Körösvidék, 1921. január-március (2. évfolyam, 1-68. szám)

1921-01-12 / 8. szám

Békéscsaba, 1921. január 12. Szőrősvid­ék Árvizsgáló bizottságot! Bék­éscsabán szabadon tombol a piaci uzsora A közönség nyájat jelent, amely türelmes s amelyet terelgetni szokás. Jót s rosszat, amelybe terelődik, egy­formán dicséretére méltó önmeg­adással visel. Az elégedetlenség, mely megszó­lal néha, a jogos elkeseredés, mely kiáltásban tör ki. Mi vagyunk: a Sajtó. Mi kiáltunk megint, mert okunk van a kiáltásra. Kiáltunk és nem is először, de úgy lehet, most is hiába — átvizs­gálóbizottságért. Hódmezővásárhely, Gyula, Szarvas, Orosháza s a környék minden vá­rosa, községe büszkén kérkedhetik ilyen intézménnyel, csak nekünk nem jut ki belőle! Olyan községről még nem hallot­tunk, amelynek közönségét törvé­nyes rendelkezések nélkül önként megajándékozták volna ruhával, ci­pővel, tejjel, vajjal, mézzel és egyéb hasonló kincsekkel. Íme azonban egy város, amelyben a létező törvé­nyes rendelkezések ellenére szabad keze van az általános uzsorának! Hisszük, hogy tévedésen múlott, hogy eddig még nem állítottak fel árvizsgáló bizottságot Békéscsabán. Azt is tudjuk, hogy egy közgyűlésen beszámoltak az illetékes hatóságok azokról a sürgető lépésekről, ame­lyeket ez ügyben a kormánynál tenni akartak. Azt azonban soha sem fog­juk elhinni, hogy a magyar közigaz­gatás útjai már annyira elposványo­sodtak, hogy azokon keresztül min­den hatósági sürgetésnek és minden hivatalos intézkedésnek egyszer s mindenkorra nyoma veszhessen, ám­bár nagyon szomorú következteté­sekre ad alkalmat az a tény, hogy egy törvényes intézkedést, mely or­szágszerte évek óta érvényben van, egyetlen városban máig sem hajtot­tak végre.­­ Hiába tiltja­­ el a rendőrség szigorú razziákkal a burgonyának és hagy­mának literrel való árulását, árvizs­gáló bizottság nélkül leleményes uzsorásaink ezer más módot talál­nak tehetségük érvényesítésére, érdemes; szegényeket éppen úgy, mint gazdagokat, munkást éppen úgy mint gazdát. Azt a csekély rész­jegyet, amivel a tag beléphet, ma igazán mindenki könnyen megtaka­ríthatja, mert hisz annak fejében az olcsóbb beszerzés révén végered­ményében maga a szövetkezet taka­rítja meg számára. Hogy a cukorkiosztáson nem a dicsőség kedvéért versengenek a ke­reskedők, azt mindenki tudja. Mi az igazság hát? Az-e, ha a kiosztás hasznát egyesek vágják zsebre, avagy ha azt ugyanazok élvezik, akik a cukrot fogyasztják ? A kereskedő jövedelme ugyanis kizárólag az övé, a szövetkezet jövedelme ellenben kizárólag a fogyasztóké, részben osztalék, részben vásárlási vissza­térítés címén. Kit illet tehát inkább a cukorkiosztás? a kereskedőket-e avagy a fogyasztók szövetkezetét ? Rábízzuk ennek a kérdésnek eldön­tését a fogyasztó közönségre. 