondtam hős — s az is valójában, „az erkölcsi hősiesség új értelmében”, ahogy ezt Stefan Zweig már a húszas években megállapította —, de nem elérhetetlen nagyság, hanem személyes ismerősünk, aki meggyőzően néz ránk, míg beszél hozzánk. Borisz Noszik könyve rövid időn belül másodszor jelenik meg, s ez nem véletlen. Ez a testesebb életrajz tovább vezeti az olvasót a megismerés útján, mélyebb betekintést nyújt Schweitzer nagyszerű gondolatvilágába, megvilágítja ennek a páratlan emberi életnek gyökereit, erőforrásait, fejlődését, hatását. Eleven példaként idézi elénk a „Nagy Doktor"-t, akinek szavára nagyon oda kell figyelnünk. (Kossuth) Németh Tibor György Robert Flinker: TISZTÍTÓTŰZ Robert Flinker hőse látszólag becsületes, tisztelettel övezett, normális életet élő polgárember. Konkrét céllal indul el, a jól ismert kisvárosban eltéved, s közben kiderül, hogy ismeretlen okból vád alá helyezték, per, ítélet készül ellene. Theun de Vries: Titkok birodalma c. H. Bosch regényéből (Európa) GORILLÁK ÉS GITÁROK Latin-amerikai fiatalok esszék, riportok, dalok, interjúk, beszédek, nyilatkozatok, dokumentumok tükrében. A különös ábrájú borítólap nem mindennapian érdekes kötetet takar. Egy földrésznyi világ, Latin- Amerika fiataljainak életéről és küzdelmeiről villant fel megindítóan izgalmas, eleven képeket, nem odalátogató utazók vagy tudósítók benyomásai, hanem maguknak a latin-amerikaiaknak a megélt tapasztalatai alapján. Dél-mexikói indián gyerek vall hányódásairól, perui parasztember arról, hogyan kezdett ösztönös szervezkedésbe, brazil munkás egy sikerült akcióról a fasiszták ellen, uruguayi háziasszony fenyegetett és sivár hétköznapjairól, vértanú bolíviai pap a gerillatáborban töltött idejéről; publicisták, politikusok, történészek, forradalmárok, papok, népköltők, protesténekesek, diákok, filmesek, sportolók nyilatkoznak meg „hazájuk, Latin-Amerika” sorsáról és önmagukról, helyzetükről, feladataikról. A kötet érzékelteti e hatalmas bonyolult világ sokrétűségét, áttekinthetővé teszi alapvető jellegzetességeit. A nyomor, a kiszolgáltatottság, a gyarmati állapot, a fasizmus — meghatározó jegyei Latin-Amerikának. De: a forradalmasodás, a foradalmi lehetőségek keresése, a társadalmi és függetlenségi mozgalmak — nem kevésbé jellemző vonásai. És miközben döbbenetes adatokat ismerünk meg a gyermekhalandóságról, a nyomorról, az írástudatlanságról, az elnyomók kegyetlenségéről, nagyszerű Egy svájci újságírónő és Michael Mann, Thomas Mann egyik fia sorozatos hiábavaló próbálkozások után rá tudta venni az író özvegyét arra, hogy kötetlen beszélgetések formájában elmondja nekik mindazt, amire emlékszik: gyerekkorától kezdve, különös tekintettel azokra az évtizedekre, amelyeket a megelőzőktől Thomas Mann-nal való megismerkedése választ el. A Megíratlan emlékeim őrzi a beszélgetések elevenségét, így valamennyi megemlített figura közel kerül az olvasóhoz, s igen érzékletes annak a meglehetősen sok, különféle miliőnek a bemutatása is, amelyekben Mannék mozgalmas — sajnos nem mindig önszántukból mozgalmas — életük során megfordultak, vagy amelyet maguk teremtettek önmaguk körül. A visszaemlékezések első fejezeteiben van valami rokonszenves, de tagadhatatlanul „öregasszonyos” szószátyárság: a gyermekkor, a tanulóévek, ismerkedés zenével, irodalommal, nagy társasági élet a szülői házban, az első udvarlók kerülnek itt az emlékezet nagyító lencséje alá. A jelentősebb, az olvasó számára is érdekesebb rész feltétlenül a második. „A véletlen akarata volt-e, vagy a sorsé, hogy 1933 februárjában külföldi