Kortárs, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)
1960 / 1. szám - SZEMLE - Boka László: Az Értelmező Szótárról
egy-egy címszóhoz néha több külső szakértőt vett igénybe, támogatták a szótár munkálatait egyetemeink nyelvtudományi tanszékei, Akadémiánk Nyelvtudományi Bizottsága, s a menet közben készült mutatványokhoz számosan hozzá is szóltak. Technikailag pedig nem csak a felsorolt néhány kitűnő szakember segítette a szótárat, de az Akadémiai Kiadó egész belső apparátusa is, mert a kiadóvállalat komoly hivatástudattal tudja, hogy az ilyen kiadványok előállítása teszi munkáját méltóvá az „akadémiai” elnevezésre. Ha van példa arra, hogy magas szintű tudományos munkában mit jelent a kollektivitás, az Értelmező Szótár jó példa rá. Azért is jó példa, mert azt is megmutatja, hogy a kollektív munka nem valamiféle egyenietlen, az alkotó tehetségeket egybeszürkítő folyamat, hanem úgy ad teret a tehetségnek, mint ahogy egy zenekar kollektívája kell ahhoz, hogy egy Toscanini, egy Klemperer zeneértelmező zsenialitása kibontakozhassék. Czuczor Gergely és Fogarasi János, a szó szoros értelmében nem voltak nyelvtudósok. Nemes indítású műkedvelők voltak a nyelvtudomány terén: a haza sorsa buzdította meg bennük az anyanyelvünk iránti szakszerű érdeklődést. Czuczor Gergely legalább költő volt, s volt valami elsődleges köze a nyelvhez, szenvedélyes olvasója volt régi irodalmunknak, tanult Vörösmartytól és pedagógus volt. De Fogarasi János jogász volt, költőnek, beszélyírónak is dilettáns, a nyelvészetben igazi műkedvelő, aki ábrándos elméleteket alkotott (A magyar nyelv metaphysicája vagy a betűknek eredeti jelentése a magyar nyelvre alkalmaztatva; A magyar nyelv szelleme), s mint vérbeli dilettánsnak, voltak kitűnő ötletei is (A magyar igeidőkről című tanulmánya nem érdektelen), s néha helyes ösztön vezette: ő küldte keletre Bálint Gábort a mongol nyelv tanulmányozására. De nyelvtudományi tájékozottságuk rendszertelen, s koruk tudományos szintje alatti volt. Az Értelmező Szótár munkálatainak megindítója, irányítója Bárczi Géza akadémikus, markáns tudós profiljával különösen alkalmas arra, hogy egy ilyen munka jellegét meghatározza. Bárczi Géza abba a nyelvtudós-nemzedékbe tartozik, mely az úttörő nagyapák (Hunfalvy Pál, Budenz József, Szinnyei József, Simonyi Zsigmond, Munkácsi Bernát) s az apák (Melich János, Gombocz Zoltán) után sorjázott s arra volt hivatva, hogy az úttörő kezdemények, zseniális alapvetések után, nem kisebb tehetséggel, de a rendszeres, szervezett tudományos munka fegyelmével megalkossa nyelvtudományunk nagy monumentáit, eltüntesse tudományunk fehér foltjait. Nem lelhettek volna alkalmasabb embert és tudóst Bárczi Gézánál az Értelmező Szótár szerkesztésére. S társa, Országh László, egyike legjobb anglistáinknak, s a modern szótárszerkesztés elméletének és gyakorlatának egyaránt mestere, nemcsak lexikológus, hanem stílusértő, stíluselemző irodalmár is, s kitűnő magyar — angol szótárai tanúsítják, hogy az eleven élet zsivaját is hallja, nemcsak a könyvek fontolt, válogatott szavait. Ez a vezetés biztosította azt, hogy a kitűnő munkatársak munkája egységes művé vált, hogy olyan kevés az egyenetlenség ebben az áttekinthetetlenül nagy anyaggal dolgozó munkában. Számomra az Értelmező Szótár több annál, mint amit elmondani tisztem volt. Több annál is, mint amire használni fogom, tudományos segédeszköznél, mellyel a magam nyelvhasználatát ellenőrzöm, mellyel irodalmi szövegek elemzésénél kontrollálom a magam értelmezését. Hadd mondjam el, hogy az Értelmező Szótár számomra: olvasmány. Úgy olvasom, mint más a regényeket olvassa. Úgyabban! Mint a gyerek a kalandregényt, mint a kamasz a nagy romantikus regényeket, mint a béna az útleírásokat, mint a fáradt felnőtt a detektív - regényt. Egyszer együtt utaztam egy ismerős arcú, kopaszkás férfival Pesttől Hajdúszoboszlóig. Mindketten olvastunk, s mint szenvedélyes olvasó, mind azt lestem, mit olvas. Kiderült, hogy ő is az én olvasmányomat leste. Míg az étkezőkocsiba menet váltottuk egymást, megnéztük egymás ülésen hagyott olvasmányát. Nevetve ismerkedtünk össze. Ő Eckhardt Sándor magyar—francia szótárának első kiadását olvasta, én Vörösmarty és Schedel „Magyar és német zsebszótár”-át, melynek előszava szerint „egy nagy tekintetű törvény” van a szótárírónak kiszabva: „az egyes szavak egy vagy külön értelmeinek pontos és híven különböztető meghatározása”. A másik szótár-olvasó Szép Ernő volt. Lassan valóságos körré bővültünk, mert Laczkó Géza is szenvedélyes szótár-olvasónak bizonyult, Reinitz Béla is, Németh Andor is, Halász Gábor is. Mint a feketézők, dugárusok, szenvedélyes gyűjtők, olyan cinkosan villantunk össze, ha hírül adhattuk, hogy Ranschburg