9 Guskor kiosztás módja erősen foglalkoztatja az érde­kelt kereskedői köröket és valóságos felzúdulást keltett bizonyos körök­ben, hogy a Kisgazdák Szövetkezete a maga részére kérte a kiosztás végrehajtását. A­ kisgazdák szövet­kezetének rohamos fejlődését és ered­ményes munkáját nem a legjobb indulatokkal szemlélő rétege a ke­reskedőknek azzal indokolja mél­tatlankodását, hogy a szövetkezet éppen olyan kereskedő, mint a töb­biek. Ugyan­ ugyan, tisztelt keres­kedő urak, elhiszik Önök ezt, avagy csak el szeretnék hitetni másokkal ? Tudják-e mi az a szövetkezet, kik annak a tulajdonosai ? Hát hogyne tudnák. Minden közepes műveltségű ember tisztában van azzal, hogy a szövetkezetek azoknak a tagoknak a tulajdonai, akiket ellátnak s így a Békéscsabai Kisgazdák Szövetkezete ugyanazoké a tagoké, akik a cukrot fogyasztják. Hogy nem minden cuk­rot fogyasztóé, az n­em a szövet­kezeten, hanem egyedül az illető fogyasztón múlik, miért nem lép be a szövetkezet tagjai közé, mert hisz felvesznek oda mindenkit, aki arra — Orosz hadifogoly tisztek és tisztjelöltek hozzátartozóinak je­lentkezése. Akinek Turkesztánban vagy Szibériában tiszt, hadapród vagy önkéntes hozzátartozója van, saját érdekében közölje ezt a tényt (az illető címének és nevének pon­tos megjelölésével) a külügyminisz­térium hadifogoly osztályával. (Bu­dapest, I. ker. Disztér 2. sz. A köz­lés levelezőlap utján történjék. A MOVE-est Szeghalmon. En­nek a nagy sárréti községnek egyenlő nivóju és magyar szokás szerint mégis széthúzó keresztény társadal­mát semmi se tudta még annyira egyesíteni, mint a Move­­ nemes célja. Ez volt tapasztalható a 8-iki estélyen, mely az Uránia Mozgó­fényképszinház nagytermében zajlott le. Három sárréti község közönsége töltötte meg a tágas helyiséget. Már maga a vezetőség szerencsés meg­választása — hogy a két első tiszt­ség a község legmagasabb rangú tisztviselőjének hitvese és egy kis­gazda felesége között oszlik meg — biztosította az est anyagi sikerét. Az előadás első részében a japáni­­ Pil­langó kisasszony históriáját láttuk. Csáky Lászlóné a tőle megszokott nagy rutinnal játszotta a főszerepet. Mellette kitűnt igazi japán megjele­nésével és alakításával Várady Rózsi, Mészáros János is a tőle várható legjobbat adta: meglepő szép szín­padi jelenség volt. Kár, hogy a ren­dezés abszolút hiánya miatt nem ér­vényesült a darab. Utána a pesti bar­ok professzionista parkett­ tánca következett. (Hol vannak a szép régi magyar táncok ? !) Azután élőképek nagy sorát állította be Gligán János ízléssel, hozzáértéssel, sok fáradtság­gal. Hosszú volna a szereplők tel­jes névsora, igy csak mint legkivá­lóbbakat említjük meg nagykállói Kállay Júliát, horgosi Kárász Máriát, Kemecsei Hajdú Gizellát, gróf Me­rán Jánosnét és a szenzációt keltő gyönyörű tüneményt: dobozi Nagy Jolánt. A képek magyarázó verseit Szabó Tibor postamester felesége olvasta fel stílusos biedermaier szoba keretében. A műsort gazdag büffé és reggelig tartó tánc követte a ka­szinóban.