Könyvvilág, 1994 (38. [39.] évfolyam, 1-12. szám)
1994-12-01 / 12. szám
DEDIKÁLOM Új magyar irodalmi lexikon I—III. Főszerkesztő: Péter László. Akadémiai. 2234 oldal, kötve kb. 5280 Ft. Ha a tervezettnél később is, karácsony előtt a könyvesboltokban lesz az Új magyar irodalmi lexikon. A könyvvásárlók azt szokták meg, hogy a kiadók a sorozatokat kötetenként potyogtatják; az Új magyar irodalmi lexikon abban is új, hogy egyszerre adja kézbe teljes anyagát három kötetben, folyamatos lapszámozással 2234 lapon, több mint 265 íven. Az első és az utolsó kötet közt csak annyi az időbeli eltérés, hogy az első kötet korrektúrájába már nem kerülhetett bele Baráti Dezső (szept. 5.) és Gáspár Margit (aug. 29.) elhunytának napja, mert az első kötet már júliusban nyomdában volt. De Váczy Péteré (szept. 28.) még igen: a harmadik kötet utolsó levonatát tőlem Szőregről október 3-án hajnalban vitte „futár" az Akadémiai Nyomdába. Ez a „futár" nem volt más, mint a lexikont szedő szeged-szőregi Scriptum Kft. vezetője, Vas Zoltán, aki nem engedte meg, hogy az előszóban benne maradjon köszönetem és az a tényszerű megállapítás, amelyet legalább itt most pótolnom kell: lexikonunk az ő számítógépes szedésükkel készült, szedői matematikatanárok, átlagon fölül intelligensek, nyelveket tudnak, nagy tapasztalatuk van nehéz szövegek, például angol, görög szótárak szedésében. Kivételes tudásuknak köszönhetően megtakaríthattuk a szerkesztőktől agyonjavított, pótlásoktól zilált kéziratok átgépelését, amely nemcsak nehéz és időt rabló munka, hanem óriási hibalehetőséggel is járt volna. Továbbá a szedés folyamatos lehetett: nem kellett összevárnunk minden cikk elkészültét, hanem részenként adhattuk át szedésre az anyagot. Öt vagy hat külön betűrend futott végig gépeiken, s a végén a számítógép összesítette őket. Már az első korrektúrát javítottuk, amikor ők még a később átadott kéziratokat szedték. A csaknem egy éven át húzódó, háromszori korrektúra újabb és újabb pótlásait is bámulatos megértéssel, türelmesen viselték. Nagy előnye még ennek a módszernek, hogy a lemezen tárolt anyag új kiadás végett folyamatosan bővíthető. Előszavamban megírtam, még ha az utolsó Magyar irodalmi lexikon (1963, 1965) minden tekintetben kifogástalan lett volna is, s ha nem nyomta volna rá bélyegét a Kádár-korszak irodalompolitikája, akkor is megérett az idő az újra. Három évtized telt el, új írói, költői csapatok léptek föl, ezrével jelentek meg művek, amelyeknek irodalomtörténeti számbavétele a lexikográfia eszközével is nélkülözhetetlenné vált. A Magvető Könyvkiadó vállalkozása (Kortárs magyar írók kislexikona 1959-1988, 1989) - amelyet szintén én kezdtem szervezni, írni, szerkeszteni, de elvi nézeteltéréseink miatt a kiadó munkatársa, Fazekas István vett át tőlem - csak pillanatnyi igényt elégített ki, az irodalomtudomány szükségleteit aligha. Ezért merült föl Klaniczay Tibor (1923-1992) akadémikusban, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatójában 1985 őszén új magyar irodalmi lexikon elkészítésének terve. Sajnos, nem érte meg valóra válását. A késedelmet több ok magyarázza. Irodalomtörténészeinket egyáltalán nem kecsegtette az az erkölcsi elismerés, hogy az irodalmi lexikonban szerzőként is megörökíthetik nevüket. Az anyagi ösztönzés e műfajban, akár a szövegkritikai kiadások gondozásában, szóba se jöhet. Még a némileg megemelt honorárium sem volt csábító hírlapban, folyóiratban megjelenő, akár egy ültő helyben megírható cikkükért szerzőink többet kaphattak, mint a sok-sok utánjárást, tömör, de pontos és szabatos fogalmazást kívánó lexikoncikkért. Bármilyen furcsa, a rendszerváltozás is hátráltatta lexikonunk munkálatait: szerzőink egy része belevetette magát a politikai életbe; akadt, aki országgyűlési képviselő lett, s vállalt feladatát visszamondta. A korszak szerint illetékes szerkesztőnek gyorsan kellett gondoskodnia új, de nem kevésbé szakértő szerzőkről. Még aki maga nem lett közszereplő vagy publicista, az is több időt áldozott a közéletre, mint korábban. (A nemrég elhunyt Wellmann Imre sem ok nélkül hivatkozott késedelmének magyarázatául arra, hogy a régen csak átlapozott újságok napi, tüzetes böngészése sok idejét rabolja el, de nem tud lemondani róla.) Több mint háromszáz lexikoncikkíró közös munkájára az arab szabály érvényes: a karaván sebességét a leglassúbb tere határozza meg. Lexikonunk a korábbi irodalmi lexikon címszavainak mintegy a kétszeresét tartalmazza, több mint tizenegyezer cikket. Nem tartalmaz irodalomelméleti címszavakat, mert induláskor külön irodalomelméleti lexikon is tervbe volt véve. Mint az előzőben, itt is szerepelnek nyelvészek, néprajztudósok, történészek stb., de csak azok, akiknek munkássága valamiképpen kapcsolódik az irodalomhoz. Bőven vettük föl a 16-18. század bármely felekezetű egyházi