Könyvvilág, 1995 (39. [40.] évfolyam, 1-5. szám)
1995-01-01 / 1. szám
KÖNYVES EMBEREK Júniusban már harmadszor rendezte meg munkahelyén, a budapesti XVI. kerület Ida Utcai Általános Iskolájában a „Szép magyar könyv" című kiállítást. Harmincévi gyűjtőmunka eredményét mutatta be, nevezetes magyar könyveket, eredeti vagy fakszimile kiadásban. Téglás Miklós egyre gyarapodó kollekciója a kötetek jellegét, történetét ismertető szöveges eligazítások kíséretében került a diákok szeme elé. Büszkeségeit - megfelelő garancia mellett - másutt is szívesen kiállítaná. Mostanában egy tematikus válogatást templomban szeretne közszemlére tenni. - Tizennyolc éves korodban legyen egy szakma is a kezedben, mondogatták szüleim, így hát négy keserves évig elektroműszerésznek tanultam Debrecenben - kezdi Téglás Miklós. - Nem csoda, ha a tanítóképzőben az első nekirugaszkodáskor csak ámuldoztam, mi mindent kérdez tőlem a felvételi bizottság. Lettem tehát röntgengépszerelő, aztán amikor már fölvettek (volna), akkor rádiótávírást, két évre, katonáéknál. A szüleimnek csak igazuk lett, és „utált” eredeti mesterségemnek máig is hasznát veszem. De persze én az vagyok, amit a diplomám is mond: könyvtáros, korábban pedig hosszú esztendőkön át népművelő. - Az említett kiállítás meghívójában leírtad, hogy jól emlékszel sorsdöntő könyves élményedre. - 1963-ban jutalmul kaptam a tanító nénitől Fekete Gyula Kincskereső Pipitér című ifjúsági regényét. A nyíradonyi könyvtárból ellesett módszerrel, fölszelt irkalapon „bekatalogizáltam” eme első és egyetlen kötetemet, azzal a szent elhatározással, hogy leendő gyűjteményem alapjait vetem meg. Nálunk ritka vendég volt a könyv, s csak nevettek buzgalmamon. Az igazsághoz tartozik, hogy nővérem mellett nagyon hamar megtanultam olvasni. Bár a korai olvasást egyes pszichológusok ellenzik, gyermekeimet is három-négy éves korukban beavattam ebbe a gyönyörű titokba. A legkisebb most kezdi a böngészést. Áldott legyen az emléke annak, aki engem könyvtárossá „babonázott”. Ratocska Mihályné, Marika néni 35 könyvvel kezdte Adonyban. Sokáig a hátán hozta-vitte az állományt. Mindössze hat elemit végzett, mégis varázsos, nagyszerű egyéniség, példaember volt. - Ma is katalogizálod otthoni könyveidet? - Persze. A címleírás túlontúl is sokat változó szabályai szerint, de szakkatalógus és raktári katalógus nélkül regisztrálom közelítőleg háromezer könyvemet, amelyek praktikus megfontolásból most már alak szerint elrendezve sorakoznak polcaimon. - Mi számodra az értékes könyv ismérve? - Már a külső megjelenés is számít. Sorsuk mellett lelkük is van a könyveknek. Növeli egy-egy mű becsét, ha hosszú utánjárással megküzdöttem érte. Sajnos, ma csupán három-négy olyan antikvárium van, ahol jól érzem magam. Órákig tudok nézelődni vásárlás nélkül is. Megesett már, hogy tízezres betétkönyvet hagytam zálogba könyvért. Én magam soha nem adok el könyvet. Ha kenyérre vagy gyógyszerre kellene a pénz, csak akkor válnék meg bármelyiktől. Nagyon szeretem ezt a naptárszerű, aprócska, üres lapokból álló könyvecskét is, ákombákom „Képes Szent Biblia” felirattal. „Véletlenül” nálam van, a középső gyerekem készítette ajándékul. Egyébként tervem, hogyha egyszer hagyatkozásra kerül a sor, a könyvtáramat nem bontom meg, s a három közül az örökli, aki a leginkább olvasni szeretőnek bizonyul. Talán épp a középső fiúcska lesz az? - Ő biztosan nem. Alig érdekli az olvasás. A kislány érdeklődéséről még keveset tudni, és a nagyfiúban is bizonytalan vagyok egyelőre. - Kedvenc műfajaid? - Mindenekelőtt a mese! A Népek meséi sorozat, népköltési gyűjtemények, klasszikus mesemondók, Verne-regények. Tudom jól, az iskolában is látom, hogy a nagyobb gyerekek, és főleg a felnőttek épp az okosság, az érettség mércéjének tartják, hogy mikor - minél előbb persze...! - hagyják el a meseolvasást. Holott ez a műfaj a világról való tudás leggazdagabb, legszebb sűrítménye. Népről, korról, lélekről, tapasztalatról, nyelvi leleményről ez vall szerintem a legteljesebben. - A mese iránti szereteted nem biztatott folklórtanulmányokra? - Néha gondoltam ilyesmire, de