Kortárs, 1959. július-december (3. évfolyam, 7-12. szám)

1959 / 8. szám - Dienes András: A mezőberényi töredék

tanú­hibákkal teli, egymásnak ellentmondó, egymást mégis tökéletesen kiegészítő leírások, ahol a vallomástévő a homlokát gyúrva emlékezik és semmi más cél nem vezeti, csak a közlés: egyedül ez az anyagom. Tisztában vagyok azzal, hogy ebből tanulmány és dráma nem lesz,­­ még csak nem is teljes portré Csak töredék. II. Petőfi a feleségével és Zoltán fiával 1849. július 5-én érkezett Mezőberénybe. Velük volt még Zoltán dajkája, akinek nevét a kezdeti kutatás megállapítani elmulasztotta s e fontos szemtanú — aki Mezőberényen túl, még Erdélyben is velük volt, Miklós Ida látta Tordán —, nem csupán ismeretlen, hanem néma is maradt. A költő július 3-án indult Pestről, tehát a Szegedre menekülő kormánnyal és a kormányhivatalokkal csaknem egyidőben. Van ugyan olyan — jellemző, hogy névtelentől eredő — adat is, hogy Petőfi mezőberényi útjának Pesttől Szolnokig terjedő részletét a már 1847-ben megnyílt vasútvonalon tette meg. Ez nem igaz: lovaskocsival utazott, legvalószínűbb útvonala a következő: Pest— Soroksár—Örkény—Cegléd—Abony—Szolnok—Szarvas—G­y­o­m­a—Mezőberény. A Szegedre menekülő kormányhivatalnokok, családtagjaik és az exponáltak szekérkaravánjai Örkénynél eltértek, amennyiben ezek Kecskemét—Félegyháza— Kistelek útvonalon tartottak Szegednek. A költő kocsija végigporzott a Duna- Tisza közén, Örkénynél megközelítette a kiskunsági határt, de ott keletnek for­dult, Pusztavacs és Cegléd irányába, így nem látta ekkor — és soha többé — szellemi szülőföldjét, a kiskunok híres districtusát. Cegléden is a feje tetején állt a világ, a városban Perczel Mór időzött, akit Kossuth épp akkor látogatott meg, hogy a cári intervencióval szemben felállítandó új seregek előteremtéséről tanács­kozzanak. Tudjuk, hogy hiábavaló volt a ceglédi tanács, Perczel előteremtette a sereget, de pár nap múlva a Pest megyei Túránál gróf Tolsztoj tábornok ezt szétverte. Nyilván július 4-én ért a költő és családja Szolnokra és bizonyosra vehetjük, hogy a Karcag felől menekülők áradatával ott találkozva, eljutott hozzá a híre annak, hogy a cári seregek az Alföldön vannak, Hajdúhadházáról vonultak Debrecen ellen s július 3-án négylovas hintó röpítette végig a Péterfián Cseodajev tábornokot, nagyszakállú „muzulmán” lovasaitól körülvéve. A rossz békési utakon, rossz hírektől űzetve érkezik a költő szekere Gyoma felől a mező­berényi piactérre, Pethies suszter háza elé. Petőfi a fővárost fenyegető ellenséges veszély elől vitte a családját vidékre. Miért éppen Békés megyébe? Mert nem kétséges, hogy az új fővezérség védelme alá is helyezhette volna őket, mint azt annyian tették, vagy akár a Dunántúl északi részén, a komáromi tábornál is lett volna helyük,­­ de sem Mészáros Lázárhoz, sem Klapkához nem mehetett. Mint Montesquieu-nek, neki is sokat ártott, hogy túlságosan megvetette azokat, akiket nem becsült. De még ezekben a résztől terhes időkben is — a „végkifejlettben” —­ zárt kapuk várták volna szekerét a haza legtöbb részén: a későbbi hónapok bebizonyí­tották, hogy az ország népe, a halálos fenyegetéstől sem riadva meg, hihetetlen bátorsággal vállalta a szabadságharc menekültjeit. A pillanatnyi harctéri helyzet azonban éppen akkor nem tette lehetővé, hogy másfelé térjen. Északról, hol annyi hű barátja leste aggódva sorsát, a cári, nyugatról a császári fősereg köze­ledett. Bácskából Jellacsics az osztrák déli hadsereg élén nyomult előre , és még nem zajlott le a hegyesi ütközet, ahol Guyon megtanította az újra hetvenkedővé

Next