­­ Az Evang. Leányegyesület tudatja tagjaival és a szíves érdek­lődőkkel, hogy folyó hó 16-án, va­sárnap délután a presbiteri terem­ben hazafias műsoru felolvasó-dél­utánt rendez. A részletes program­mot és a kezdet idejét legközelebb tudatja az Elnökség. — Visszaemlékezések az EME teaestélyére. Minden résztvevőnek sokáig emlékezetében lesz az Éb­redők második teája, mert évek óta nem tapasztalt fesztelenség jelle­mezte. De ezen nem lehet csodál­kozni, ha a háziasszonyi tisztet be­töltő hölgyek névsorát olvassuk : Bónis Pálné, Csorba Béláné, Daru Istvánné, Dubszky Jánosné, Falta Jánosné, Filippinyi Sándorné, özv. Holecska Andrásné, Kelemen Lász­lóné, Kelemen Jánosné, Kökényessy Gyuláné, Kovácsik Jánosné, özv. Kvasz Pálné, dr. Medovarszky Má­tyásné, Nyáry Gézáné, özv. Ormay Gézáné, Papp Sándorné, özv. Prop­per Gézáné, id. Such Jánosné, dr. Sailer Vilmosné, dr. Szondy La­josné, Vandlik Lászlóné, Vigh Fe­rencné, Vince Sándorné, akiknek Áchim Maca, Andó Ilonka, Árvay Margó, Bielik J, Berbekucz Manczi, Böcskey Etus, Bujtás Terike, Boros Manczi, Deku Manczi, Falta Man­czi, Gajdács Nővérek, Galli Ági, Hankó Jucika, Hrvos Mariska, Kli­ment Ilonka, Kliment Dóra, Ková­csik Mici, Kozsuch Bim­bi, Laczó Ilonka, Mázán Jucika, Patay Nővé­rek, Román Mici, Racskó Jolán, Sailer Mokka, Szondy Nővérek, Such Irén, Thury Ella, Vigh Nővé­rek voltak segítségükre. Az ízletes süteményeket ugyancsak a hölgyek készítették és adták a vendégek­nek. — A teaestélyen felülfizettek: Gally Ágnes gyűjtése 186, Schwes­ner Károly 165, er. Kiiment Z. Pál 100, Torányi Lajos 50, Fábry Manci 30, Ismeretlen 50, Zahorán Mihály 50, Koritár Mátyás 40, Dubravcsik Károly 40, Valentinyi Mihály 30, Kiiment Jucika 30, Kiiment János 25, Belanka Mihály építész 25, Pa­kurár László 20, Csenterics Gábor 20, Botyánszky Pál 20 K, össze­sen : 901 korona.­­ Felhívja a békéscsabai állam­pénztár a közszolgálati alkalmazot­takat és nyugdíjasokat, hogy az el­maradt kedvezményes áruk kész­pénzmegtérítéséről kiállított nyug­táikkal január 15-ig jelentkezzenek, mert e napon túl azok már nem fi­zethetők ki. — Öt nagyon só útban a vá­rosnak. Az alispán értesítette a vá­rost, hogy újabb 5 vagyonnyi só­ellátmánya útban van. A népjóléti tanácsnok felhívja azokat a kereske­dőket, akik a rövidesen (két-három napon belül) megérkező sókészlet elosztásában részt akarnak venni, jelentsék be igényüket a népjóléti hivatalban (Munkásotthon). — Hálátlan vendég. Bagyinka János Nagymegyer 226. tanyaszám alatti lakoshoz esti szürköletkor egy rongyos szánalmas kinézésű idegen zörgetett be és hajléktalan mene­kült voltára hivatkozva éjszakai szál­lást kért. Bagyinka, mint jó házi­gazda, szó nélkül vendégéül fo­gadta. Reggelre azonban kellemet­len meglepetés érte. Vendége bu­csuzatlanul tovább állott s emlékül vitte magával csizmáit. Feljelenté­sére a nyomozást bevezette a rend­őrség. — Lopások: Gerő Lajos An­drássy­ út 30. szám alatti lakos ven­déglőjéből ismeretlen tettesek ke­nyeret, kolbászt s egyéb élelmisze­reket, valamint több berendezési tárgyat elvittek. — Hajezdin Izmael cukorkaárus panaszt tett a rendőr­ségen, hogy