előadókörútra indultunk? Erről az útról nem tértünk vissza Németországba, ez az út a kényszerű száműzetésbe vezetett ...” — meséli Katia Mann. Wagnerről tartott, előadást Thomas Mann Amsterdamban, Brüsszelben, Párizsban — előadókörútjáról s egész működéséről, távollétében olyan ellenséges cikkek jelentek meg a fasizálódó Németországban, hogy világos lett: nincs odahaza semmi keresnivalójuk. Következett Bécs, Svájc, Dél Franciaország, majd 1938-tól az Egyesült Államok, Kalifornia — a száműzetés évtizedei. Mikor a művészeti élet olyan kiválóságai, olyan kitűnő tudósok kényszerültek emigrációba, mint Schönberg, Einstein, Adorno, Brecht, Döblin, Bruno Walter, Franz Werfel és még számosan. S ezek az emberek megpróbáltak úgy élni és alkotni, olyan teljességgel, mintha nem kényszerhelyzetben lennének. Katia Mann a memoárban — ahogyan ezt élete során mindvégig tette — tartózkodik attól,hogy személyét előtérbe helyezze, de minthogy ő az elbeszélő, az események szükségszerűen szubjektív tolmácsolást nyernek. Talán épp ez teszi könyvét ilyen rokonszenves, kellemes olvasmánnyá. (Magvető! Déva Mária tettekről is olvasunk, nagyszerű szavakkal találkozunk névtelen parasztköltőktől, s olyan világhírű művészektől, mint a chilei Violetta Fara, és a meggyilkolt Viktor Para volt. És a szintén elpusztított Camos Marighella brazil költő, aki kimondta azt az igazságot, amely legfontosabb tanulsága a Gorillák és gitárok című kötetnek: Most a mi énekünk a tiszta szó Új idő, téged mi teremtünk meg (Kozmosz) Imre Katalin Kaia Mann: MEGÍRATLAN EMLÉKEIM Chopin és Maurice Sand Palma környékén. Gál Zsuzsa: Az én zeneszerzőm — Fr. Chopin (Zeneműkiadó) Ha majd egyszer valamilyen nagy vállalkozás föltérképezi Közép-Kelet- Európa szellemi történetét, szerzői bizonyára érdekes lapokat szentelnek a kafkaizmus jelenségének. A mi közvéleményünk ugyan csak az ötvenes évek végén, a hatvanasok elején fedezte föl Franz Kafka műveit, s azóta a körülötte zajló viták lángja is jórészt ellobbant, ma inkább azokra figyelünk (elsősorban néhány nagy amerikai zsidó íróra), akik prágai elődjük szellemét is fölszívták, és beépítették a maguk eredeti írói világába. Azok a sajátos közép-keleteurópai jelenségek viszont, amelyekből Kafka szelleme kinőtt, amelyekből művészete táplálkozott, jórészt földerítettének még. Különösen a Prágától távolabbi területeken meghúzódó csatornák. Pedig egészen nyilvánvaló, hogy a hajdani Osztrák—Magyar Monarchia keleti szegélyén született, német nyelvű zsidó író, Robert Flinker ugyanabba a szellemi áramkörbe tartozott, mint a nagy prágai mester. Állítólag ismerte is (már a harmincas években) Kafka műveit. Elsősorban nem ezt érezzük a legfontosabbnak Romániában most fölfedezett életművében (magyarul Tisztítótűz címmel megjelent öt novellájában és egy kisregényében), hanem a kafkai életérzés sajátos, eredeti megszólaltatását. Az író az elidegenedés érzésével küszködve szeretetre, emberi közösségre, igazságra sóvárog, közben azonban a világ ezzel ellentétes valóságát érzékeli. Sötét, lehangoló világ Robert Flinkeré. Látásmódja embert roppantó, s nem is csodálkozunk, hogy neves idegorvos létére öngyilkosságot követett el 1945 nyarán Bukarestben. Víziói nem kafkai méretűek ugyan, elbeszélései néhol darabosak, nyersek, gondolatilag és nyelvileg kidolgozatlanok (legalábbis fordításban). Történetei azonban megragadják az olvasót, elgondolkodtatják és érdekes színfoltokkal gazdagítják ismereteit Közép-Kelet-Európa egy fontos, messze szétágazó szellemi jelenségére vonatkozóan. (Kriterion—Európa.) Tax*v Ernő