Könyvtáros, 1967 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1967-04-01 / 4. szám

előtte, másrészt az otthoniak szemében ez a lépés egyenlő lett volna az elzülléssel. Ez volt a nézete tanárainak is, akik nagy tudományos jövőt jósoltak neki, s akik egyik, később karnaggyá lett gyermekkori barátjának mindig így adták tudtul ros­­­szallásukat: „Te belőled csak zenész lesz.” Kodály 1906-ban doktorált a bölcsészeti karon a magyar népdal strófaszerkeze­téről, és 1907-ben már a Zeneakadémián tanított. A népdal­gyűjtést akkor határozta el, amikor átnézte a meglevő gyűjteményeket. De hogy ezek mennyire szegényesek, azt csak kint a faluban látta. így kezdődött meg nagy népzenekutatása, mely élete egyik fő célja lett az alkotó­ munka mellett, s melyet azóta hatalmas opusban, a húsz kötetre tervezett Magyar Népzene Tárában foglalt össze, és mentett meg a jövő számára. A Háry János szvitjét, majd daljátékát is ez, a magyar falu dala inspirálta. Kodály úgy vélte, hogy a mese naiv-stilizált világában mozgó szövegnek is nagyobb jelen­tősége van itt, mint általában vélik. Nagyon megragadta az elpusztíthatatlan, örök magyar optimizmus kifejezése. Ugyanezekből a gyökerekből sarjadtak a Marosszéki és Galántai táncok, majd később Fölszállott a páva zenekari műveinek partitúrái. S talán legmegragadóbb színpadi műve, a tragikus Székelyfonó is. A gyermekkarok gondolata, például a Pünkösdölő­é onnan származott, hogy ő is ilyen gyermekének közepette nőtt föl. Budapesten a gyermekek ettől meg voltak fosztva. A nagyváros kövei között a gyermek alig énekelt, sőt olykor még egy ének­hangot sem tudott kiadni, holott falun régi énekkultúra volt. Nem véletlen az sem, hogy művészete tolmácsolásának egy részét a gyermekajkakra bízta. Az iskolába csak a legjobb való, hirdették a pedagógusok, és sokszor bizony a legrosszabbat nyújtották. De még ezek a gyermekkarok is csak egy szín voltak a zenei kép teljes­ségéhez, és Kodály meggyőződése az volt, hogy a zenekultúra emelkedése, különösen nálunk, akik oly keveset áldozhattunk a zenére, a karkultúrán múlik. így született meg például Kölcsey csodálatos, romantikus költeményének, a Husztnak férfikarra való megzenésítése. Szőllősy András A zene mindenkié című könyvben gyűjtötte össze Kodály zene­­pedagógiai tanulmányait. Nemcsak nagy zeneköltő, de tudós nevelő is volt a „hangok nagy tanára”. Kodály zenepedagógiája megváltoztatta ének- és zeneoktatásunk alapjait. A Kodály-zenének egész iskolája van már, de az igazi tehetségnek nem a kész stílust kell folytatni. Az még nem érték, hogy valaki népdalokon inspirálódik, a népdalok alapján rossz zenét is lehet írni. A népdalokkal való foglalkozás azonban az igazi tehetségnek kimondhatatlanul sokat nyújtott, hiszen a népdal a néphagyo­mányt őrzi. Ebben a szellemben írta meg Kodály kórusműveit, a Mátrai képeket, Kodály Zoltán a Fehérhajó utcai Szabó Ervin zenei könyvtár megnyitásán 230

Next