Könyvvilág, 1978 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

r KONYVVILAG 1978 JANUAR ÁRA 80 FILLÉR AXIll. ÉVFOLYAM 1. SZÁM A MAGYAR KÖNYVKIADÓK ÉS KÖNYVTERJESZTŐK EGYESÜLÉSÉNEK LAPJA Látás és látásmód Tragikus sorsok sugárzása Hasson mégoly szubjektív­nek is: a Corvina Kiadó „Művészet és elmélet” so­rozata számomra arról szól, hogy művészeti életünk máig azokkal a gondokkal küzd, amelyeknek először a századfordulón adatott preg­náns megfogalmazás. Kivi­láglik ez a legutóbbi két kötetből is- Az egyik, A lá­tás iskolája a vizuális esz­tétikai nevelésről íróit ta­nulmányokat tartalmaz; a másik Az élet szobra cí­men Ady Endre képzőmű­vészeti írásait gyűjti egy­be. Az előbbit Domonkos Imre. az utóbbit Varga Jó­zsef állította össze. Először is essen pár szó a sorozatról magáról. A kö­tetek meglepően — és ro­konszenvesen — vegyeseik. Cikkgyűjtemény (pl. Mi­­hályfi Ernő: Műrészek, ba­rátaim) éppúgy akad köz­tük. mim tudománytörté­neti kézikönyv (Marosi Er­nő: Emlék márványból vagy homokkőből), vagy akár dokumentumok, kritikák és tanulmányok együttese (Né­meth Lajos—Gerlóczy Ge­deon: Csontváry-emlék­könyv). A művészet oly sokféleképpen funkcionál, hogy ennek a sokféleség­nek tükröződnie kgl^ meg­­köze! ítösi mi íjai ban. e‘ so­rozatban pedig ez történik, az egyes köteteken belül is. A látás iskolájá-ról már írt a Könyvvilág, de szíve­sen térünk rá vissza. Első része a Nemzetközi Művé­szeti Nevelési Szövetség 1973-ban Budapesten tar­tott kongresszusának anya­ga alapján, néhány hozzá­szóló utólag megírt tanul­mányaiból áll össze. s a művészetre nevelés elméle­ti és gyakorlati problémái­val foglalkozik, többek kö­zött a szülő—gyermek kap­csolatban, az. iskolában, az iskolatelevízióban és a mú­zeumokban. A második rész címe; „Szemelvények a vi­zuális esztétikai nevelés magyar irodalmából” — ez mások mellett Lyka Ká­roly. Márffy Ödön, Bölöni György. Fülep Lajos. Rippl- Rónai József, Moholy-Nagy László írásait közli. Az első részben a jugo­szláviai Bogomil Karlava­­ris fogalmazza meg a mű­vészeti nevelés alapdilem­máját: ismeretszerzés vagy képességfejlesztés. A kötet egésze az utóbbi mellett ér­vel. Kiderül azonban az is, hogy igazi, elmélyült is­meretekhez épp a kifejlesz­tett készségek által lehet jutni, s hogy a képességek fejlesztésének akarva-aka­­ratlan része a nem öncélú ismeretszerzés is. Ezt pél­dázza Lengyel Györgyi: „A népi díszítőművészet a ne­velésben” című írása. Bebi­zonyosodik, hogy a gyere­kek számára kitűnő mód­szer népművészeti ismere­teik — pl. népmese-tudá­suk — rögzítésére a népmű­vészeti formák reproduktív alkalmazása. Az ember azt érzi magához közelállónak, aminek maga is alkotó ré­szese. A gyerekek a megis­mert népművészeti formá­kat saját fantáziájuk se­gítségével fejlesztik tovább rajzaikon. Szintén a már említett Karlavaris fo­galmazza meg a képesség­fejlesztésre irányuló mű­vészeti nevelés általános társadalmi vonatkozásait: „Biztos, hogy a kreativi­tás mint kategória, az em­ber lényegét képezi, s an­nál kifejezettebben jelent­kezik, minél szabadabb az ember, minél inkább fel­szabadult a más embertől való függés alól.” Ebből megfordítva igenis az kö­vetkezik, hogy a lexikális formájú oktatásnak is köz­vetlen társadalmi-világné­zeti háttere van: az isme­retszerzés hangsúlyozása a képesség fejlesztés rovásá­ra — akadályozza a szabad, sokoldalú és kreatív sze­mélyiség fejlődését, és ön­álló ítéletalkotásra képte­len, magukat mások érték­rendjének alávető embere­ket nevel. A kötetnek talán legér­dekesebb, de bizonyosan legszebb és — fontos! — legszebben megírt tanul­mánya Székácsné Vida Má­ria tollából származik. Egy anyának és kislányának rajzos beszélgetéseit mu­tatja be (itt említem meg, hogy a kötetet 108 gyer­mekrajz illusztrálja). Az anya egy-egy vonallal megadott valamilyen