Feledy Balázs: Rádóczy Gyarmathy Gábor (Budapest, 2006)
Előszó A magyar képzőművészetben szerencsés generáció a negyvenes évek első felében születettek generációja. Bár fiatal koruk a háború borzalmai közepette telt el, és a II. világégést követő néhány éves nekibuzdulás után szigorú esztétikai mércével mért évtized következett, mégis szerencsések. Szerencsések, mert tanulóéveik alatt szerzett tapasztalásuk ugyan bizonyos értelemben korlátozott volt, de pályakezdésük egy kitárulkozó periódushoz kötődik. Különösen igaz ez a grafikusokra, hiszen a hatvanas évek közepén kezdődött a magyar képgrafika reneszánsza, amelyben a nagy öregek megújulása mellett a felkészült pályakezdők művészete is motiváló tényező volt. Szabadabban, őszintébben és érzékenyebben szólhattak műveikben az akkori társadalom és az egyes emberek öröméről, bánatáról és szakmai érdeklődéssel kereshették kifejezési eszközeiket. Mindez igaz Rádóczy Gyarmathy Gábor grafikus- és festőművész pályájára is. A családi elkötelezettséget folytatva, már tudatosan készült a képzőművészeti pályára, és a sorsa úgy alakult, hogy felsőfokú művészeti tanulmányait a szabad szellemű Lengyelországban és részben Franciaországban végezte. Hazakerülve azonnal be tudott kapcsolódni a művészeti közéletbe, 24 éves kora óta önálló kiállító művész, akinek pályája periódusokra osztható, és akinek életművében megrajzolható pályaív egy gondolkodó, felelősséggel megnyilatkozó alkotót mutat nekünk. Talán éppen tanulmányiból és a magyar kultúra egy speciális ágazatához való kötődéséből adódik, hogy önálló szándékú progresszivitás jellemezte a pályakezdő művészt. Nem közvetlenül az előzmények vagy a családi indíttatásból is fakadható igazodás határozta meg eszközrendszerét. Mindig vonzódott az emberi problémák értelmezéséhez és filozofikus igényű rendszerbe foglalásához, de megfogalmazásához földrajzilag és időben távolabbi motívumokat épített művészetébe. Már indulásakor jellemző volt a nagyléptékű, monumentális, a műfaj határait feszegető grafikák sora, amelyben a szimbolikus ikonográfiai rendek voltak a meghatározóak. Drámák voltak ezek a lapok, amelyek az általános emberi problémákat jelenítették meg, de jellemző volt rájuk az „egyidejűség"; sokszor az adott körben ismert emberi ütközésekhez is kapcsolódtak a munkák. Ez jellemző vonás, végigvonul az életművön mind az eszközhasználat, mind a gondolatiság tekintetében. Az idő haladtával annyi változás érzékelhető, hogy a direkt megfogalmazásokat inkább egy metafizikusabb kifejezési mód váltja fel, már nem annyira az ikonográfia narratív rendje, mint inkább utalásszerű, az önmaga szépségével is teljes fragmentumok egésszé válása határozza meg a munkák lényegét. Külön érdekesség, hogy az illusztrátorként és önálló képi grafikusként ismertté vált alkotó e tevékenységével párhuzamosan mindig is foglalkozott festészettel. Festészetére a szigorúbb építkezés, a szín és forma logikájának összefüggései és a látványból fakadó mondandó a jellemző. Áttételesebb a program, a művek legalább annyira díszítő szándékúak is, mint amennyire konkrét tartalomközlők. Az életmű színes személyiséget sejtet, olyan alkotót, aki érzi a világ próbatételeit, akinek köze van a természethez és otthonosan mozog az emberi kapcsolatok feloldásában, és akinek véleménye van a világról és ezt a véleményét következetesen ki is mondja, még akkor is, ha esetleg ezért ütköznie kell. Úgy véljük, Rádóczy Gyarmathy Gábor jeles alkotója a 20. század vége, 21. század eleje magyar képzőművészetének. Olyan művész, akinek munkáira mindig figyelni kell, és aki nem tud csak önfeledten díszíteni, de akinek súlyos „igazság-kimondásaiban" mindig tükröződik a játékosság, az önfeledt szépség motívuma is. Szerencsés generáció Rádóczy Gyarmathy Gábor generációja? Végül is igen! Igen, mert a diktált értékrendből fakadó nehéz időszak alatt tanultak, és tanulmányi idejük alatt szikár fegyelemmel megtanulták a mesterség alapjait. Amikor pedig pályájuk elindult, szélesebb orientálódási lehetőség adódott számukra, és az egyéni invenciótól függött, hogy milyen mélységig jutnak el. Természetesen a szerencse csak egy lehetőség, a tehetség és a szorgalom, a felelős közlési vágy elengedhetetlenül szükséges volt ahhoz, hogy valaki életművet teremtsen. Rádóczy Gyarmathy Gábor jól sáfárkodott lehetőségeivel. Sikeresen ötvözte a tanulási körülmények között kapott más kulturális közeg értékeit a legjobb hazai hagyományokkal és egyidejű kezdeményezésekkel. Szilárd mesterségbeli alapokon nyugvó életmű az övé. Nagy ívű művek sorozata adja az életmű egészét, s abban az igényesség, a felelősség és az „adni akarás" nemes gesztusa harmonikusan ötvöződik. Figyelemre méltó és a megbecsülés kötelezettségét diktáló alkotói pálya az övé, amely mostanra, a századelőre érte el a kiteljesedés csúcsát. Reméljük és kívánunk még sok-sok alkotó évtizedet a mesternek mindnyájunk örömére. Bereczky Loránd Ady: Új vizeken járok Ady: I am Sailing on New waters Ady: Ich gehe auf neuen Gewässern Michelangelo / Michelangelo / Michelangelo 4 5