Kortárs, 1957. szeptember-december (1. évfolyam, 1-4. szám)
1957 / 4. szám - Kun Béla: Petőfi Sándor (II.)
Mikor Kossuth — az uralkodóházzal kötött megegyezésnek megfelelően — az országgyűléssel megszavaztatta a katonai segítséget a Habsburgok ellen kitört olasz forradalom leverésére indított háborúhoz, — Petőfi az olasz forradalommal való teljes szolidaritást hirdeti és lázítja a magyar katonaságot az intervenció ellen. Olaszország minket soha nem bántott. Egyet akar velünk: a szabadságot. Ezért minket oda vinni nyakára? Sohsem lépünk mi arra a határra. Ilyen körülmények között Petőfit teljesen háttérbe szorította a politikában a mérsékelt liberális rezsim, mely végletekig ragaszkodott az alkotmányos megmozduláshoz. Annyira kiszorult Petőfi a politikából, hogy csúfosan megbukott az országos képviselő választáson is. Költeményeiben még csak valahogy elviselte Petőfi jakobinizmusát a burzsoá forradalom mérsékelt liberális vezérkara, de az országgyűlésen nem akarta hallani azt, amit Petőfi verseiben hirdetett. De amit a liberális kormány minden áron el akart kerülni a konzervatívokkal és a Habsburg-házzal kötött kompromisszumok útján, az óvatosan, gondosan kerülgetett forradalom mégis újra napirendre került. A Habsburg uralkodó felrúgta a maga által szentesített törvényeket, hadsereget mozgósított Magyarország ellen, elcsapta a minisztériumot és megkezdte a véres ellenforradalmat, melynek legfőbb támaszai a magyar és német mágnások, valamint a monarchiának a magyarok és németek által elnyomott, elbolondított szláv nemzetei és a románok voltak. A nyílt ellenforradalomra csak nehezen következett a nyílt forradalmi felelet a parlamenti kormány és az országgyűlés részéről. De mikor bekövetkezett, Kossuth villámgyorsan honvédő sereget szervez, joggal kiérdemli Marx és Engels dicséretét, akik a „Neue Rheinische Zeitungéban azt írják róla, hogy „egy személyben testesíti meg népének Dantonját és Carnotját.” Megkezdődik a forradalmi háború. Az osztrák császár ellenforradalmi seregei ellen megindul a szabadságharc. Vereségek és győzelmek közben a forradalom a Habsburg-ház detronizálásában, Magyarország függetlenségének kinyilatkoztatásában, Kossuthnak a köztársaság kormányzójává való választásában, valamint az ellenség kiűzésében éri el csúcspontját. A magyar forradalom távolról sem közelítette meg a jakobinus diktatúrát, de kormányhatalma sok vonásban mégis forradalmi diktatúra formáját öltötte fel. A 48-as, 49-es forradalom, többek közt ezért is tartotta magát tovább, mint a 48-ban kitört többi európai forradalmak. Marx és Engels a 48—49-es forradalmak sorában a magyar forradalom egyik különlegességének éppen azt tartják, hogy: „Az 1848-iki forradalmi mozgalomban először merészelte 1789 óta egy az ellenforradalom hullámaitól körülvett nemzet a gyáva