Dévényi István: Kortárs magyar művészet (Budapest, 2001)
Köszöntő és vallomás „Az emberi szellem a forrása minden művészi alkotásnak és minden találmánynak. Az életet emberhez méltóvá azok teszik." Bogsch Árpád A műgyűjtés - összegzés. Analízis és szintézis; az emberi gondolkodás mindennapi műveletei, melyek egybefonódnak a befogadás örömével, mint az egészséges életörömök legnemesebbikével és bizonyos korlátlan felelősséggel. Ez utóbbi a befogadó visszaigazolási jelzéséből származik. Életem nagy élménye volt, amikor koldusszegényen, kezdő építészként karácsonytájt újra és újra felkereshettem Gerlóczy Gedeon építész barátomat, aki - mint ismeretes -felfedezője, megmentője, gyűjtője és őrzője volt Csontváry Kosztka Tivadar képeinek. Ilyenkor nemcsak arra gondoltam, hogy micsoda erő adatott ennek a törékeny kis embernek ahhoz, hogy fél évszázadon át, világégések borzalmában őrizte féltve Csontváry művészetét, hanem arra is, hogy nekem valószínűleg soha nem lesz, nem lehet ehhez még csak hasonló gyűjteményem sem. Csodáltam és irigyeltem őt, de azt sem feledhetem, hogy milyen templomi áhítatot éreztem a képek között. Három évtized, egy krisztusi emberöltő múlt azóta él. Még ma is, most is szinte álomnak tűnik, hogy az ország legautentikusabb művészettörténészei gondos elemzés után arra a meggyőződésre jutottak, hogy szerelmes feleségemmel közös gyűjteményünknek sok száz muzeális értéket képviselő műremeke van. Nemcsak meghatódottsággal gondolok a kezdetekre, hanem boldogan és büszkén gyönyörködöm a gyűjtemény minden egyes remekében külön-külön és az egészet együtt látván. Boldogságom és büszkeségem, hogy nekünk is sikerült valamit megmentenünk, összecsiszolnunk, és így aktív részesei lehetünk az ezredforduló képzőművészeti életének kis hazánkban. A magyar művészetek közül az építészet helyhez kötöttsége miatt csak a zene és a képzőművészet mentes a nyelvi akadályoktól, de valami „turáni átok" miatt a képzőművészet mégis itthon rekedt. Pedig ez a képzőművészet része az egyetemes emberi művészetnek, még közelebbről az európai művészetnek; nem több és nem kevesebb annál, csak éppen kevésbé ismert. A kortárs művész multikulturális lény. Megérti és megérteti a világ jelenségeit; rangsorol és rangsoroltat az események között; elfogad és tiltakozik; éli az életet, a magáét és a miénket, miközben mi is éljük a magunk életét és egy kicsit az övét is. A művész csendes dörmögése kiáltássá, halk panasza sikollyá erősödik: együtt éli át velünk a háborút és a békét, a Holdra szállást, a Marsra érést, a szegénységet és igazságtalanságot, a szépséget és a csúfságot, a teremtést és az elmúlást, a szeretetet, a szerelmet, a hűséget és a hűtlenséget, az örömöt és a bánatot. A kortárs művész nem egyszerűen egy az évezredek vándorainak sorából, hanem partnerünk, társunk a mában, frissessége a mi frissességünk, fáradtsága a mi fáradtságunk. A kortárs művész velünk együtt él, lélegzik, szívja be ugyanazt a levegőt, mint mi; érzékszervei a mi érzékszerveink, szíve a mi szívünk, egyszerre és együtt dobog. És, ha megáll, egy kicsit megáll a mi szívünk is. A műgyűjtés - szelekció: válogatás a műremekek között. Felelősségteli szelekció, a tulajdonos felelősségével. Az évszázad nagy kérdéskörében - a hamisra fordult utópiák szorításában vergődők és a tulajdonlás híveinek összecsapásában - a tulajdon védelmezői és a magántulajdon eszméje szentségének gondolatát képviselők győztek, mert a hatékonyság