Könyvtáros, 1969 (19. évfolyam, 1-12. szám)

1969-07-01 / 7. szám

BENEDEK MARCELL 1885—1969 Nyolcvannégy éves korában meghalt Benedek Marcell, Kossuth-díjas író, mű­fordító, az irodalomtudományok doktora. Apját, Benedek Eleket tekintette példa­képének, rajta kívül Riedl Frigyes és Ro­main Rolland azok, akik munkás és tiszta életének tanítómesterei voltak. Ők azok, akikből tudva-tudatlanul Benedek Mar­cell életeszményét a maga számára kiala­kította. Szellemi sugárzásuk alatt vált a fiatal tanár, író, műfordító, kritikus, esz­téta, mint ő maga mondta, „világirodal­márrá”, a szó legjobb értelmében vett „népszerűsítővé”. E hasábokon érdemes hangsúlyozni: íme, ilyen erkölcsi és szel­lemi felkészültség kell ahhoz, hogy a tu­dós ne zárkózzék el, hanem népének ne­velőjévé válhassék. Benedek Marcell könyvei a legértékesebb segítséget nyújt­hatják az olvasónevelés munkájában. A könyvtárosoknak az életben is igaz barát­juk volt: élete végéig a tanácsadó patró­­nus szerepét töltötte be a XII. kerületi könyvtárban, s akik az új helyiség meg­nyitásakor jelen voltak, sohasem felejtik el kedves szavait: „nyitva van az arany­kapu, lépjetek át rajta”. Benedek Marcell élete céljának tartotta azt, amit Riedl Frigyes hirdetett: „az igazi irodalomtanár feladata, hogy meg­tanítsa olvasni az embereket”. E tanítás útját mutatta meg Az olvasás művészete című, talán legsikerültebb könyvében. De írt emellett vaskos, tudományos műve­ket, például Victor Hugóról, az irodalom­­esztétikáról, a modern magyar irodalom történetéről, drámákat, regényeket (mint például a Vulkán, a Hamlet tanár úr, a Délsziget), ifjúsági regényeket, esszéket, újságcikkeket. Szerkesztett lexikonokat — az Irodalmi Lexikonnak is főszer­kesztője volt —, lefordított könyvtárnyi külföldi művet, többek között például Roger Martin Du Gard hatalmas Thi­bault családját. A század elején a Thália színtársulat egyik alapítója volt. Szinte beláthatatlanul sokat dolgozott. Dolgozott pedig oly sok csalódás, meg­próbáltatás, szenvedés közepette. 1919 után megfosztották egyetemi katedrájá­tól, sőt egykori középiskolai tanárságától is, kicsi lánya meghalt hatéves korában, édesanyja Benedek Elek halálakor meg­mérgezte magát. Eszményeibe vetett hite soha meg nem ingott — innen eredt tör­hetetlen munkabírása. Több mint ötven éven át ott állott mellette hűséges hit­vese, aki nemcsak munkatársa volt, ha­nem legjobb kritikusa is. Benedek Mar­cell Naplójában buzdításul, a megalku­vást nem ismerő bátorság és a határtalan szeretet példájaként állította alakját a fiatalok elé, hogy ők is ilyen életet, hol­tig tartó szerelemre, közös munkára és közös harcra épített életet igyekezzenek élni. Benedek Marcellt mindig a legneme­sebb, legtisztább humánum vezette tö­rekvéseiben. Azt tartotta, hogy ne legyen éhező, nélkülöző, szenvedő ember a vilá­gon, de ne legyen „a szellem napvilága” nélkül szűkölködő sem. Mindig a lelkek erkölcsi megújhodására, nemesítésére tö­rekedett. Szépen akart élni és azt akarta, hogy mások is szépen éljenek. Talán a legméltóbb dicséret, amit Turóczi-Trost­­ler József dékán 1957-ben, aranydiplo­mája átnyújtásakor mondott róla: „Egész élete során egyetlen sort sem írt le meg­győződése ellenére.” Katona Jenő Az igazi könyvtár hódít, kifelé fordul a maga munkájával, új olvasótöme­geket szervez, és nem elégszik meg egyszerűen az olvasótömegek számszerű gyarapításával, hanem az ízlés nevelésének is szívós, állandó munkása. Darvas József 421

Next