Körösvidék, 1922. október-december (3. évfolyam, 224-298. szám)

1922-12-07 / 280. szám

2 Káro&villók 3 somogyi dalok költője Békéscsabán A „Szózat" f. hó 8-iki (pénteki) ritka érdekességű kulturestélyének egyik szereplőjéről, Felber Pál osz­tályfőnökről az alábbi érdekes ada­tokat sikerült megtudnunk: Már a világháború legelső ütkö­zetében részt vett és hamarosan József főhercegnek és a híres so­mogyi 44-eseknek igricévé lett „Sa­bdc ostroma" című költeményével. És ki ne ismerné egész Magyaror­szágon azt Sí jóízű bakanótáját, hogy „Nincsen párja, nincsen párja a somogyi negyvennégyes bakának". Felber ki is adta katonadalait és költeményeit egy 200 oldalas könyv­ben, amelyben József főherceg gyö­nyörű emléksorai között a követke­zők olvashatók: „Kiknek az ajkán csendül meg e dal, akiknek melegen érző szivük van s akiket a haza­szeretet szent tüze lelkesít, e füzet dalait a Ti harci költőtök köti dí­szes csokorba . Nótákat, amelyek nem mesterkéltek, hanem természe­tesek, mint a mezők virágai." Súlyos vasúti szeroncsétlenség Kecskemét, december 6. Lapunk zártakor jelentik: A kovácsházai vonalon a tegnapi személyvonat a ny­lt pályán megállt. A nagy köd­ben egy utána haladó tehervonat teljes erővel belerohant és két há­tulsó kocsiját összezúzta. A poz­dorjává vert kocsiban csak hat utas tartózkodott, akik valamennyien szörnyethaltak. (Ezt a hírt fenntar­tással közöljük. Szerk.) Négy hónapi fogház kormányzósértésért Budapest, dec. 6. Czakó Elek ko­csis 1922. január 7-én este a Retek­utcában az egyik dohánytőzsdébe ment, hogy tartozását kiegyenlítse. A trafikos, mikor látta, hogy a ko­csis ittas állapotban van, az elszá­molást nem akarta vele megejteni. A kocsis gorombáskodni kezdett a trafikossal, miközben a kormányzó személyét súlyosan sértő kifejezé­sekkel illette. Az ügyészség kor­mányzósértés miatt vád alá helyezte a kocsist. Ma tárgyalták az ügyét a büntető törvényszéken. A bíróság bűnösnek mondotta ki Czakó Eleket kormányzósértés vétségében és ezért 4 hónapi fogházra és 1 évi hivatal­vesztésre ítélte. Mi van ma ? 1922. dec. 7., csütörtök R. k.: Ambrus. Prot.: Ambrus. Napkelte 7 óra 35 perckor, nyugta 16 óra 07 perckor. (4­07) Holdkelte 19 óra 20 perckor (este), nyugta 9 óra 49 perckor (d. e.) Este fél 8 órakor színházi előadás a Városi Színházban. HÍREK 9 „Körösvidék" jótékony akciója Az az állandóan és áldásosan működő jótékonysági mozgaom, mely a „Körösvidék" jegyében in­dult meg és folyik, ujabban 4 apát­ ÖCRCSCSŰDŰ. 1922 december 7. lan, anyátlan hadiárvának juttatott téli ruhát. A mai napon szétosztot­tunk a nemeslelkű adományozók bőkezűségéből 20000 koronát 5 hadiárva felruházására. Zsiga Mária, Flender András, Vozár Dorottya, Gasparecz Mária és Stefanik An­drás egyenként 4—4 ezer koronát kapott, illetőleg helyettük a törvé­nyes gyára vette fel, hogy ruhát vásároljon az összegért számukra. Ugyanekkor a kenyérmozgalomból özv. Kolárovszki Mihálynénak, két­gyermekes tüdőbeteg hadiözvegy­nek juttattunk 1400 korona kenyér­segélyt. Az adakozókon is, a fel­segítetteken is nyugodjék meg Isten gazdag áldása. — Milyen idő várható ? Ha­zánkban sok helyütt csapadék, a hómagasság az Alföld felső részén eléri és meghaladja a 10 centimé­tert. A hőmérő csak az Alföldön sü­lyedt a fagypont alá. Időprognózis: Egyelőre változékony idő várható, sokhelyütt csapadékkal, később gyen­gülő szelekkel, hősülyedés. — A vármegye decemberi köz­gyűlése. A vármegye decemberi rendes közgyűlése — amint már