Dévényi István (szerk.): Orosz Gellért önmagáról (1997)

ténő létrehozása révén, és ha ráadásul boldogít is, akkor művé­szet. Lehet, hogy a művészet az alak fényűzése, a teória és a morál fölött álló, a kettőt egybefogó fogalom.” (M­. K. MICHALSKI: A MODERN TUDOMÁNYOK EMBERKÉPE. • GONDOLAT, 1988.) □ Mindkét idézet olyan mélyen ivódott be gondolati világom­ba, hogy teljesen a sajátomnak érzem őket kiegészítésként csak annyit tennék hozzá, hogy a tudományos-technikai világunk­ban - ahol ma még annyi baj van a nagy ígéret és a nagy fenyegetés között az egyensúllyal - az alkotás szocializáló, kostruktív új lehetőségeit kutatom kitágult világunk horizont­jain. Célom: konstruktív tartalmat adni alkotásaimnak és a kornak, amelyben élek, a forma jelentőségének egy új, igazabb és teljesebb értelmezésével. Alkotói elképzelésemben a forma energiája, aránya, geometriája a színnel párosodva a téridő átvezető ereje, intermediális lehetősége. Érdekel, hogy elérjem végső okként a végső formát. Ezt a formát én alkotom - semmi nincs benne a látható világból - mégis mint esztétikai jelenség valóságosabb valóság a valóságnál, mert létezésének módja, funkciója és eszmei távlata az emberi létezés eszmei távlataival találkozik. Tudományos-technikai világunkban a Cézanne-i értelemben vett „természettel párhuzamos harmónia” lehető­sége a kor színvonalán. Ezek az alkotások az alkotói szabadság által felszabadított konstruktív vizuális energiák; a természeti és társadalmi ember érzékelési szintjén öröm, harmónia, derű, élettöbblet, stabilitás; ünnep az érzékelés, a gondolati erők számára a világ jobbik erőterében. Orosz Gellért

Next