Kornai János - Rose-Ackerman, Susan (szerk.): Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében. A bizalmat érdemlő állam építése a posztszocialista átmenet időszakában (Budapest, 2005) / magyar nyelven
II. rész: Korrupció és az állam foglyul ejtése
Claus Offe Határozottan szükséges tehát leszűkíteni a fogalom tartalmát. Ennek érdekében a következőket javaslom. A korrupció a törvényes (és ezenfelül a társadalmi) normák közszereplők általi önkéntes megsértése. Azonban ezeket a normákat többféleképpen meg lehet sérteni. A korrupció fogalmába nem tartozik bele az összes olyan tisztességtelen vagy öncélokat szolgáló cselekedet, amelyet közhivatalnokok követnek el, és ami nyilvánvalóan árt a közjónak és sérti a társadalmi és törvényes normákat. A hivatalnokok elkövethetnek olyan dolgokat, amelyek besorolhatók Nye definíciójának e) pontja alá. Ez bűncselekmény, de nem korrupciós bűncselekmény, hanem hivatallal való visszaélés. Ezenkívül a hivatalnokok felhasználhatják hatalmukat saját anyagi javaik gyarapítására (sikkasztás), vagy arra, hogy hozzájuk közelálló személyek törvénytelenül előnyökhöz jussanak - d) pont. Bár az ilyen bűncselekményeket gyakran beleértik a korrupció fogalmába, én azt javaslom, zárjuk ki azon illegális tevékenységeket, melyeknél a törvénytelen szerzés egyoldalú, mint például a b) pont alá tartozó lopás. A korrupció szigorúan értelmezve (ahogy én javaslom meghatározni) kétoldalú. Önkéntes, szándékos, jogtalan megállapodás két szereplő között, melynek értelmében egy hivatali döntésért valamifajta, akár anyagi, akár természetbeni juttatás, vagy annak ígérete az ellenszolgáltatás. Politikai korrupcióról akkor beszélhetünk, ha legalább az egyik résztvevő a szélesen értelmezett közszférába tartozik. Ez azt jelenti, hogy az illető valamilyen közhivatalt tölt be, választott képviselő vagy olyan szakmai tevékenységet gyakorol, amelynek gyakorlását feltehetően (és rendszerint elvárhatóan) a nyilvánosság és egyetemes alapelvek szabályozzák. Ez a definíciójavaslat a következő megfontolásból ered. A társadalmi tevékenységek három kategóriába sorolhatók: politikai tevékenység, piaci tevékenység és közösségi tevékenység (Goodin, 2003; Offe, 2000; Philp, 1997: 448-9). Röviden: a politikai tevékenység állami keretek között folyik, jellemzői a legitim fennhatóság megszerzése és használata, elszámoltathatóság, hierarchia és szabályokhoz kötött hatalom utasítások adására és az erőforrások felhasználására. A természetes, belső mérce a törvényesség. A piaci tevékenység szerződésen alapuló, akvizíciós érdekeket szolgáló tevékenység, ahol törvények szabályozzák többek közt a tulajdonjogokat és azt, hogy mi az, ami „eladható" és mi nem. Az általános mérce itt a siker vagy a profit. Végül a közösségi tevékenység egyfajta kölcsönös kötelezettségen alapul, olyan személyek között, akiket identitásuk vagy kulturális hovatartozásuk köt össze, azaz ugyanahhoz a családhoz, vallási közösséghez, lakóhelyhez stb. tartoznak. A közösségi tevékenység mércéje az azonos értékek és erkölcsi normák. A társadalmi tevékenység mindhárom kategóriájában megkülönböztethetjük a „helyes", vagyis konzisztens eljárást a „hibrid" és a helytelen eljárástól. A politikai tevékenységre korlátozva az elemzést, a szereplők háromféleképpen tudnak helytelen tevékenységekbe bonyolódni. Az első, hogy politikai tevékenységet folytatnak, de kilépnek a törvényesség, elszámoltathatóság stb. keretei közül, és a hivataluk adta hatalmukat magáncélra és saját érdekeik érvényesítésére használják. Járadékot hajszolnak, és nem a hivatali szabályoknak megfelelően viselkednek. Elnyomják a polgárokat, közjavakat lopnak vagy sikkasztanak, önkényes „adókat" vetnek ki saját bevételük növelése érdekében. Összefoglalva: megszegik az intézményi szabályokat és korlátozásokat, ezáltal „magánosítják" a hivatalukkal járó állami hatalmat. Úgy viselkednek, mintha ők lennének „az állam", nem úgy, mint az emberek képviselői, illetve közhivatalnokok. A helytelen politikai tevékenység e formája azonban fogalmilag megkülönböztetendő a két