megírtuk — e hó 14 év lesz. A főtárgysorozatban mintegy 100 tárgy van és körülbelül ugyanannyi lesz a póttárgysorozatban is. — Vasárnap délután 4 órakor Gyulán az állami polg. leányiskola dísztermében Tantó József népne­velési tikár érdekes előadást tart a magyar néprajzról. A tartalmas, ér­tékes előadásra felhívjuk ez uton is a közönség figyelm­ét. — Az Evang. Leányegyesület f. hó 10-én, vasárnap délután 3 (három) órakor a Rudolf-főgimná­zium I. em. termében választmányi gyűlést tart, amelyre a választmányi tagokat s a többi érdeklődő tagja­inkat is meghívjuk. A gyűlés tárgy­sorozata fontos, miért is kérjük szí­veskedjenek teljes számban meg­jelenni. Más meghívást ezúttal nem küldünk. Elnökség. — Házasság: Kisgörgényi Bartha Lajos erdőmérnök és Rittner Irma december hó 2-án Békéscsabán házasságot kötöttek. 3942 — A népművelési előadókat kéri Tanto titkár, hogy előadáster­vezetüket sürgősen küldjék el hozzá a minisztériumhoz való felterjesztés céljából. — Az alispán elutasította a Ke­reskedelmi Csarnok fellebbezését. Megemlékeztünk már arról, hogy a Kereskedelmi Csarnok nemrégiben fellebbezést adott be az üzletek va­sárnapi zárvatartását elrendelő vá­rosi tanácsi határozat ellen a vár­megyéhez. Most érkezett le erre vo­natkozólag az alispán határozata, melyben tudatja, hogy mivel ebben az ügyben (a Kisgazda Egylet feleb­bezése alkalmával) már másodfokon döntöttek, nem veszi figyelembe a felebbezést. — A villanytelepi alkalmazot­tak ellátási ügye. A vármegye al­ispánja az ellátatlanok névjegyzéké­nek beküldése alkalmával vissza­küldte a villanytelepi alkalmazottak névjegyzékét azzal, hogy felvételü­ket külön kell kérelmezniük a nép­jóléti minisztertől. Mozaikok Békés­megye múltjából írta: BANNER JÁNOS dr. (9) 19. Mikor a megyei ember kapja a pofont. Az esküdt pontosan teljesítette az előírt kötelességet s mikor a foga­tokat átadta, udvariasan kérte a ka­pitánytól a hivatalos írást. A német kapitány azonban úgy látszik, nem szerette az­­ udvariasságot. Éktelen dühbe jött s az esküdtet jó párszor pofonvágta, disznónak nevezte, le­szidta, száz bottal megfenyegette s a szobájából kidobta. Az ügy eltussolását sem a Kul­csár, sem a megye becsülete nem engedte. A megye gyűlése egyhan­gúlag tette magáévá a sérelmet. Azonnal a felsőbb hely védelméhez fordult, elégtételt követelvén. Ez volt a legkevesebb, amit adhattak neki. Remélte is a kedvező elintézést, de bizony a remény valószínűleg csak remény maradt, mert sehol sincs feljegyezve, hogy valaha elégtételt kapott volna.26) Ilyen hősiesen viselkedett­ az osztrák ármádia azon a földön,­­ahol nem volt ellenség, de ő mindenkit ellen­ségnek tekintett. * 20. Mikor még kötéllel soroztak. Ezt a különös sorozó eszközt ma, a sorozó mézes korában egy kicsit nehéz megérteni. Ma egy nagy jegy­zőkönyv, egy csomó piros cédula, egy igazitható mérő léc, néhány so­rozó tiszt, polgári kiküldött és egy nagy csomó „testben és ruházatban tisztán" megjelenő anyaszült mezte-80) Haan: Regesták Békésvármegye köz­gyűlési jegyzőkönyvéből. Évk. X. 78. len alak a kelléke a sorozásnak. A legszükségesebb természetesen a sok ádámkosztümös ember, akin bizony még csak egy fügefalevél sincs. Az­tán még valamit elfelejtettünk. Né­hány utcasarokra kiakasztott plakát is kell, amelyen a sorozás idejét pontosan közölik, hogy mindenki idejében ott legyen. A XVIII. szá­zadban egyszerűbb volt ez a mes­terség ; a felsorolt kellékekből csak a bizottság kellett, meg egy jó kötél. Ezt a kötelet nem a testmagasság megmérésére használták, hanem a besorozott katona elfogására, tekin­tet nélkül a testmagasságra. Hiszen elvégre nem mindig porosz gárdis­tát soroztak. Aztán még egy csodá­latos volt benne. A sorozás napját nem közölték előre, mint ma, hanem épen nagy titokban tartottak. De az indokolás akkor is csak az volt, mint ma, hogy mindenki idejében ott le­gyen. Igazán furcsa a világ. 