Könyvvilág, 1983 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
„Melyben rövideden megiratnak...” A Magyar emlékírók 16-18. százai című kiadvány bemutatásakor és méltatásához két irányból érdemes kiindulni. Az egyik elrugaszkodási pont óhatatlanul a könyvet útjára bocsátó és magába foglaló sorozat, a „Magyar Remekírók” jellege, eddigi - és idevágó - darabjai, lehetősége és távlatai; a másik nyilvánvalóan az a szellemi közeg - korunk érdeklődése, igénye és ízlése -, amely az efféle köteteket előhívja és fogadja. A jelzett sorrendet követve az első, amit rögzíthetünk az, hogy ez az ezeroldalas könyv a sorozat legértékesebb, felfedezés-érdemű darabjai közé tartozik. S ha belegondolunk, ez természetes is. Minden olyan könyvsorozatban, amely egy nemzet, egy nyelvi közösség művelődésének, írásbeliségének, vagy szépirodalmának teljességre törő panorámája kíván lenni, azok a darabok kelthetik a legnagyobb érdeklődést, amelyek a csúcsok közötti lapályosabb vagy dombosabb terepeket, a csúcsokhoz vezető utakat rajzolják ki, így a „Magyar Remekírók" sorozatából is a XX. század első felének esszépanorámájára, a XIX. és a XX. századi elbeszélők antológiájára, a XVI-XVIII. századi drámai emlékek gyűjteményére emlékezünk a legszívesebben. Arról sem feledkezve meg, hogy ezen gyűjtemények válogatásához, jegyzeteléséhez, olykor magának a szövegnek a gondozásához kell a legnagyobb tudományos erudíció és türelem. A XVI-XVIII. századi magyar emlékiratok elegyes darabjainak egybeválogatását, a jegyzetek és a velős utószó megfogalmazását Bitskey István, a szaktudomány újabb generációjának egyik legfelkészültebb tagja végezte. Munkájának mennyiségét és minőségét azok tudják igazán méltányolni, akik ismerik azt a végeláthatatlan szövegtengert, ahonnan szemelgetnie kellett, akik legalább sejtésekkel bírnak arról, hogy mennyi és miféle filológiai nehézségekkel kellett szembenéznie. Az alábbi egy-két zsörtölődő megjegyzés nem Bitskey Istvánt marasztalja el, hanem egyfelől a sorozatszerkesztés ellentmondásaira, másfelől irodalomismeretünk csonkaságaira kíván utalni. Ez a könyv folytatása, társa és kiegészítője a „Magyar Remekírók" eddigi három darabjának: a Humanista történetírók, a Magyar gondolkodók 17. század valamint a Kemény János és Heiklen Miklós művei című köteteknek. S úgy tűnik, hogy a műfaji és nyelvi megoszlás mint rendszerező elv nem ellentmondás nélküli. Tudnunk kell, hogy a XVI. és a XVII., sőt még a XVIII. századot sem jellemezte - főképpen a tudományossághoz köthető írásbeliség terén a nyelvi különbségtétel. Meglehetősen merev, s legfeljebb praktikus szempontok érvényesüléseként és az újabb ízlés, irodalmi tudat visszavetítéseként értelmezhető pl. a XVI. századi latinul írt történetek, emlékiratok és históriák, egy Baranyai Decsi János, egy Szeremi György elválasztása - mondjuk - a magyarul fogalmazó Zay Ferenctől vagy Mindszenti Gábortól. Ez a megjegyzés önmagában még szőrszálhasogatásnak minősülhet. De ha arra gondolunk, hogy a későbbi korok, a XVII-XVIII. századi latin és német nyelvű magyar emlékirat irodalma már jószerivel kiesett a nemzeti emlékezetből - kivétel a latin-francia (!) szövegezésű Rákóczi-életmű -, akkor érzékeljük a nyelvi szétválasztásban megbúvó történetietlenséget. A Bitskey István szerkesztette gyűjtemény csak magyar nyelvű memoárokat közöl, de pl. a gályarab prédikátorok sorsának bemutatása csak úgy lett itt lehetséges, hogy egyikük - Kocsi Csergő Bálint - művének akadt egy XVIII. századbeli, tehát közelkörű magyarítása. (Az is elképzelhető továbbá, hogy az 1500-as évekből való Mindszenti Gábor-féle diárium szintén XVIII. századi fordítás.) Ha a Magyar emlékírók M másik sorozatbéli társkötete, a Tarnóc Márton által kitűnően szervezett, a XVII. századi magyar gondolkodók teljesítményét reprezentáló gyűjtemény mellé állítjuk, újabb és és másfajta ellentmondásokat tapasztalunk. Most az átfedések, egybeesések tűnnek föl. A korábbi kötetben a morális elmélkedők, a publicisták, a nemzetnevelésben munkálkodók stb. mellett történetírókat is találunk. Ez természetes is, hiszen tiszta műfajokról ekkor alig-alig beszélhetünk: egy históriai beszámoló sok más