Körösvidék, 1920. március-május (1. évfolyam, 1-49. szám)
1920-03-30 / 1. szám
Békéscsaba, 1920. március 30. ÚJRA SZABAD MAGYAR VAGYOK . . . Ujjong minden gondolatom: Újra szabad magyar vagyok! Tegnap kínok villáma vert, Lelkem ma uj színben ragyog. Tegnap hazám szent romjain könnyes szemmel merengtem én, Szivárványszín szárnyain ma A magasba von a remény . . Győztél, győztél, én szent hitem. Megtartatunk, megtartatunk! Szabad most már a levegőnk S bilincset nem visel karunk. Torkunkról a kés lesiklott, Mely durva volt, fojtó, álnok. Rémképekkel kínozta meg Este a ránk szálló álmot . . Óh ezek a szörnyű napok, Hála Isten, hogy elmultak. De, véreim, soha, soha Ne feledjük el a multat! S most, amikor összeforrunk Szent örömben, lázban égve, Átkozzuk meg bűneinket, Aztán, föl, uj szövetségre! Fogadjuk meg: ki valaha Közibünk mer verni őket S fölidéz vak gyűlöletet, Mely mindent, mindent, föléget, Ki magyart a magyar ellen Testvérharcra uszít, forral, Kiverjük e szent hazából Elperzselő lángostollal . . Fogadjuk meg, összetartuk, Jöjjenek bár sötét percek, A szegénység, a szenvedés Utunkból ki nem zökkenthet, Megyünk, merre száll elüttünk Horthy Miklós lobogója: Nem magyar az, aki mostan, Vagyonát vagy magát óvja! Ki kaszával, ki pöröllyel, Ki fegyverrel, ki meg eszel, Vajúdnak nagy pillanatok: Botor, aki nem merészel . . ! Mindenki a helyén álljon, Híven tegye minden dolgát, Méltóan a magyar névhez, S nem leszünk mi többé szolgák! S akkor eljő a pillanat, A mainál is fényesebb, Akkor nem sajg, vérzik többé Hazánknak szent testén e seb S leigázott véreink közt Győzelemtől csillog a kard, E szent naphoz, húsvétunkhoz, Uram, vezérld el a magyart! R. A Nemzeti múzeum lépcsőjéről ismét felhangzott a Talpramagyar, zengett, sírt a tárogató és lelkesült tömegek járták az ünnepi díszbe öltözött utcákat. Az egyetemi ifjúság a múzeumkertből a Petőfi szoborhoz vonult amelyet az „Ébredő magyarok" is megkoszorúztak. A Petőfi társaság ünnepi ülést tartott, amelyen Ábrányi Emil, Ferenczy Zoltán, Havas István, Herczeg Ferencz, Kosztolányi Dezső, Pakots József, Pekár Gyula, Szávay Gyula, Szávay Zoltán, Várady Antal és Vojnovits Géza vettek részt. A templomokban ünnepi istentiszteleteket tartottak. . . . Minden imádság, minden kényes sóhaj értünk szállott a Magyarok Istenéhez, a megkínzottakért és az elszakitottakért. — Mesés árak. A román megszállás annyira megrogyasztotta állatállományunkat, hogy lóért, ökörért, tehénért és sertésért hallatlan árakat fizetnek. Így a mult szerdai piacon hathetes malac darabjáért 950, tíz hónaposért 3300 koronát fizettek, egy tenyészkoca pedig két kis malacával közbámulat tárgya volt az orosházi utcán, mert 12,500 K-ért jutott új gazdája birtokába. Ezen horribilis árakat az is duzzasztja, hogy sokan félve a közeledő pénzlebélyegzéstől, készpénzüket jószágba, értékpapírokba és árukba sietnek fektetni. — A kisgazdák egyletének közgyűlése. Ápril 11-én vasárnap délután nagy fontosságú közgyűlést tart a békéscsabai kisgazdák egyesülete. A közgyűlés iránt igen nagy az érdeklődés, mert legfontosabb tárgya a Romániához csatlakozást kiváltó hazaárulók kizárása. Ez a legkevesebb, amint a kisgazdák egylete a maga érdekében megtehet, mert bizony súlyosan kompromittálták megtévedt tagjai az egész egyesületet. Mi tudjuk, hogy a kisgazda társadalom