150 esz­tendő alatt ugyanazon célt épen for­dítva lehet elérni. S még vannak, akik azt mondják, hogy a világ nem változott. 1792-ben furcsa világ járt Európa nyugatán. A francia forradalom fel­forgatta Franciaországot, a király már régen a Temple foglya volt, az európai uralkodók pedig félni kezd­tek e tetszetős jelszavaktól s szövet­keztek a láthatatlan rém ellen. A pozsonyi diéta 6000 újoncot szava­zott meg, melyből Békés megyére 39 jutott. Ezt a harminckilenc embert a lakosság arányában osztották ki a megye egyes községeire. A kulcs körülbelül az volt, hogy Békés 4, Gyula 3, Szeghalom és Berény 2—2, Csaba 7, Gyoma 2, Orosháza 3, Szarvas 5, Német­ Gyula, Kétegy­háza, Ladány, Gyarmat, Vésztő, Szent-András, Endrőd, Öcsöd, Kom­lós és Tarcsa 1 — 1 embert állított ki. Ezenk­ívül Doboz és Vári együtt tartozott 1 embert adni. Azt hiszem, ez volt a legnagyobb probléma az egész szétosztásnál, mert ha egészen igazságosan akartak osztani, akkor mind a két községből egy-egy fél­ember jutott volna. Ezt azonban már csak azért sem lehetett így megol­dani, mert tudott dolog, hogy a há­ború egész embert kíván. Így aztán Doboz adta az egész embert. Nagy volt a rettegés a megyében. Nem a franciától féltek, hanem a német katonai szolgálattól. Amitől pedig csak úgy lehetett szabadulni, ha a sorozás napján valahol elbúj­nak. A sorozás napját pedig csak a bíró tudta s úgy látszik, nem is tar­totta mindig titkon. Ezért a megye elrendelte a községek bíráinak, hogy a katonafogdosás napját, büntetés terhe mellett titokban tartsák.27) Így aztán össze lehetett fogdosni a 39 embert, meg a következő év­ben esedékes 52 t is, akiket Napo­leon későbben néha-néha egy kicsit ki is porolt. Kulcsár István megyei esküdt neve kívánkozik ennek a kis feljegyzés­nek az élére, ő lévén a szenvedő hőse az Öcsödön elcsattant pofon­nak. A pofont pedig nem valami krakélerségért kapta, hanem hivata­los dologban s így az — mint a megye is megítélte — nem az es­küdtnek, hanem az egész megyének szólott s elégtétel járt volna érte, amit azonban soha se adott meg a felettes hatóság. Mindig sok baj volt az idegen katonasággal. Azokkal, akik állan­dóan a megye területén tartózkod­tak, csak meg lehetett egyezni vala­hogy. Ha máskép nem, hát egy kis ajándék útján. De az átvonuló kato­naság, az már kellemetlenebb volt. 1746-ban is átvonuló katonák ér­keztek a határra a Kunság felől. Öcsödnél léptek a megye területére. A megye már tudta, hogy a sors­pontok előteremtésénél baj szokott lenni, azért Kulcsár István esküdtet azonnal Öcsödre küldte, hogy a ka­tonaság számára szükséges előfoga­tokat előteremtvén, írás mellett a kapitány rendelkezésére bocsássa. 27) Haan : Regesták Békésvármegye köz­gyűlési jegyzőkönyvéből. Évk. X. 78. Minden előfizetőnk, aki negyedévre előfizet, 25 koronáért kapja az 1923. évre szóló képes naptárunkat. Féléves előfizetés mellett jövő évi naptárunkat ingyen adjuk! Azonkívül, kivétel nélkül minden előfizető és lapunk minden olvasója, január 1-én ingyen kap egy falinaptárt, mely minden egyes lappéldányhoz mellékelve lesz.

Next