Könyvvilág, 1978 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
A KÖNYVVILAG 1978 JANUÁRÁRA 80 FILLÉR AXIll. ÉVFOLYAM 1. SZÁM Látás és látásmód Hasson mégoly szubjektívnek is: a Corvina Kiadó „Művészet és elmélet” sorozata számomra arról szól, hogy művészeti életünk máig azokkal a gondokkal küzd, amelyeknek először a századfordulón adatott pregnáns megfogalmazás. Kiviláglik ez a legutóbbi két kötetből is- Az egyik, A látás iskolája a vizuális esztétikai nevelésről írott tanulmányokat tartalmaz; a másik Az élet szobra címen Ady Endre képzőművészeti írásait gyűjti egybe. Az előbbit Domonkos Imre, az utóbbit Varga József állította össze. Először is essen pár szó a sorozatról magáról. A kötetek meglepően — és rokonszenvesen — vegyeseik. Cikkgyűjtemény (pl. Mihályfi Ernő: Művészek, barátaim) éppúgy akad köztük, mini tudománytörténeti kézikönyv (Marosi Ernő: Emlék márványból vagy homokkőből), vagy akár dokumentumok, kritikák és tanulmányok együttese (Németh Lajos—Gerlóczy Gedeon: Csontváry-emlékkönyv). A művészet oly sokféleképpen funkcionál, hogy ennek a sokféleségnek tükröződnie kell megközelítési midjaiban, e sorozatban pedig ez történik, az egyes köteteken belül is. A látás iskolájáról már írt a Könyvvilág, de szívesen térünk rá vissza. Első része a Nemzetközi Művészeti Nevelési Szövetség 1973-ban Budapesten tartott kongresszusának anyaga alapján, néhány hozzászóló utólag megírt tanulmányaiból áll össze, s a művészetre nevelés elméleti és gyakorlati problémáival foglalkozik, többek között a szülő—gyermek kapcsolatban, az iskolában, az iskolatelevízióban és a múzeumokban. A második rész címe: „Szemelvények a vizuális esztétikai nevelés magyar irodalmából” — ez mások mellett Lyka Károly, Márffy Ödön, Bölöni György, Fülep Lajos, Rippl- Rónai József, Moholy-Nagy László írásait közli. Az első részben a jugoszláviai Bogomil Karlavaris fogalmazza meg a művészeti nevelés alapdilemmáját: ismeretszerzés vagy képességfejlesztés. A kötet egésze az utóbbi mellett érvel. Kiderül azonban az is, hogy igazi, elmélyült ismeretekhez épp a kifejlesztett készségek által lehet jutni, s hogy a képességek fejlesztésének akarva-akaratlan része a nem öncélú ismeretszerzés is. Ezt példázza Lengyel Györgyi: „A népi díszítőművészet a nevelésben” című írása. Bebizonyosodik, hogy a gyerekek számára kitűnő módszer népművészeti ismereteik — pl. népmese-tudásuk — rögzítésére a népművészeti formák reproduktív alkalmazása. Az ember azt érzi magához közelállónak, aminek maga is alkotó részese. A gyerekek a megismert népművészeti formákat saját fantáziájuk segítségével fejlesztik tovább rajzaikon. Szintén a már említett Karlavaris fogalmazza meg a képességfejlesztésre irányuló művészeti nevelés általános társadalmi vonatkozásait: „Biztos, hogy a kreativitás mint kategória, az ember lényegét képezi, s annál kifejezettebben jelentkezik, minél szabadabb az ember, minél inkább felszabadult a más embertől való függés alól.” Ebből megfordítva igenis az következik, hogy a lexikális formájú oktatásnak is közvetlen társadalmi-világnézeti háttere van: az ismeretszerzés hangsúlyozása a képességfejlesztés rovására — akadályozza a szabad, sokoldalú és kreatív személyiség fejlődését, és önálló ítéletalkotásra képtelen, magukat mások értékrendjének alávető embereket nevel. A kötetnek talán legérdekesebb, de bizonyosan legszebb és — fontos! — legszebben megírt tanulmánya Székácsné Vida Mária tollából származik. Egy anyának és kislányának rajzos beszélgetéseit mutatja be (itt említem meg, hogy a kötetet 108 gyermekrajz illusztrálja). Az anya egy-egy vonallal megadott valamilyen hangulatot, amit azután a kislány egészített ki konkré képekké. A szerző ezeket a rajzokat „vizuális kétszólamúak”-nak nevezi. A kötet második része amilyen izgalmas, olyan elszomorító. Kiderül, hogy a művészeti nevelés problémáit már a századfordulón is éppoly világosan lehetett látni, mint ma — és kiderül, hogy a föntebb említett művészek és gondolkodók egy-egy észrevétele mégis ma is újdonságszámba megy. . a cél az, hogy az iskola ne műtörténészeket, hanem a művészetet élni tudó embereket neveljen...” — ezt pl. Fülep Lajos 1911-ben írta. Márffy Ödön a modern művészek alkotásait javasolja iskolai feldolgozásra az irodalmiaskodó romanticizmus produktumai helyett — s mert az első rész egyik tanulmánya a múzeumok nevelő hatásával foglalkozik, lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe: a Nagybánya utáni magyar művészetnek a Nemzeti Galériában mindmáig csak néhány szobányi hely jut. Az élet szobra című Adycikkgyűjtemény újólag arra biztat le a kalappal! Ady még ott is telibe talál, ahol alig-alig van némi fölkészültsége. Mind Párizsban, mind Budapesten biztos szemmel találja meg azokat a művészeket, akiknek szobrait vagy festményeit rokonnak és egyenrangúnak érezheti saját művészetével. Értékítéleteit alig kezdte ki az idő. S mi megint csak arra gondolhatunk: vajon vannak-e ma olyan önérdek nélküli, forradalmi-művészi szövetkezetek, mint amilyen az Ad.. volt • a .4*0^2^ több tagjával, Kernstokkal, Tihanyival s a többiekkel? (Valamint, természetesen, megintcsak arra is, hogy mikor lesznek végre a legszélesebb közönség számára megtekinthetők az Ady által üdvözölt művészek művei?) S mindezen túl: Az élet szobra című gyűjtemény egy szoborrá sosem merevíthető ember életét, életének fantasztikus teljességét idézi. Fábri Péter Az orosz, illetve szovjetorosz irodalom három, meghatározó jelentőségű és tragikus sorsú költője: Puskin, Biok és Jeszenyin; Szuhovo-Kobilin pedig a gogoli szatíra romantikus folytatója. Műveik újbóli, bővített, vagy Magyarországon első ízben megjelenő fordításai az újat nyújtás szándéka mellett számottevően fokozzák az e szerzők iránti általános érdeklődést is. Puskin a felvilágosodást követő időszakban a modern kritikai realizmus gogói korszaka előtt alkotott. Bár a prózaíró híre előbb érkezett el hozzánk (A lövés, 1839) hazánkban mégis költőként ismertebb. Érthető ez, hiszen — amellett, hogy minden műfajban korszakos jelentőségűt alkotott, alányait és hatását tekintve mégis költészetét illeti az elsőbbség. Puskin teljesebb megismeréséhez járul most hozzá az 1978-ban indult hatkötetes sorozat, melynek újabb, kötete a Regények— Elbeszélések éppen prózai alkotásai tükrében mutatja meg az írót. A gyűjtemény —v ~ . íve.... s .r.a vrriásrólf* ..r/l'eterníWíor"‘í4k kivételével — minden prózában írt elbeszélését tartalmazza, de megtalálható ismert remekműve .A kapitány lánya és a halála után kiadott Dubrovszkij című regény is. A sorozat eddig kiadott köteteit jól egészíti ki Geszszen így élt Puskin c. munkája. A könyv színes és gazdag életrajzi feldolgozás; részletesen szól az Anyegin, a Borisz Godunov, A pikk dáma és más Puskin-művek ihlető forrásairól, keletkezési körülményeiről, bemutatva közben azt a történelmi kort is, amelyben az író élt és alkotott. Az életrajzi munka nevezetessége, hogy Gesszen — a jeles Puskin-kutató —külön a magyar ifjúság számára írta könyvét, mely Gelért György tolmácsolásában jelent meg, számos dokumentum értékű képpel, vers- és levélrészlettel együtt. Noha Gesszen műve a Móra Könyvkiadó „Így élt...” című ifjúsági sorozatának egyik darabja, de mint e sorozat számos korábbi kötete, ez sem csupán az ifjúság, hanem a felnőtt olvasók számára is érdekes. Szuhovo-Kobilint a gogoli hagyományokat idéző és ma már világhírűvé lett trilógiájával az orosz dráma klasszikusai