igénye a társadalom működtetésének felelősségrendszere a munkamegosztásnak ezen a fokán ezt így rendezte el. A tulajdonlás, mint olyan, megjelent és minden korábbinál erősebben érvényesül a szellemi javak, a gondolkodás produktumainak területén. Tény, hogy amit az emberiség történelme egyértelműen mutatott: az embert a gondolkodás képessége tette emberré. Tény az is, hogy a szellemi javak tulajdonlásának, a gondolat birtoklásának biztonsága új magasságokba, a korábbitól eltérő dimenziókba emelte ezt a fajta „enyém - tied - miénket". A szellem, a művészet alkotásai, ha „enyémek", „tiédek", akkor is a „miénk" valamenyiünké. Világégések követték egymást, elpusztultak könyvtárak, múzeumok, levéltárak és gyűjtemények, remekművek és műremekek szelektált együttesei is. Pusztultak a magán és közgyűjtemények. Akik értették, dermedten élték meg, hogy a tudományos, technikai, elektronikai forradalom korában mennyivel lettünk szegényebbek. Kevesebben voltak, akik arra is felfigyeltek, hogy maga a műgyűjtés, mint folyamat lelassul és visszaszorul és - ami a legnagyobb gond -, elsősorban a múlt felé fordul, mostohán bánik a kortárs művészetekkel. Nem érti, nem értékeli, nem vállalja az ebben rejlő kockázatot. A magyarországi kortárs gyűjtemények száma a művésztársadalom arányához mérten kedvezőtlenül alacsony, összetételük egysíkú, meggyőző erejük - a kivételektől eltekintve - bizonytalan. Ezért nem mindegy, hogy valaki mikor kezdett kortárs gyűjtésbe. Döntőnek látjuk, hogy ez történjék a rendszerváltás elején. Építészmérnöki és azt követő esztétikai tanulmányaimat megelőzően az ország - érzésem szerint - szellemi centrumában, Budapest VI. kerületében a Terézvárosban, éltem, ott születtem, ott nőttem föl. Életünk, életem része volt a Képzőművészeti Főiskola, a Zeneakadémia, az Operaház, az írók, az újságírók szövetségének patinás épületei, a múzeumok, az írók kávéháza, a kispesti „brodvér". Alma Műterem a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium; ez a meghatározó értelmiséget nevelő szellemi műhely, közvetlen az Epreskert mellett állt - áll. Az Andrássy út (hány neve volt életemben!), a Fasor, a Városliget, a Lövölde tér, a Körönd és az Oktogon - ezek az utak, városi terek a magyar kultúrélet agorái az ebben a közegben mozgó kortárs művészekkel. Itt találkozhattam az utcán Kodály Zoltánnal, Barcsay Jenővel vagy az Operába igyekvő Székely Mihállyal. Akikkel ezeken az utcákon, tereken találkozni lehetett, azok néhány évtizeden belül a kultúra ugyanolyan legendás személyiségeivé váltak, mint valaha volt elődeik: Erkel Ferenc, Székely Bertalan, Rippl-Rónai József és kortársaik. Futottak az évek, a műegyetemi építészkar vált második otthonommá. Itt akkoriban a legmagasabb színvonalú, európai szemléletű esztétikai képzés, oktatás folyt, olyan professzorokkal, mint Weichinger Károly, Major Máté, Pogány Frigyes, Nemcsics Antal Ők alkalmassá tették hallgatóikat a biztos esztétikai ítéletalkotásra. Azok, akik akkor végeztek - mint Finta József és társai -, a modern magyar kultúrélet meghatározó személyiségeivé váltak. Az az esztétikai biztonság, amit évtizedes műemlékvédelmi gyakorlatomban és a szervezett posztgraduális művészeti, építészeti képzésben szereztem, világossá tette előttem, hogy olyan korban élek, amelyre nemcsak a művészi útkeresések, hanem a méltó alkotások a jellemzőek. Éppen ezért, amikor feleségemmel a kortárs műremekek gyűjtésébe fogtunk, művészettörténészek, szakemberek