cselédje megszökött és fiókjából 4500 koronát, több lent és egy 2000 koronáról szóló elis­mervényt vitt magával. — Meghivó. A Békéscsaba és Vidéke Méhészegylet f. hó 16-án, vasárnap d. u. 2 órakor tartja évi közgyűlését az Irányi-utcai áll. elemi iskolában, melyre az egyesület tag­jait ezúton is meghívja az Elnökség. — Helyreigazítás. Lapunk teg­napi számának „Öngyilkosság" című hírébe a rendőrség téves közlése folytán hiba csúszott. Az öngyilkos­ságot nem Meliskó Mihály, hanem Meliskó Márton követte el. — Öngyilkosság Gombár Zsó­fia, Felsőkörössor 26. SZ. alatti la­kos vasárnap délután 2 órakor ma­rólúgot ivott. A közkórházba szál­lították, ahol megállapították, hogy nagyon könnyű természetű bell­sérüléseket szenvedett. Tettét sze­relmi bánatában követte el. Körözések. Pick Albert, 29 éves izraelita lakatossegédet és özv. Püski Istvánné szül. Hajdú Zsuzsanna 32 éves békési, később, budapesti lakost körözik. a Rendőrnap Hétfőn este a rendőrnap végre­hajtó-bizottsága dr. Berthóty István polgármester elnökletével ülést tar­tott, amelyen elhatározták, hogy a Rendőrnap február 5, 6. és 7-én lesz. A programmot is megállapítot­ták , eszerint az ünnepségek 5-én délután kezdődnek kisebb kabarék­kal. Este a színházban nagy hang­verseny lesz, melyen a város összes kedvelt műkedvelői fellépnek. 6-án, vasárnap délelőtt külön meglepeté­seket kap a sétáló közönség, dél­után gyermekbál lesz, este pedig bál a felnőtteknek, minden alkalmas helyiségben. 7-én este álarcos bál a Vigadóban fejezi be az ünnep­ségeket, melyek hivatva vannak a rendőrség helyzetén segíteni. Itt említjük meg, hogy legutóbb az alapra a következő összegek foly­tak be: Löwy és Steiner 200 K, Weitzner Mór 200, Hajós és Vas 200, Tevan Jakab 200, Zsolnai Já­nos 200, Zeisler Lipót 2000, Fehér­váry András 500, Belanka Mihály 100, Egy szilveszteri Társaság 100, BIME 500 K. Verők János gyűjtő­ivén: Vajda Artúr 500, Koritár M. 150, Wallner G. 150, Pálffy J. 100, ifj. Luptovics K. 200, Hrabovszky J. 200, Offenwagner P. 200, Offenwag­ner K. 200, Botyánszky Gy. 100, Kruchio L. 100, Bagyinka A. 100, Adamik E. 100, Moravszky F. 100, Laco Mihály 150, Weisz F. 150, Duna Gy. 200, Aradi S. 200, Andó P. 100, Hricsovinyi P. 100, Lipták J. 200, Luptovics J. 100, Kocziszky Gy. 100, Olvashatatlan aláírás 50 K. Tőzsde. Valuták: Lei 740—760, Márka, 810—830, Font 2140—2170, fr.Frank 3600—3640, Sv. Frank 9200—9000, Dollár 560—555, Napoleon 1760-800, Ura 2000—2020, Rubel 270—290, Sokol 660—665, Kor. Dinár 1420— 1470, Fr. Dinár 1350—1360, Léva 600—640, Jugoszláv 150—160, Arany 1780—1820, bécsi kifizetés 82—86. Lengyel márka 75—80, Zürichben a magyar koronát 112-el jegyezték. Devizák: Amsterdam 5188—5193, Német 815—817, Olasz 2075—2070, Prága 670—662, Sveici 9300—9300, Bécsi kifizetés 85—83, Koppenhága 9300—9600, Stokholm 1200—12000, Krisztiánia 9300—9800, Szokol 3800 —3907, Szófia 720, Zágráb 370 —360, Bukarest 745—780, Newyork 659, Varsó 095.

Next