Csák Máté (szerk.): Major János önmagáról (1997)
A lány lótuszvirágnak álmodta néha magát, s úgy véli a sápatag ifjú hogy ő a holdvilág. Kelyhét kitárja a lótusz a holdra, kitárja szegény, de nem élet hull az ölébe, csupán egy költemény. Ez a vers egyébként példa a heine-i öniróniára, ami nyilván nagy hatással volt rám. Egy Juhász Gyula vers, melyet emlékezetből, tehát nyilván csak pontatlanul tudok felidézni: A képzeletbeli utazás villámröptű vonatán Mely égen és jégen át új tájakra vezet Nem érdekel a táj, se tiroli se tálján London se Moszkva se, mert én vén szekeres Nagyon is jól tudom, hogy mind e földi tájon Egy nagy szerelem él és egy nagy fájdalom És minden tájakon csak magamat találom Merengő Máriusz Karthágói román Hellasz azúr egén az istenekre vágyom A Szajna partjain Musset sírhantja fáj Itáliában én az Infernót találom, mely Daniéban lobog És mind e drága táj és mind e régi rom Nekem furcsa álom Melynek színes ködén át a bús való cikáz Holt vágyaim íve von Szivárványt mind e tájon És mindnetáj halott, haldokló és hibás Ha sebektől vérző szívünkbe nézünk Mely vak örvényeit kitárja szüntelen S melytől míg élünk nincsen menekülésünk Sem tűnő tájakon, se tündöklő égen. S végül álljon itt „A romlás virágaidhoz írt utóhang-terv két befejező sora, melyet maga Baudlaire is magyarázatnak szánt költészetéhez. „Mivel minden dolog leglényegét kivontam, Sarat adtál nekem, s arannyá tettem azt." Csak az igazat mondja, legyen az a fő gondja. 1954 nyarán egy hónapos katonai szolgálatra vonultunk be mint főiskolások. A kaszárnyában először is le kellett adni a ruhákat és meztelenül egy folyosón várakoztattak bennünket. Meleg nyár volt, de a kaszárnya alagsori folyosóján pucéran várakozni hideg, s ilyenkor az ember szíve összeszorul. A hosszú sor vége egy ajtó mögött tűnt el. Mi lesz ez megint? Valami orvosi vizsgálat? De mikor én is az ajtóhoz értem, szerettem volna a föld alá süllyedni. A terem közepén, tisztek néma sorfala előtt, egy szép szőke lány ült, kezében sárga fertőtlenítőporba mártott vatta, elébe kellett járulnunk. Jó lett volna a föld alá süllyedni. Megkülönböztetve lenni, pont ezen a kényes ponton, pihent agy kellett hozzá ilyesmit kitalálni, még ha tekintetbe vesszük is, hogy az ötlet a kőkorszakban született, s az éceszgéber nem gondolhatott arra, hogy ebből a XX. században bonyodalmak származhatnak. 1954-et írtunk ekkor, 1944 óta még csak 10 év telt el, amikor én pont 10 éves voltam és sárga csillagot kellett hordani, s egy 10 éves gyerek az már tudja, hogy azt nem kitüntetésből adják, hogy az szégyellni való dolog, hogy az bizony szégyenfolt. Szememet tehát most is a földre sütöttem, féltem a vigyoroktól és méginkább a sokat sejtető fapofáktól. De be kell, hogy valljam, mikor ott álltam előtte Aki előtt annyian elvonultak már , aki már mindent láthatott Ami nekem a legjobban fájt, sokkal jobban a felsoroltaknál Egy sejtés volt az mely nem kívánt távlatot Mely fejlődésben lévő személyiségemben mély nyomot hagyott Mely miatt hangom halk volt akkor is, mikor a közértes-lánytól a jegyes-tejet kértem mely gyermekeim után járt - Hogy megmérettem, s mértéken alulinak találtatott.