legnagyobb része teljesen távol állott ettől a mozgalomtól, sajnos azonban a közvélemény általánosít. Csak jól felfogott érdekében cselekszik tehát az egyesület, ha hazaáruló tagjait megbélyegző határozattal rúgja ki a kebeléből. E tárgyra különben még visszatérünk. — Gazdák! Felkérjük tisztelt tagjainkat, az Uradalmakat és Gazdákat, hogy a búza, rozs árpa és tengeri készleteikből átengedhető mennyiségeket a Magyar Királyi Közélelmezési M Ministerium részére azonnal a Kovács malomba beszállítani szíveskedjenek. A gabonát a szövetkezet igazgatósága hivatalosan veszi át és annak értékét a hatóság által megállapítandó árban a malomban fizeti ki. Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete Igazgatósága. Békéscsabai Kisgazdák Egylete Elnöksége — A német katonai iskolák záróünnepe. Amint köztudomású, a győztes nagyhatalmak minden eszközt megragadnak, amivel siettethetik a a széktében gyűlöletesnek hirdetett „porosz militarizmus" megsemmisítését. A német békefeltételek között szerepel például az összes németországi katonai iskolák feloszlatása. A napokban tettek eleget a németek ennek a kötelezettségüknek Ludendorf tábornok jelenlétében nagy katonai demonstrációk közepette. — fillér. A berlini „ Adlon"-szállodában Joachim német császári herceg borosüveget vágott egy francia katonatiszt fejéhez, mert nem állt fel, amíg a teremben a német nemzeti hymnuszt énekelték. A francia tiszt egy berlinben székelő katonai ellenőrző misszió tagja. A fejlemények iránt nagy az érdeklődés, annál is inkább, mert az eset tulajdonképen nem magánügy. Egyet már eddigi értesülésünk alapján is leszögezhetünk megmásíthatatlan tényként, azt, hogy a németek a szó legerősebb értelmében németek ma is, legelsőtől legutolsóig. — Kormányváltozás Törökországban. A török kormány lemondott. A szultán Izzet pasát nevezte ki miniszterelnöknek. — Ujabb per Károlyiék ellen. Báró Lukachich Géza tábornok kártérítési pert indított a Károlyi-kormány ellen, mert az üldöztetés elől külföldre kellett menekülnie. Apróhirdetési rovatot óhajtunk meghonosítani lapunk hasábjain. A nagyközönséget ezáltal egy olcsóbb és igen bevált hirdetési módhoz juttatjuk. Az apróhirdetés ára 10 szóig 8 korona, minden további szó 1 korona. lesz a „Körösvidék?". A „Körösvidék" lesz Békés megye és vele határos Körösvidék egész népének a csöve. Nem lesz pártlap, nem fog sem a politikai pártnak, sem egy társadalmiztálynak szolgálni, hanem az egész kesztény magyar társadalom egyetemes lékéért fog harcolni. A ,,Körösvidék" lesz közvélemény valódi megnyilatkozása; a gy közönség politikai, közgazdasági és sadalmi gondolkozásának, érzelmeinek és fekvéseinek hü tükre. Egyszóval a ,,Kösvidék"-ből tudhatja meg mindenki, hogy kivan a keresztény magyar társalom. udjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell! HÍREK. — Március 15. Pesten. Büszke zászlókat lengetett a márciusi szél házaink ormán, a zenget ajkunkról a Himnusz áhítattal, melyre nem tűztünk nemzetiszínű kokárdát, szenkben, köny csillogott, nem a büszkeség lángja, íunk megkínzott lélekkel, megalázottan. . . Pesten ünnepeltek. 3 Inditvány. Előrjesztetik a kisgazda Egyesület 1920. évi ápril. 