A könyvtáros, 1958 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1958-02-01 / 2. szám

em­lékezés. (Vikár О [UNK]сУ) Három évtizedes barátság fűzött hozzá, s csa­k akkor nem találkoztunk na­ponként, ha valamelyikünk beteg volt. Vikár Béla a kötelességtudás és a szó­tartás mintaképe volt. Homlokát sohase vonták be sötét fellegek; a zúgó szélvész elcsitult, a romboló fergeteg megenyhült a környezetében. Férfiasan viselte el a csapásokat; ha bánat érte, érzelmeit el­palástolta, gondolatait lepkceszárnyakon menesztette a felső régiókba. A váteszek világát élte, az álmodozókét. 1859. április 1-én született Hetes So­mogy megyei községben. A betűvetést öt­esztendős korában lúdtollal tanulta meg, tizenhat éves korában már kisegítő ta­nárja a pécsi reáliskolának, ahol a gyors­írás kacskaringóiba avatja be a vele majdnem egyidős tanulókat. Középisko­láinak elvégzése után kilenc féléven át a budapesti Tudomány-Egyetem rendkí­vüli hallgatója volt. Nyelvtanári pályára készült, de nem helyezett súlyt a vizs­gákra, mert közben az országgyűlési gyorsirodába nevezték ki. Irodalmi működését tulajdonképpen már tizenöt esztendős korában kezdi el. Esztétikai tanulmányt ír Arany János Dante-költeményéről és elnyeri vele a pécsi jogakadémia pályadíját. A díjat nyert kis diákiból jeles poéta, tehetséges író, tudós és műfordító válik. Vikár Béla elsőben a finnek nemzeti hősk­ölteményére, a Kalevala eposzra sze­gezi figyelmét. A mű tisztára népi alko­tás, amellett klasszikus szépségű. Benne van a régi film­ek gazdag hitvilága, min­den erkölcsével, jó és rossz tulajdonsá­gaival, sokszor igazán megragadó bölcses­ségével. Hogyan keletkezett ez a nevezetes al­kotás? Egyszerű paraszti családból támadt egy ember: Lönmrot Illés (1802—1884), később egyetemi tanár, akit már fiatalon elbű­völt a finn öregeik száján akkor élő re­gék és mondák nagy szépsége. Fölkere­kedett és nyakába vette az egész ősi finn földet, hogy megkeresse a régi énekmon­dókat, regősöket és összeírja tőlük az apáról fiúra szálló mondák, regék, rá­olvasok és népszokások gazdag gyűjte­ményét. Nem nyugodott, amíg egy ha­talmas nyalábra valót nem gyűjtött be­lőlük, így készült a Kalevala. Több mint száz esztendeje, 1835. feb­ruár 28-án tette le Lönnrot Illés a Finn Irodalmi Társaság asztalára gyűjtésének halmazát. S ugyanaz év őszén nyomtatás­ban jelent meg a remek alkotás. TWT­agyar nyelven a Kalevala két átülte­­tésben van meg. Az elsőt Barna Ferdinand szerzette, a másodikat Vikár Béla. Mindkettőt az Akadémia adta ki. Elfogytak. Ez késztette a La Fontaine Irodalmi Társaságot 1935-ben, a százéves évforduló alkalmából, egy remek kivi­telű jubileumi, majd néhány évvel később­­ háromkötetes, olcsó népies kiadásra (10 000 példányban). Az első kiadás he­tek alatt, a második hónapok alatt az utolsó példányig elfogyott. Vikár Béla 1889-ben fél évig tartózko­dott Finnországban, ahol a finn nyelvet és a néprajzot tanulmányozta, majd hoz­záfogott a mű átültetéséhez. Kalevala fordítása elsőben 1909-ben jelent meg. Lenyűgözte az ország tudósait, író- és művészvilágát. A fordítás versalakja hí­ven követi az eredetit. A sorok nem osz­lanak két egyenlő részre, mint a magyar költészetben többnyire, hanem folyama­tosak s azonkívül hol bővülnek, hol rövi­dülnek egy vagy két szótaggal. Közel húsz év ihletés mimikája fekszik ebben a ha­talmas műben. Finn szakemberek szerint a világirodalom legjobb Kalevala-fordí­­tása. A jubileumi kiadás megjelenése után Kosztolányi Dezső­ több előadáson méltatta Vikár Béla Kalevala-átültetését, és megállapította, hogy új szavak képzé­sével a magyar nyelv szókincsét is gyara­pította. Úgy zenél, mint a csermely for­rása. Vikár Béla 1889 nyarán meglátogatta Zichy Mihály festőművészt, aki egy Lachta nevezetű kis finn faluban tartóz­kodott. A hírneves festőművész nagy vendégszeretettel fogadta, s egy díszmun­kát mutatott neki. Rusztaveli Sota, geor­­giai (grúz) költő, „Taniel, a párducbőrös lovag” című 12-ik századbeli, legrégibb dél-kaukázusii legendája, világhírű verses elbeszélése volt. A művet nyomtatásban VI. Vakhtang fejedelem adatta ki 1712- ben, Tifliszben. Addig csak szóhagyomá­­nyok alakjában élt. Rusztaveli Sota Ta­mara királynő korában élt és époszában nagyszerűen festi le az ősi grúz nép tör­ténelmi kalandjait, amelyeket — hogy az­­ élő szereplőkre ne lehhessen ráismerni — arab környezetbe helyezett át. A festőművész biztatta Vikár Bélát az érdekes mű lefordítására. Hozzáfogott a georgiai nyelv tanulmányozásához. Rövid­­ idő múltán megállapította, hogy a világ „legnehezebb nyelvét” magánúton sohase tudja annyira elsajátítani, hogy e nyelv legnagyobb művészének költői tolmácsul

Next