íróit, kortárs íróinkat, költőinket, az irodalmunkat idegen nyelven terjesztő műfordítóinkat, de mellőttük az előző lexikonban kényszerűen szerepeltetett politikusokat, mint mondjuk, Kádár János sakkpartnerét, Szerényi Sándort. Fontosnak tartom leszögezni, hogy erről már 1986-ban, a címszóanyag összeállításakor így döntöttünk. Azóta sem kellett címjegyzékünket politikai szempontból fölülvizsgálnunk. A kommunista írók ugyanúgy szerepelnek, mint a jobboldaliak. Minden értékelő jelző nélkül. A művelődéstörténet, tehát a könyvkiadás, nyomda-, könyvtár-, színháztörténet, a mecénások, könyvtáralapítók, könyvkiadók is szerepelnek lexikonunkban. Színészeket is fölvettünk, ha emlékiratokat, dráma- vagy szerepelemző könyvet írtak. Természetesen három évtized alatt nemcsak írókat, költőket avattunk, hanem - különösen a rendszerváltozás óta - új folyóiratok is születtek. Ezeket is igyekeztünk nyilvántartani, bár némelyik közben ki is múlt. Mindez azt jelzi, hogy a sok és sokféle címszó híven tükrözi irodalmunk gazdagságát és sokszínűségét. Hangsúlyosan hívom föl lexikonunk használójának figyelmét arra, hogy a lexikoncikk sorainak száma nem szolgál az írói, költői nagyság mértékegységéül. Egy-egy cikk terjedelmét egyedül az életmű természete (az életrajz bonyolultsága, az alkotó termékenysége) határozta meg. Tehát gyakori, hogy jelentős, de csupán néhány nagy művet alkotó író, költő életművét rövidebben tudtuk ismertetni, mint kevésbé értékes, ám fordulatos életű vagy bő termékenységű társáét. Lexikonunk szerkezete tipográfiailag is megkülönböztethető: főszövege életrajzot és szükség szerint rövid életműismertetést nyújt, majd kisebb betűkkel sorolja föl a főbb műveket, végül új bekezdésben az íróról és műveiről szóló irodalmat. Az előbbi lexikon laza, terjengős fogalmazásánál tömörebb („lexikális") előadásra törekedtünk; a feszesre húzott mondatok a legszükségesebb adatokat közlik; a többit a bibliográfiára bízzák. Az értékeléssel csínján bántunk: a korábbi lexikon minősítéseit (jelentős, kimagasló, kiemelkedő, egyik legkiemelkedőbb stb.) mellőztük, mert ezt nem lexikon, hanem kézikönyv vagy monográfia tartozékának ítéltük. A magyar irodalmat egységesnek tekintve nem láttuk el íróinkat „jugoszláviai", „romániai" stb. jelzőkkel, hiszen ez kiderül életrajzukból, műveik megjelenési helyéből. Igyekeztünk a születési és halálozási adatokat minél pontosabban megadni. Patai József haláláról például minden eddigi lexikon csak Tel-Avivot és 1953- at tüntette föl. Többszöri ide-oda telefonálgatás, faxolás eredményeként Amerikában élő, 84 éves fiától, Patai Ráfael professzortól tudtuk meg a pontos dátumot, február 21-ét. Számos hasonló nyomozással egészítettük ki vagy tettük pontosabbá eddigi ismereteinket. Ennyi szerzőt persze képtelenség volt teljesen azonos nézőpontra és írásmódra késztetni. Ebből kétségtelenül adódott némi aránytalanság. Ez azonban minden közös vállalkozás magától értetődő következménye. A terjedelmesebb szócikkek - bizonyára nem bánja az olvasó - miniatűr esszék lettek. Gazdag mind a primer (Művei), mind a szekunder (Irodalom) bibliográfiai anyagunk. Ez utóbbiban ismét némi aránytalanságot tapasztal lexikonunk forgatója: úgy találhatja, hogy a határon túli irodalom fölöttébb bőségesen szerepel. Nem volt szívem belőlük törölni, hiszen több évtizedes tájékozatlanságunkat kell pótolnunk. Új lexikonunkban az is, hogy a szokatlan vagy régies írású nevek ejtését is megadjuk. Klasszikus példa Weöres Sándoré, aki maga mondta, hogyan kell nevét ejteni: „vörös, mint ökör". Különösen lexikonunk nem magyar anyanyelvű használóit tartottuk szükségesnek tájékoztatni arról, hogy Kodály nem „kodaki", hanem „kodáj", viszont Moholy-Nagy László nem „mohol", hanem „moholi". Jósika ejtése „józsika”, Justh Zsigmondé viszont „just". Lexikonunk „képtelen" lexikon. Úgy ítéltük meg, hogy a képek némi haszna nincs arányban a rájuk tékozolt papírral. Az előző lexikon képeinek sem volt sok értelmük: oly kicsik, hogy fölnagyítva sem alkalmasak például kiállításra, s az idegen nyelvű kiadások címlapjaiból összeállított tablóknak sincs tudományos értékük. Azt mondogatom mostanában, hogy az Új magyar irodalmi lexikon hétszer jobb, mint az előző, de hétszer jobb lehetett volna, ha eredeti terveimet, amelyeket a lexikon munkatársainak eligazítására írt Útmutatóm (1988) tartalmazott, megvalósíthatom. A mágikusbiblikus szám sokszorosát jelent. Móra Ferenc kedvelt idézete volt először Teleki Mihály erdélyi kancellár fogalmazta meg - e bölcsesség: jól tudtuk mi, hogy mit kellene tennünk, de tettük azt, amit lehetett. Így is nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom az Új magyar irodalmi lexikont a céhbelieken kívül az érettségire készülő ifjaknak és a magyar irodalmat szerető minden művelt olvasónak. KönyvVilág 7