Kádár Katalin (szerk.): Kádár György (Budapest, 2001)
Kádár György kilencven éves. Magas életkor, ritkaság, amely mellé súlyos és jelentős életmű párosul. Különös, hogy a képzőművészetben, a festészetben - s maradjunk most csak a magyar példáknál - mennyire kétpólusú a festők életkora. Egyik végletként - sajnos - sok és szomorú példát hozhatunk arról, amikor az alkotók rövid ideig élnek, amikor pályájuk például egy vagy maximum két évtizedes, amikor vagy önpusztító életmódjuk vagy betegségük vagy a történelem kegyetlensége folytán méretik rövidre a művész életének hossza. Csak a huszadik századból is hosszú a sor Mészáros Lászlótól Vajda Lajoson át Gruber Béláig és Kondor Béláig. Ilyen esetben - talán - könnyebb kitapintanunk az intenzív, rövid élet sikereit, eredményeit, már csak a periódus időtartama miatt is. Másik végletként pedig ott vannak a szinte matuzsálemi kort megélt, s tegyük hozzá: átélt képzőművészek sora, akik szintén részesei voltak világégéseknek, kataklizmáknak, megpróbáltatásoknak és konfliktusoknak, ám mégis itt vannak köztünk, legtöbbjük ma is dolgozik. Világhoz való viszonyuk - az oly sok nagy átalakulás ellenére - konstruktív, hajtja őket a rendkívüli erejű kreativitás és lelki motor. Nézzük csak Kádár György kortársait, akik közül bizonyára az 1904-es születésű Lossonczy Tamás az egyik kivételes doyen, aki ma is festve hozza létre újabb és mindig megújulni kész műveit, de itt a nyilvánosság elől évtizedek óta elzárkózottan élő, ám folyamatosan dolgozó Szervánszky Jenő (1906-os születésű) vagy Életkor és életmű az épp a nyilvánosság elé festményeivel, írásaival ma is ki-kilépő, eleven személyiségű, 1909-es születésű Bényi László vagy győri kortársa, a Duna-vidék, Kisalföld festője, Tóvári Tóth István. De dolgozik közöttünk több 1911-es születésű alkotó is, például a kiváló rajzoló Zórád Ernő (folyamatosan jelenteti meg könyveit), a filmvágóból jeles szobrásszá majd festővé lett Morell Mihály vagy a magyar népi gyökerű szobrászat jeles személyisége Andrássy Kurta János. S persze körülveszik Kádár Györgyöt a nála valamelyest fiatalabbak: Gyarmathy Tihamér, Breznay József vagy épp Szentgyörgyi Kornél... A magyar művészet történetének szerencséjére tehát nagy idők nagy tanúi még közöttünk vannak, élnek, dolgoznak, ami az alkotó élet csodája. E véletlenszerű névsor azonban azt is mutatja, hogy mennyire széles és színes - tán nem rossz példázatot választunk - az alkotók palettája, hiszen a felsorolt nevek és személyek életútja között kevés a művészeti összekötő elem. Pusztán jellemzően az kapcsolja össze őket, hogy egymás kortársai, egymás tanúi, de mindannyian más-más pályát, ívet futottak be, illetve ha vannak is közös pontok, nagyon pregnánsak a megkülönböztető tényezők. Nos miben különbözik kortársaiétól Kádár György immár hét évtizedes pályája, miben válik egyedivé az ő hosszú életútja, mellyel egyéni színfoltja korunk művészetének? Például abban, hogy sorsa első periódusában szinte semmi azonosuló pon- 5