han­gulatot, amit azután a kis­lány egészített k: konkr^ képekké. A szerző ezeket a rajzokat „vizuális kétszóla­­múak”-nak nevezi. A kötet második része amilyen izgalmas, olyan el­szomorító. Kiderül, hogy a művészeti nevelés problé­máit már a századfordulón is éppoly világosan lehe­tett látni, mint ma — és kiderül, hogy a föntebb említett művészek és gon­dolkodók egy-egy észrevé­tele mégis ma is újdonság­számba megy. . a cél az, hogy az iskola ne műtör­ténészeket, hanem a mű­vészetet élni tudó embere­ket neveljen...” — ezt pl. Fülep Lajos 1911-ben írta. Márffy Ödön a modern művészek alkotásait java­solja iskolai feldolgozásra az irodalmiaskodó . roman­­ticizmus produktumai he­lyett — s mert az első rész egyik tanulmánya a mú­zeumok nevelő hatásával foglalkozik, lehetetlen, hogy ne jusson eszünkbe: a Nagybánya utáni magyar művészetnek a Nemzeti Galériában mindmáig csak néhány szobányi hely jut. Az élet szobra című Ady­­cikkgyűjtemény újólag ar­ra biztat: le a kalappal! Ady még ott is telibe talál, ahol alig-alig van némi fölkészültsége. Mind Pá­rizsban, mind Budapesten biztos szemmel találja meg azokat a művészeket, akik­nek szobrait vagy festmé­nyeit rokonnak és egyen­rangúnak érezheti saját művészetével. Értékítélete­it alig kezdte ki az idő. S mi megint csak arra gon­dolhatunk: vajon vannak-e ma olyan önérdek-nélküli, forradalmi-művészi szö­vetkezének, mint amilyen az Ad;.' volt • a .4*0^2^ több tagjával, Kernstokkal, Tihanyival s a többiekkel? (Valamint, természetesen, megintcsak arra is, hogy mikor lesznek végre a leg­szélesebb közönség számár ra megtekinthetők az Ady által üdvözölt művészek művei?) S mindezen túl: Az élet szobra című gyűj­temény egy szoborrá so­sem merevíthető ember életét, életének fantasztikus teljességét idézi. Fábri Péter Az orosz, illetve szovjet­orosz irodalom három, meghatározó jelentőségű é6 tragikus sorsú költője: Pus­kin, Biok és Jeszenyin; Szu­­hovo-Kcbilin pedig a gogoli szatíra romantikus folyta­tója. Műveik újbóli, bőví­tett, vagy Magyarországon első ízben megjelenő for­dításai az újat nyújtás szándéka mellett számotte­vően fokozzák az e szerzők iránti általános érdeklődést is. Puskin a felvilágosodást követő^ időszakban a mo­dern kritikai realizmus go­­go'i korszaka előtt alkotott. Bár a prózaíró híre előbb érkezett el hozzánk (A lö­vés. 1839) hazánkban még­is költőként ismertebb. Ért­hető ez, hiszen — amellett, hogy minden műfajban korszakos jelentőségűt alko­tott, aranyait és hatását te­kintve mégis költészetét il­leti az elsőbbség. Puskin teljesebb megis­meréséhez járul most hoz­zá az 1978-ban indult hat­kötetes sorozat, melynek újabb-, köíe'e a Regények— Elbeszélések éppen prózai alkotásai tükrében mutatja meg az írót. A gyűjtemény —v ~ . ív-e.... s :r.a vrriásió­­jf* ..r/l'etejníWío <"‘í4k kivételével — minden pró­zában írt elbeszélését tar­talmazza, de megtalálható ismert remekműve. .A kapi­tány lánya és a halála' után kiadott Dubrovszkij című regény is. A sorozat eddig kiadott köteteit jól egészíti ki Gesz­­szen így élt Puskin c. mun­kája. A könyv színes és gazdag életrajzi feldolgozás; részletesen szól az Anyegin, a Borisz Godunov, A pikk Puskin. Részlet az Acliátszobák portikuszáról. Rácz—Ikonnyikov: Leningrad és kör­nyéke (Corvina) dáma és más Puskin-mű­­vek ihlető forrásairól, ke­letkezési körülményeiről, bemutatva közben azt a történelmi kort is, amely­ben az író élt és alkotott. Az életrajz' munka neve­zetessége, hogy Gesszen — a jeles Puskin-kutató —kü­lön a magyar ifjúság szá­mára írta könyvét, mely Ge'.lért György tolmácsolá­sában jelent meg. számos dokumentum értékű képpel, vers- és levélrészlettel együtt. Noha Gesszen műve a Móra Könyvkiadó „így élt...” című ifjúsági soro­zatának egyik darabja, de mint e sorozat számos ko­rábbi kötete, ez sem csu­pán az