segítségére támaszkodtunk. A mai magyar művészeti közéletet egy rendkívül magas színvonalú művészettörténész gárda jelenléte is kvalifikálja; egyszer majd a társadalom is megköszöni és elismeri munkájukat. A mi gyűjteményünk szépsége és gazdagsága nem lenne ilyen a - Egry Margit meghatározó vezető szerepe mellett - nekünk tanácsokkal szolgáló kiváló esztéták nélkül. Tisztelet a művészettörténésznek, aki a kortárs művészetet szolgálja! De hadd tegyek itt említést Gyarmathy Tihamérról, korunk Csontváryjáról. Vele beszélgetni - egy utcában lakni! - megtisztelő, ismerni és esetleg vitatni véleményét felemelő, de képei között élni, azokkal ébredni, gyönyörködtető! És említsem Sváby Lajost, aki nemcsak jellemző művésze korszakunknak, de olyan kiemelkedően jelentős alkotója is, akinek a művei nélkül a modern művészetek templomából hiányozna egy oltár. Ez a képzeletszülte katedrális el sem képzelhető nélküle. Sváby nagyszerű képeinek gyűjtése számunkra azt is jelenti, beléphettünk ebbe a templomba, közel kerültünk kortársunkhoz, kortársainkhoz. Megrendítően szép élmény Katona Zsuzsa szobraival szembenézni. Tölg-Molnár Zoltán vásznai a művészi magabiztosság mellett korunk minden emberi kételyének hangot adnak. Szabados Árpád életműve tán még nem is körvonalazható, kibontakozása szemünk láttára megy végbe. Klimó Károly művei már egész Európa tekintetét vonzzák. Haraszty István monumentális életműve még gyönyörű kiteljesedése előtt áll; talán Moholy-Nagy és N. Schöffer jelentőségéhez mérhetjük azt a művészetben betöltött szerepet, melyet Haraszty" áldozattal, szent tiszta meggyőződéssel képvisel. Haraszty" gyűjtői érzik, tudják, hogy korunk a nagy összegzések kora. Haraszty" eredményesen próbálta meg a tudomány racionalitását a művészettel ötvözni; a felfedezések korát az érzelmek világával összefonni. Nem hagy kétséget bennünk, sem a műértőkben, hogy Haraszty" különleges technikai felkészültsége, speciális szakismerete és rendkívüli - a szó szoros értelmében véve páratlan - képességei a kivitelezésben különlegesen érett formateremtő művészi érzelemvilággal párosulnak. Egyike legjelesebb kortársainknak, és személyes kapcsolatunk számunkra külön ragyogást áraszt az ő világából. Szenvedélye az igazságkeresésben új, európai utat mutat. Megértés és értetlenség, áhítat és csend veszi körül különleges lényét. Jelen voltam, s tán némi kis szerepem is volt annak idején az „Iparterves" kiállításokon. Negyedszázad múltán segítettünk a gondolatot fönntartani. Bak Imre, Hencze Tamás, Nádler István, Frey Krisztián művei gyűjteményünk legszebb darabjai. Az Iparterv természetesen elsősorban mint a világszínvonalú magyar építészet legnívósabb műhelye marad meg emlékezetemben. Az ott nyilvánosság elé lépett kört a képzőművészet az Európai Iskolával azonos hangsúllyal emlegeti. Az Európai Iskola kiemelkedő jelentőségű volt ebben a korban, hatása meghatározó. Gyarmathy mellett Lossonczy, Hegyi művei adják örömünket. Orosz Gellértnek ebből a korból származó művei, azok lappangása és újra fölfedezése fejezeteket képvisel majd a kor krónikájában. Dienes Gábor egyedülállóan jelez ma egy hozzánk közel álló, humánus és aggodalommal teli gondolatot: féltő aggodalmat az emberiség jövőjének legmélyebb kérdéseiről. Schéner Mihály polihisztor, olyan művész, aki nemcsak a festészetben, szobrászatban és a grafikában felülmúlhatatlan, vagy legyőzhetetlen, hanem a játékképzés a térrendszer, sőt az irodalom, a költészet, tehát a versírás művésze is, a film, a zene, a rendezés is az ő műfaja. Schéner megkapóan teljes, mondhatjuk tökéletes, azonos velünk és korunkkal. Ha körülpillantunk, Schéner személyében olyan monumentális kiemelkedettséget találunk, amely utal arra, hogy a II. világháború és az azt követő béke gondolatait tartalmazzák, már azt a szintézist, ami nekünk Közép- Európának itt megadatott. Schéner Mihály indulása a 60-as éveket tükrözte, amelyek különös erővel vetítették előre korunk egyik legizgalmasabb szakaszát. Gyűjteményünk birtoklásának egyik fő öröme, hogy Schéner erőteljes egyéniségének legjobb korszakaiból, az azokat képviselő művek sorakoznak benne. Vagy a művészet polihisztorának, vagy egyetlen művészet tökéletes művelőjének kellett lennie, olyannak, mint Nagy Sándor a szobrász, aki egy nagyon erős körben tudta felülmúlni déli szomszédunkat, Mestrovicsot, keleti szomszédunkat Brancusjt azzal, hogy egyesítette gondolatmenetük lángját. Nagy Sándor meglepő géniusz, olyan amire évszázadokat várni kell, a kő művésze, szobrai százait, több mint ezret maga faragja, páratlanul tökéletesen. Szabó Zoltán monumentalitása a legkiválóbb magyar tulajdonságokat szintetizálja és szimbolizálja. Szabó Zoltán amikor még első kiadásunk megjelenésének örülhettünk nem volt díszpolgára kerületének, ma már Papp Laci a filmes Szabó István társaságában az. Ez elismerése elsősorban művészetének, de nem utolsó sorban életének. Az elmúlt néhány évtized sajátosságai miatt nagyon sok műkincs, a kortárs művészek több életszakasza maradt a szakemberek szeme elől is rejtve; a teóriák alapja nem a tényleges valóság volt. Lassan elérkezik az ideje a művészettörténet, tágabb értelemben véve a szellemtörténet legújabb kori fejezetei újrafogalmazásának. A kortárs művek gyűjteménnyé rendezése rendkívüli érzékenységet igénylő feladat akkor is, ha tudjuk, hogy egy gyűjtemény lüktet, él, változik, de mint minden igazán szerves egység, pillanatnyi állapotában is fontos dokumentum. Nem képek halmaza, hanem egy kortárs tevékenység adott irányú keresztmetszete. A gyűjtő, a gyűjtemény, a művészettörténész, a mű és a műalkotó a történelem bizonyos periódusaiban fontosabb, máskor kisebb szerepet képvisel. Most, amikor a tegnap még kétpólusú világ differenciáltabbá vált, s nem is pontosan körülhatárolható mezsgyéken halad, nagyon fontos szerepkört tulajdoníthatunk a civil szférának, a polgárnak, az embernek. Ezt a szerepet másutt tudatosan viselik, konzekvensen játsszák, nálunk még sok a bizonytalanság, a megfoghatatlantól való félelem. Végső soron ezt a privát szférát szeretnénk erősíteni, a polgár felemelkedéséhez eszközt adni, önbecsülését és megbecsültségét erősíteni. A műgyűjtés - összegzés. Amikor gyűjteményünk legszebb darabjai egymás mellé kerülnek: Gyarmathy, Sváby, Schéner, Orosz Gellért, Haraszty" István és kortársaik világa képez kupolát, csillagboltozatot valóságunk fölé. A műgyűjtés visszaigazolás. Visszajelzése annak, hogy bár hosszú az út lélektől lélekig, a kortárs művész érzelmei kortárs partnerre találtak. A műgyűjtés a szellemi munka értékelésének egyik módja. Világunk a szellem világa, az emberi értelemé. Kortárs művészeink a tudósok partnerei, más-más területen tárják fel ugyanazokat az igazságokat. És ez teszi őket egésszé, és ennek az egésznek a jellemző tulajdonságait hivatott itt bemutatott gyűjteményünk összegezni. Dr. Csák Máté Budapest, 2001. szeptember 21. 3