műfajnak lehetett a foglalata, kerete. Mégis, két kötetbe osztva, jelentős életművek darabjai kerülnek kétfelé (vegyük ide még az említett Kemény János-Bethlen Miklós kötetet is): Bethlené, Tótfalusié. Sőt Szalárdi Jánosnál egyetlen mű, a Siralmas magyar krónika daraboltatott fel. Cserei Mihály históriájának kétszeri közlésében ráadásul szöveg szerinti átfedések is vannak. Szeretném hinni, s bízom is benne, hogy a „Magyar Remezírók” szerkesztői-kiadói ezekkel az önmagukban értékes, esetenként, részleteikben hiányt pótló darabokkal nem tekintik „elintézettnek" a XVI-XVIII. századi magyar (magyarországi) írásbeliséget, s a legjobb kompromisszumokon munkálkodnak a további írószemélyiségek és a további műfajok bemutatásához. Mert nemcsak egy Zrínyi, egy Szenes Molnár, egy Pázmány, egy Faludi - művekkel kirajzolt írói arcképe kívántatik még ide, hanem az olyan minoritások, mint Méliusz Juhász Péter, Hajnal Mátyás, Ecsedi Báthory István, Pécsi Lukács, Péchi Simon, Lackner Kristóf, Darholcz Kristóf, Babocsay Izsák, Hermányi Dienes József, Zsámboki János, Rosnyai Dávid és oly sokan mások neveivel is jellemezhető műfaji áttekintések, például az emblematika, a botanika, a retorika, az orvostudomány, a levelezés, a prédikáció, a vallási polémia, az imádság, a politikai röpirat, a városkrónika stb. területéről - a költészet műfajairól most nem is szólva. Áttérve a kötet ismertetésének másik - érdemi - szempontjára: itt már nincs helye az aggályoskodó morfondírozásnak, csakis a maximalizmus tehetne ki illetlen kérdőjeleket. Korrektebb és igazabb annak kimondása, hogy milyen öröm olvasni, s tudni, hogy sokan olvashatják immár az eddig csaknem ismeretlen Zay Ferenc vagy Martonfalvay Imre históriáját és emlékiratát, vagy az inkább csak hírével jelenvaló Veresmarty Mihály „megtérése” történetét, mintsem esetleg hiánylistákkal tetszelegni. (Talán csak az afölötti aggodalom kaphat sóhajnyi hangot, hogy Veresmarty, Cserei vagy Szalárdi nagy művének itteni részletközlése nem odázza-e el az esedékes teljes kiadások megjelentetését?) Részletes jellemzését adni e három század emlékíróinak itt és most lehetetlen vállalkozás volna, de azt summázni érdemes, hogy nagyon nagy szerepe lehet ennek a könyvnek (is) a magyar nemzetismeret fejlesztésében, az oly kínzó történelmi amnézia oldásában. Azzal, hogy gazdag sugarakat vet a magyar századok mindennapjaira, hogy leírásokkal, anekdotákkal, dühös kifakadásokkal, kegyes traktátusokkal jelzéseket ad múltunk oly kevéssé ismert eseményeiről, és még elfeledettebb lelki kultúrájáról, mentalitásáról Az ország pusztulása, az idegenek dúlásai és a belső viszálykodások közepette hogyan torzulnak el az emberi sorsok, s a védekezésnek-megmaradásnak milyen formái születnek meg, arra nemcsak a kevésbé jeles emberek, Martonfalvay „beteges" Imre deák, Bornemisza Tamás „tanácsbeli polgár” vagy az „ártatlan” Gálffy János tanúságtétele mutat rá, hanem az ismertebbek őrző emlékezete is: „árva” Bethlen Katáé, a más vallásúakkal szemben „csuda fene ember” Veresmarty Mihályé, a „hazája felfordult állapotján szánakodó igaz hazafia és gyökeres székely" Apor Péteré, írták bár légyen beszámolóikat a pallos árnyékában, mint Gálffy János, vagy „nem lévén mivel töltenem az időt", miként Cserei Mihály jegyzi. Kinek-kinek személyes és csöndes „társalkodásra" való történetek ezek, kinek-kinek magának kell rábukkani a folyamatos vallomástételek és leírások között a majdani magyar szépprózát megelőlegező szigetekre, a ma már önértékkel bíró korabeli nyelvi formák szépségeire. S talán a széles olvasói befogadás mellett, a tudományos és tanügyi érdeken túl olyan hatást is tesz majd ez a könyv társaival együtt mint annak idején a korábbi kiadások Kemény Zsigmondra vagy Németh Lászlóra, akiket egy Szalárdi János, egy Apor Péter, egy Bethlen Kata is segített emberképük kiteljesítéséhez és nemzetprogramjuk megfogalmazásához. Talán akadnak újabb áttételei, hajtószíjai és fogaskerekei az egybeforgó múltnak és jelennek . Alexa Károly (Magyar emlékírók 16-18. század. Magyar Remekírók. Szépirodalmi, 998 oldal, kötve 63 Ft.) Székely Bertalan: II. Lajos holttestének megtalálása KÖNYVVILÁG 3