11-én tartandó közgyűlésén. A békéscsabai kisgazdák egyletének tagjai a román hadsereg megszállása alat az elfojtott düh érzetével voltak kénytelenek némán szemlélni és tűrni, hogy valami Hrabovszki nevü egyén, ki magát utód Békéscsaba város román képviselőjének adta ki, az egyleti elnök tudta nélkül és tiltakozása dacára az egylet helyiségeiben politikai czélu gyűléseket hivott össze és azokon ugye, mint egy pár bűntársa is, Békéscsabának Romániához való csatolása mellet agitált, továbbá, hogy az egyletnek egy- két eltévesedett tagja az egylet helyiségeiben egyes egyleti tagokat, azok vagyonát, testi épségét és személyes szabadságát veszélyeztető fenyegetésekkel arra kényszerített, hogy olyan iratokat s kérvényeket írjanak alá, melyek Békéscsaba városnak Romániához való csatolását czélozzák, és hasonló czélból tartott nyilvános gyűléseken való megjelenésre az egyleti tagokat az egylet helyiségeiben szinte veszélyes fenyegetésekkel és az ország politikai helyzetének ferde beállításával csábították és részben kényszerítették. Ezen bűnös üzelmek csúcspontja s igazi célja oda irányult, hogy az egész csatlakozási morgalom olyan szint nyerjen, mintha azt a békéscsabai kisgazdák egylete, vagyis a csabai gazdatársadalom zöme kívánná. Alapszabályaink az egyleti politizálást szigorúan tiltják, és elrendelik hogy az alapszabályok ellen vétő tagok az egylet kebeléből kizárassanak. Indítványozzuk ezek alapján, hogy a közgyűlés tiltakozzék az ellen, mintha az egyletnek, mint erkölcsi testületnek a legkisebb része is volna abban a ritt hazaárulási mozgalomban, melyet az egyleti tagok egyenként és öszesen elitélnek és megvetnek. Igazolja a közgyűlés azt, hogy az egyleti elnök a román megszállás folytán ezen mozgalommal szemben tehetetlen volt és lehetetlen volt neki a mozgalmat az egyletben korlátozni, vagy azt onnan kizárni. Jelölje meg a közgyűlés név szerint azokat a tagokat, akik Békéscsabának Romániához való csatolása érdekében az egylet helyiségeiben beszédet tartottak, aláírásokat gyűjtöttek vagy aláírásra egyleti tagokat rábírni igyekeztek, és a megjelölteket a közgyűlés zárja ki az egylet kebeléből. Végül jelentse ki a közgyűlés, hogy az egylet azon szerencsétlen tagjait, kik a Romániához való csatolásra, vagy a román országos képviselőt jelölő írások aláírására megtévesztéssel és veszélyes fenyegetéssel lettek kényszerítve, bűnösöknek nem tekinti és mentségüket abban ez irtózatos állapotban találja, mely akkor Békéscsaba minden hazafias polgárát örökös rettegésben tartotta. Tisztelettel Több egyleti tag. FÖLHÍVÁS! A távíró- és telefonvonal katonai parancsnoka felszólítja mindazokat, akiknek van telefonkészülékük, amelyet az oláhok elöl elrejtették, hogy azokat a postára vigyék be. Mindenki visszakapja készülékét, mihelyt a katonai hatóság kellő számú telefont hoz Békéscsabára. Ez két héten belül megtörténik. SZÍNHÁZ. Heti műsor: Kedden este páratlan b. „Nemtudomka" operett Szerdán este páros bérletben ugyanaz. Csütörtökön páratlan b. „Szerető" színmű. Pénteken szünet. Szombat páros b. „Koldus diák". Vasárnap bérletszünetben „Karácsonyi álom", este „Túl a nagy Krivánon", operett. Hős szalmakalapok átalakítását a legújabb divat szerint már megkezdtem. Elvállalok mindennemű szalmakalapok átvarrását, valamint panama és girardi kalapok tisztítását és fehérítését saját módszerem szerint Széll István női- és férfi kalapkészítő Békéscsaba, III. kerület, Baross utca 14. szám alatt. Modellek megtekinthetők !