ifjúság, hanem a felnőtt olvasók számára is érdekes. Szuhovo-Kobilint a gogo­li hagyományokat idéző és ma már világhírűvé lett trilógiájával az orosz drá­ma klasszikusai között tart­ják számon. Az arisztokra­­u»»biftoi*oiés-:.ao»á*ór .drá­maíró'’ á XIX század V - zepén irta drámáit. Szinte természetes, hogy darabjai életében nem kerültek be­mutatásra. Mai népszerűsé­ge azonban mutatja, hogy írásai napjainkban is képe­sek élénk visszhangot kel­teni. Magyarul eddig csak a Tarelkin halála jelent meg antológiában, mely a most kiadott önálló kötetben a Krecsinszkij házassága és Az ügy című darabokkal egészül ki. Mindhárom El­bert János gondos és hoz­záértő fordításában jelent meg, a kötetet a fordító utószava kíséri. Ebben El­bert a következőképpen foglalja össze a drámák sa­játosságait: a Krecsinszkij házassága társadalmi víg­játék, Az ügy szatirikus dráma, a Tarelkin ha'ála tragikus farce. Szuhovo-Ko­­bilin szatirikus kép ssége révén mindegyikük izgal­mas és modern mű a mai olvasó-néző számára. Szín­padi hatása Mejerholdon keresztül Osztrovszkijával vetekszik, sőt Alekszandr Biok a szimbolista dráma psvonásait fedezte fel Sz.u­­hovo-Kobilin darabjaiban. Nam véletlenül idézzük éDpen itt az ő véleményét Szuhovo-Kobilinról, mert a következőkben Alekszandr B!o>k Vcrsei-nek új fordí­tásokkal kiegészült köteté­ről szólunk. A századfor­duló irodalmának nagy ese­ménye a költészet megúju­lása és európai szintre való emelkedése. Üj irányzatok fejlődnek ki, így elsőként a szimbolizmus, melynek je­les képviselője Biok is, az orosz költői nyelv megújí­tó ja, kinek verseiből az orosz beszéd lágy és dalla­mos „muzsikája” szól. A tízes években Blokot a legnagyobb orosz költőnek tartották. Magyarországon költészetét Kosztolányi De­zső mutatta be 1914-ban, majd verseinek újabb for­dításai jórészt gyűjtemé­nyes kötetekben jelentek meg. Első önálló kötelét ha­zánkban 1959-ben, Váloga­tott művei-t pedig 1972-ban adták ki. Üjabb, önálló ver­seskötete még teljesebb ké­pet ad költészetéről, se­gítségével a magyar olvasók jobban megismerkedhetnek Biok önpusztító művészeté­vel. azzal az úttal, amely — leginkább végső eredmé­nyében — rokon Adyéval is. Jeszenyin versei már a szovjet-orosz irodalom hú­szas éveiben születtek, amikor az orosz költészet a forradalomhoz való viszony hatására újra alakul és ki­­o*--'réti**FK' a koránk*fráffV-e z.at-o-k. í;,\- a. szimbolizmus is háttérae szorulnak. Ez.ek­­nek az éveknek költészeté­ben a fő erővonalakat Je­szenyin és Majakovszkij versei jelzik. Jeszenyin a „falu utolsó költőjének” ne­vezte magát, de legalább annyira a hányódó értel­miség költője is volt, kinek alakja körül mindmáig legendák és vi­ták gyűrűznek. Verseire Magyarországon viszonylag korán, a húszas években fi­gyeltek fel. A most megje­lent Válogatott művei-ben nemcsak lírai hagyatékát, hanem tanulmányainak, cikkeinek, önéletrajzi írá­sainak és leveleinek gondos válogatását is megtaláljuk. E kiadások mind hozzájá­rulnak Puskin, Szuhovo- Kobilin, Biok és Jeszenyin hagyományainak teljesebb magyarországi megismeré­séhez és ezzel együtt az orosz, illetve szovjet-orosz irodalom még jobb megér­téséhez. A kötetek mind­egyikét jeles fordítói gárda bocsátotta útjára: Fodor András, Gellért Gye f,y, Ki­rály Zsuzsa, Rab Zsuzsa, Radó György, Szőllősy Klá­ra, sőt találunk Nagy László-. Weöres Sándor-, Illyés Gyula-fordításokat is, melyeket filológiáikig rész­letező és gondos jegyzet­anyag egészít ki. B. J. E. ILLYÉS GYULA Amikor a rím közbeszól Ha zöldek a falevelek, ha sárgák: egyként ismerősök! De mind lucskosabbak az őszök és hidegebbek a telek és minden gyorsabban pereg ... — Es mi magunk vagyunk az ősök. (Különös testamentum Illyés Gyula száz új verse. Szép­irodalmi. 209 oldal, kötve 14,50 Ft.)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék