Állami Főreáltanoda, Körmöcbánya, 1899

s -­ nak, szemének, tagjainak mozdulatai által sokszorozódván, electromi batté­riás villám gyanánt lövődött keresztül az ötödfél száz ifjún és az egész Auditorium egy néma rángatódzásba jött.............. Hasonlót lehet mon­dani a gróf Rhédey Lajosné felett véghezvitt Actiojáról is. Ez a Csokonai utolsó Hattyús szava ugyan nem egy könyen fog kiesni a jelen volt Gyülekezet emlékezetéből. Illa fuit Divini hominis tanguam Cygnea vox. (Ez volt az ihletett férfiúnak mintegy hattyúdala.)“* Hogy a szeretetlenség, az irigység Csokonai érzékenységének megke­­serítésén fáradozott itt is, azon nincs mit csodálkoznunk. Nagy fénynek nagy az árnyéka is. A közönség ítélete szerint azonban ez az előadás volt fénypontja a szomorú pompának.** Maga a tárgy, melyről szólt, az emberi lét folytatásának nagy kérdése, a megható alkalom, a fényes gyülekezet, s az a körülmény, hogy a szónokot gyönge teste már csak ideig-óráig kötötte a földhöz: ékesszólást varázsoltak Csokonai ajkára, a ki már félig maga is a halhatatlanságé volt. Ihletett lelkében már ott zsongtak „édes érzési az örök léteinek,a mikor ennek a költeménynek írásához fogott, melynek I. és II. része tanító költészetünknek szenvedések közt meg­­fogamzott igaz gyöngyei. Az egész mű méltó koszorúja Csokonai műkö­désének és örökké sajnálhatjuk, hogy a költőt a végső csiszolásban meg­akadályozta gyors halála. De így is nagyon méltó rá, hogy a nagyközönség tudomást vegyen róla és az ifjúság erőt, lelkesedést merítsen belőle az élet küzdelmeihez. Mert Plato Phaidon-ja óta sok philosophus és költő szólt erről a kérdésről, de annyi közvetlenséget és a nyelvnek minden gazdagsága mellett is olyan átlátszó egyszerűséget hiába keresünk másutt. Az ész bizonyító okai Csokonai költeményében a szív érzéseivé olvadnak föl, s talán ez az oka, hogy nem mindenki ismerte föl a költemény gondolatmenetének rendszerességét. Azt hiszem, nem végzek fölösleges munkát, midőn jelen soraimban a kellően meg nem méltatott művet részletesebb fejtegetés tárgyává teszem, s főképen a költemény keletkezésének kérdését tárgyalom, mely alkalommal természetszerűleg bele kellett vonnom fejtegetésembe Popét, Rousseaut és szólnom kellett még egyszer a teljesség kedvéért Tiedge Uraniá-járól.*** * Domby Márton: Csokonai V. Mihály élete s némely még eddig ki nem adott munkái. Pesten 1817. 33—34 old. ** Érdekességénél fogva ideiktatom Kazinczy szavait is, melyek a Mazarion IV. kötetének (1829. év) 60. oldalán olvashatók. A Kölcsey-féle túlságosan szigorú Csokonai­­ellenes bírálat hatása alatt állván maga Kazinczy is, Csokonai elkapatottságáról szólva, többek közt fölemlíti a váradi temetést is: „A kik jelen valánk a váradi temetésen, emlékezünk, melly rettegések köztt hánykolódott (Csokonai), ha meg fog-e neki engedtetni, hogy a Prédikáló és Parentator után cathedrába léphessen fel, elmondani előre-csudált versét; melly gravitással lépegete fel a grádicson, akarva csörtetvén oldaláról függő kardját; melly arcczal s hanggal monda el az első sort (Lenni? vagy nem lenni? kérdések kérdése) stb. . . .“ *** L. Egyet. Phil. Közlöny XXIV. évf. 3. sz.

Next