negyven körül az ember már nehezen ül be az iskolapadba. S amikor én vidéki évek - nyíradonyi kisegítő, nyolcórás, majd vezető könyvtároskodás - után, nősüléskor Budapestre kerültem, az Erzsébetvárosi Művelődési Házban nem annyira könyvek, inkább emberek között éltem és dolgoztam, napi tizennégy órát. Négy remek kollégával országosan híres galériát, koncertsorozatot, kertmozit, rengeteg előadást szerveztünk. Voltam én takarítótól igazgatóig minden. Addig csináltam, amíg lehetett, amíg meg nem keseredett a szám íze. Amikor észrevettem, hogy nyugtatókon élek, és a terveim semmibe foszlanak, kivonultam a csendbe. 1986 óta vagyok az Ida Utcai Általános Iskola könyvtárosa. Kedvelem, szeretem a munkámat, ám olyan alkat vagyok, hogy most már kicsit sok is a csendből. Néha beugrom helyettesíteni, de tanár nem lennék semmi pénzért, ez nem az én világom. - Sokan azt hinnék, az iskolai könyvtárosnak csak annyi a dolga, hogy naponta kiad és visszavesz ötvenhatvan kötelező olvasmányt és néhány sikerkönyvet. - Sokkal összetettebb a feladat. Népművelő, menedzser, könyvelő, technikus, és ki tudja még, mi minden vagyok, írd és mondd: a Könyvtárellátóval kötött szerződés alapján évi 250(X) forint értékben vásárolhatok könyveket! Hogy ez a kötelező, de egyben behatárolt összeg gyarapodjék, ahhoz pályázni, szervezni, rábeszélni kell. Ha föltornázom magamat mondjuk évi 200 000-ig, akkor már úgy-ahogy megfelelhetek fő elvemnek: minél kisebb egy könyvtár állománya, annál teljesebb legyen a szabadpolca! A kézikönyveket azért tudom megfelelő ütemben szaporítani, mert szerencsére korábbról a kötelező olvasmányok elég nagy számban és elég jó állapotban állnak rendelkezésünkre. - Olvashatók más jelmondatok is könyvtárosi „címeredben”? - Le a maradékelvvel! A gyerekeknek a legszebb, legigényesebb könyveket! Nem szólom, hogy az olvasáskultúra, a könyvszeretet, részint az egész műveltség sorsa tizenéves korban, és részint az iskolai miliő következtében dől el. - Miként emlékezel a júniusi iskolai könyvkiállításra ? - Szép sikere volt. Talán a könyvek iránti lelkesedésemből, megbecsülésemből is átragadt valami a másfajta, képi civilizáción, technikai csodákon serdült diákokra. Három-négy évente ismétlem ezt a vállalkozást: akkor, amikor fölcseperedik egy-egy új, nagyobbacska generáció, és részint cserélődnek a művek is. Máshol aligha láthatnák Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben sorozatát és Beatrix királyné imádságos könyvét, a Vizsolyi Bibliát és Arany János kapcsos könyvét, Petőfi Sándor összes költeményeinek 1879-es népies díszkiadását és Radnóti kori noteszét. A látnivalók elrendezve, magyarázva sorakoznak. Főleg hasonmás könyvek, meg persze antikváriumokban felbúvárlott eredetiek is. - Nem félted kincseidet a kiállítástól, a rongálódástól? - Sosem. Ha megvan a biztosíték a megfelelő elhelyezésre, nem féltem őket, és átmeneti otthoni hiányukat is elviselem, noha a megszállott könyvesek ilyenkor aggódva szokták nézegetni kedvenc köteteik hűlt helyét. Igaz, kölcsönözni senkinek nem vagyok hajlandó, és soha nem is kérek kölcsönkönyvet. Lesújtó, ha valaki elveszít egy kölcsönkönyvet, és fitymálva rálegyint: 100 forintot ért az egész! Nem tudja fölfogni, hogy én esetleg két évig jártam utána. A lelkes és fáradhatatlan könyvtáros, aki látnivalóan napestig szívesen beszélne hivatásáról, a szépen formált mondatokba társadalmi tapasztalatait belecsepegtetve, a maga mostani olvasmányaiból mit ajánl az új évet kezdő könyvbarát polcára, asztalára? - A magam ízlése szerint a világirodalom utolérhetetlen remeke Thomas Manntól a József és testvérei. Ezt mindig, állandóan olvasni kell. Piustól A fáraó is alapkönyv. Örömmel bukkantam rá - mert a könyves embert a jó szimat és kis szerencse nagy fölfedezésekig vezetheti - Malonyay Dezső általam korábban nem ismert, elsőrangú Munkácsyéletrajzára. S búcsúzóul hadd korteskedjem újra a mese igaza mellett: Bazsovtól Méhes Györgyig, a magyar népmeséktől távoli népek történetéig kimeríthetetlen a klasszikus, és az értelmesen modern mese tárháza! Tarján Tamás Egy igazi könyvtáros KönyvVilág 2