Kortárs, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-6. szám)

1960 / 1. szám - Dobozy Imre: Piripócsi tenger (elbeszélés)

BO­ROZY IMRE PIRIPÓCSI TENGER N­ovellában nem szokás igazi neveket emlegetni, mert akkor némely finnyá­sabb esztéták mindjárt riporttá degradálják a szegény ember írását. Muszáj tehát Piripócsra keresztelnem azt a becsületes, bár eléggé cifra nevű dunántúli falut, amelynek lakói az idei esőtlen nyáron nagy hadakozást vittek végbe az aszály ellen. Már mikor ötödik hete nem esett egy csepp eső sem, s a kukorica haragos­zöld levele sárgulni és kunkorodni kezdett, Bársony plébános úr szükségesnek látta, hogy a nedvességgel mívelt komisz zsugoriság miatt meginterpellálja az égi hatalmakat. Vasárnapra tehát esőért könyörgő körmenetet hirdetett. Hívei ugyan kicsit elidőztek annál a gondolatnál, hogy nem ártott volna már a második vagy a harmadik esetlen héten egy jó kiadós záporért fohászkodni az illetékesek­hez, s talán nem kellett volna megvárni az ötödik száraz hetet, e tűnődésükből azonban semmit sem mutattak, mert a bajban levő ember előre gondolkodik, a kimászás cseppnyi esélyébe is mindjárt belekapaszkodva, sőt, mise után Gólya Mihályné, a harangozó felesége, bizakodva mondotta a sokaságnak: — Egy igazi, jó buzgó körmenet után megindulnak az ég csatornái, ez fiksz! A plébános mosolygott, két ujja közé fogva öregesen petyhüdt, gondosan beretvált állát. — Hogyne, gyermekem — felelte. — Végre is, nem maradhat fönt, aminek le kell esnie. Ettől a gyakorlatias megjegyzéstől a hívek egészen megnyugodtak. Nem éreztek semmi ellentmondást az áhítatos könyörgésre való benső felkészülés, és a csapadékviszonyok reális megítélése közt, tudván, hogy Bársony plébános harminc esztendőnyi piripócsi szolgálata során nemcsak megismerte, hanem meg is kedvelte a parasztok eszejárását, tudván továbbá, hogy a plébános a saját helyzetét, pontosan szólva, az égi felsőbbségtől való függését is körül­tekintő bölcsességgel szokta megítélni, amint ez egy kurta — de filozofikus mély­ségű — elmélkedéséből kiderült. Néhány esztendeje (állítólag Vágó Imréék ezüstlakodalmán, vagyis borivás közben) egy kíváncsi paraszt megkérdezte tőle, hogy pap létére, isten buzgó szolgálatában, találkozott-e már valamely alka­lommal s valaminő alakban a legfőbb gazdájával. Bársony pélbános két ujja közé fogta állát (állítólag Vágó Imréék ezüstlakodalmán) és elgondolkozva felelte: — Személyesen ővele még nem sikerült. .. De, hogy a tulajdon szememmel még nem láttam, ez nem jelent semmit. Mert ha mégis van, és én nem hinnék benne .. . abból nagy bajom lehet. Persze, ezt csak a piripócsi parasztok beszélik, és lehet, hogy egy szó sem igaz az egészből. Bársonynak talán eszébe se jutott olyasmit mondani, hogy neki abból baja lehet, ha nem hisz . . . Mindenesetre, a plébános okos és higgadt eszű ember, tehát azon sem akadt fenn, hogy a mondott vasárnap bizony gyér számú hívősereg verődött össze.­ ­»

Next