között tartják számon. Az arisztokrati»»bistoi*dés-..ao»á*ar .drámaíró’ a XIX század közepén írta drámáit. Szinte természetes, hogy darabjai életében nem kerültek bemutatásra. Mai népszerűsége azonban mutatja, hogy írásai napjainkban is képesek élénk visszhangot kelteni. Magyarul eddig csak a Tarelkin halála jelent meg antológiában, mely a most kiadott önálló kötetben a Krecsinszkij házassága és Az ügy című darabokkal egészül ki. Mindhárom Elbert János gondos és hozzáértő fordításában jelent meg, a kötetet a fordító utószava kíséri. Ebben Elbert a következőképpen foglalja össze a drámák sajátosságait: a Krecsinszkij házassága társadalmi vígjáték. Az ügy szatirikus dráma, a Tarelkin halála tragikus farce. Szuhovo-Kobilin szatirikus képűsége révén mindegyikük izgalmas és modern mű a mai olvasó-néző számára. Színpadi hatása Mejerholdon keresztül Osztrovszkijával vetekszik, sőt Alekszandr Brok a szimbolista dráma kivonásait fedezte fel Szuhovo-Kobilin darabjaiban. Nem véletlenül idézzük éppen itt az ő véleményét Szuhovo-Kobilinról, mert a következőkben Alekszandr Brok Verseinek új fordításokkal kiegészült kötetéről szólunk. A századforduló irodalmának nagy eseménye a költészet megújulása és európai szintre való emelkedése. Új irányzatok fejlődnek ki, így elsőként a szimbolizmus, melynek jeles képviselője Biok is, az orosz költői nyelv megújítója, kinek verseiből az orosz beszéd lágy és dallamos „muzsikája” szól. A tízes években Blokot a legnagyobb orosz költőnek tartották. Magyarországon költészetét Kosztolányi Dezső mutatta be 1914-ban, majd verseinek újabb fordításai jórészt gyűjteményes kötetekben jelentek meg. Első önálló kötetét hazánkban 1959-ben, Válogatott műveit pedig 1972-ban adták ki. Újabb, önálló verseskötete még teljesebb képet ad költészetéről, segítségével a magyar olvasók jobban megismerkedhetnek Biok önpusztító művészetével, azzal az úttal, amely — leginkább végső eredményében — rokon Adyéval is. Jeszenyin versei már a szovjet-orosz irodalom húszas éveiben születtek, amikor az orosz költészet a forradalomhoz való viszony hatására újra alakul és kio*--'réti**FK' a koránk*fzáffV-ez.at-o-k. r.,- a. szimbolizmus is háttérbe szorulnak. Ezeknek az éveknek költészetében a fő erővonalakat Jeszenyin és Majakovszkij versei jelzik. Jeszenyin a „falu utolsó költőjének” nevezte magát, de legalább annyira a hányódó értelmiség költője is volt, kinek alakja körül mindmáig legendák és viták gyűrűznek. Verseire Magyarországon viszonylag korán, a húszas években figyeltek fel. A most megjelent Válogatott műveiben nemcsak lírai hagyatékát, hanem tanulmányainak, cikkeinek, önéletrajzi írásainak és leveleinek gondos válogatását is megtaláljuk. E kiadások mind hozzájárulnak Puskin, Szuhovo- Kobilin, Biok és Jeszenyin hagyományainak teljesebb magyarországi megismeréséhez és ezzel együtt az orosz, illetve szovjet-orosz irodalom még jobb megértéséhez. A kötetek mindegyikét jeles fordítói gárda bocsátotta útjára: Fodor András, Gellért György, Király Zsuzsa, Rab Zsuzsa, Radó György, Szőllősy Klára, sőt találunk Nagy László-, Weöres Sándor-, Illyés Gyula-fordításokat is, melyeket filológiáikig részletező és gondos jegyzetanyag egészít ki. B. J. E. Tragikus sorsok sugárzása Puskin. Részlet az Achátszobák portikuszáról. Rácz—Ikonnyikov: Leningrad és környéke (Corvina) A MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVTERJESZTŐK EGYESÜLÉSÉNEK LAPJA ILLYÉS GYULA Amikor a rím közbeszól Ha zöldek a falevelek, ha sárgák, egyként ismerősök! De mind lucskosabbak az őszök és hidegebbek a telek és minden gyorsabban pereg ... — És mi magunk vagyunk az ősök. (Különös testamentum Illyés Gyula száz új verse. Szépirodalmi, 209 oldal, kötve 14,50 Ft.)