A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1958-02-01 / 2. szám
emlékezés. (Vikár О [UNK]сУ) Három évtizedes barátság fűzött hozzá, s csak akkor nem találkoztunk naponként, ha valamelyikünk beteg volt. Vikár Béla a kötelességtudás és a szótartás mintaképe volt. Homlokát sohase vonták be sötét fellegek; a zúgó szélvész elcsitult, a romboló fergeteg megenyhült a környezetében. Férfiasan viselte el a csapásokat; ha bánat érte, érzelmeit elpalástolta, gondolatait lepkceszárnyakon menesztette a felső régiókba. A váteszek világát élte, az álmodozókét. 1859. április 1-én született Hetes Somogy megyei községben. A betűvetést ötesztendős korában lúdtollal tanulta meg, tizenhat éves korában már kisegítő tanárja a pécsi reáliskolának, ahol a gyorsírás kacskaringóiba avatja be a vele majdnem egyidős tanulókat. Középiskoláinak elvégzése után kilenc féléven át a budapesti Tudomány-Egyetem rendkívüli hallgatója volt. Nyelvtanári pályára készült, de nem helyezett súlyt a vizsgákra, mert közben az országgyűlési gyorsirodába nevezték ki. Irodalmi működését tulajdonképpen már tizenöt esztendős korában kezdi el. Esztétikai tanulmányt ír Arany János Dante-költeményéről és elnyeri vele a pécsi jogakadémia pályadíját. A díjat nyert kis diákiból jeles poéta, tehetséges író, tudós és műfordító válik. Vikár Béla elsőben a finnek nemzeti hőskölteményére, a Kalevala eposzra szegezi figyelmét. A mű tisztára népi alkotás, amellett klasszikus szépségű. Benne van a régi filmek gazdag hitvilága, minden erkölcsével, jó és rossz tulajdonságaival, sokszor igazán megragadó bölcsességével. Hogyan keletkezett ez a nevezetes alkotás? Egyszerű paraszti családból támadt egy ember: Lönmrot Illés (1802—1884), később egyetemi tanár, akit már fiatalon elbűvölt a finn öregeik száján akkor élő regék és mondák nagy szépsége. Fölkerekedett és nyakába vette az egész ősi finn földet, hogy megkeresse a régi énekmondókat, regősöket és összeírja tőlük az apáról fiúra szálló mondák, regék, ráolvasok és népszokások gazdag gyűjteményét. Nem nyugodott, amíg egy hatalmas nyalábra valót nem gyűjtött belőlük, így készült a Kalevala. Több mint száz esztendeje, 1835. február 28-án tette le Lönnrot Illés a Finn Irodalmi Társaság asztalára gyűjtésének halmazát. S ugyanaz év őszén nyomtatásban jelent meg a remek alkotás. TWTagyar nyelven a Kalevala két átültetésben van meg. Az elsőt Barna Ferdinand szerzette, a másodikat Vikár Béla. Mindkettőt az Akadémia adta ki. Elfogytak. Ez késztette a La Fontaine Irodalmi Társaságot 1935-ben, a százéves évforduló alkalmából, egy remek kivitelű jubileumi, majd néhány évvel később háromkötetes, olcsó népies kiadásra (10 000 példányban). Az első kiadás hetek alatt, a második hónapok alatt az utolsó példányig elfogyott. Vikár Béla 1889-ben fél évig tartózkodott Finnországban, ahol a finn nyelvet és a néprajzot tanulmányozta, majd hozzáfogott a mű átültetéséhez. Kalevala fordítása elsőben 1909-ben jelent meg. Lenyűgözte az ország tudósait, író- és művészvilágát. A fordítás versalakja híven követi az eredetit. A sorok nem oszlanak két egyenlő részre, mint a magyar költészetben többnyire, hanem folyamatosak s azonkívül hol bővülnek, hol rövidülnek egy vagy két szótaggal. Közel húsz év ihletés mimikája fekszik ebben a hatalmas műben. Finn szakemberek szerint a világirodalom legjobb Kalevala-fordítása. A jubileumi kiadás megjelenése után Kosztolányi Dezső több előadáson méltatta Vikár Béla Kalevala-átültetését, és megállapította, hogy új szavak képzésével a magyar nyelv szókincsét is gyarapította. Úgy zenél, mint a csermely forrása. Vikár Béla 1889 nyarán meglátogatta Zichy Mihály festőművészt, aki egy Lachta nevezetű kis finn faluban tartózkodott. A hírneves festőművész nagy vendégszeretettel fogadta, s egy díszmunkát mutatott neki. Rusztaveli Sota, georgiai (grúz) költő, „Taniel, a párducbőrös lovag” című 12-ik századbeli, legrégibb dél-kaukázusii legendája, világhírű verses elbeszélése volt. A művet nyomtatásban VI. Vakhtang fejedelem adatta ki 1712- ben, Tifliszben. Addig csak szóhagyományok alakjában élt. Rusztaveli Sota Tamara királynő korában élt és époszában nagyszerűen festi le az ősi grúz nép történelmi kalandjait, amelyeket — hogy az élő szereplőkre ne lehhessen ráismerni — arab környezetbe helyezett át. A festőművész biztatta Vikár Bélát az érdekes mű lefordítására. Hozzáfogott a georgiai nyelv tanulmányozásához. Rövid idő múltán megállapította, hogy a világ „legnehezebb nyelvét” magánúton sohase tudja annyira elsajátítani, hogy e nyelv legnagyobb művészének költői tolmácsul