Kortárs, 1961. július-december (5. évfolyam, 7-12. szám)
1961 / 9. szám - SZEMLE - Seres József: Tatay Sándor: Puskák és galambok
az okozza az ifjúsági irodalomban, hogy mindezt gyermekhősökkel, vagy ha felnőtt hősökkel is, de a gyermekek számára, érzelmi, értelmi fejlettségüknek megfelelően, azaz úgy kell adni, hogy szegényesebb tapasztalati anyaguk alapján már hozzáférhessenek. Ez természetesen csak úgy lehetséges, ha az író azonosulni tud hőseivel, de ugyanakkor nem veti el felnőtti élménygazdagságát, a valóságról alkotott teljesebb szemléletét sem. Tatay Sándor esetében ez a magatartás tetten érhető s igen tanulságos. A Puskák és galambok ugyanis tulajdonképpen egy nagyobb alkotás mellékterméke. Bár teljesen önálló mű, ahhoz a nagyobb írói élményhez tartozik, amelyből Tatay regénytrilógiája, a Simeon-ház született. Simeon Tamás a Második lány kis Simeon Tamása, aki Viola néninél diákoskodik a városban. Vele, a második gimnazista 12—13 éves gyermekkel mondatja el a regényt. Az író sehol sem szól közbe, nem világít rá maga a gyermek még nem tudatos érzelmeire. Általában úgy tűnik, sehol sem akar többet mondani, másképp, mélyebben láttatni a valóságot, mint ahogy az ilyen korú gyermekek azt láthatják, és mégis meglepően gazdagon bontakozik ki a valóság. Benne érezzük abban a Tanácsköztársaság utáni ellenforradalmi kor első éveinek feszültségét, kegyetlenségét, sőt a jövő perspektíváját, az elkövetkező harcokat és győzelmeket is. Hasonló törekvést, a kor ilyen hiteles ábrázolását csak klasszikus íróink, főképp Móra Ferenc, Móricz Zsigmond ifjúsági műveiben és Molnár Ferencnek az immár klasszikus Pál utcai fiúk című regényében találhatunk. Tatay a ,,Puskák és galambok” - ban folytatja ezeket a klasszikus hagyományokat, de több tekintetben tágítja az ifjúsági irodalom valóságábrázolási lehetőségeit. Amellett, hogy felhasználja a legjobb szovjet ifjúsági írók (Katajev, Gajdar) ifjúsági regényeinek hősi romantikáját, gyermekhősei belső lelki életének mélyebb, gazdagabb ábrázolásával kísérletezik, s ebben tovább is lép mestereinél. Ebben a tekintetben Móricz Légy jó mindhalálig-jára emlékeztet leginkább. Csakhogy míg a ,,Légy jó mindhalálig” — bár cselekményének romantikája és gyermekhősei miatt az ifjúság is szívesen olvassa — inkább felnőtteknek szól, Tatay — mint láttuk — tudatosan a gyermekeknek ír. Mindenképpen igyekszik elkerülni, hogy gyermekhőseinek gondolatai, töprengései a felnőttek gondolkodását, érzelemvilágát tükrözzék. Hogy Móricznál ez így van, érthető, hiszen saját gyermekkorára emlékszik vissza. Nyilas Misi lelki viharai a csalódott, keserű felnőtt fájdalmainak kivetítései. Tatay azzal, hogy gyermekek számára ír, vállalja azt is, hogy nem a gyermekekről, hanem a gyermekeknek élve nekik ír, s ennek megfelelően ábrázolja hőseit. A gyermekekkel fedezteti fel mindazt, amit a világból láttatni akar. Mindez természetesen bizonyos korlátokat szab. Nem beszélhet olyan élményekről, érzésekről, amiket a kis Simeon Tamás még nem gondolhatott, nem érezhetett. A gyermek azonban sok mindent érez, lát és sok mindenen el is gondolkodik. Sokkal többen, és sokkal világosabban, mint ahogy azt az ifjúsági irodalomban általában észlelhetjük. A kis Simeon Tamásnak például egyik nagy élménye volt annak felfedezése, hogy abban a társadalomban, amelyben él, kétféle igazság létezik: a szegények és a gazdagok igazsága. Valaki tehát hazudik, valamelyik igazság nem igazság. S izgalmas események és töprengések során rájön, hogy a kommunisták igazsága a valódi, hiszen az, amit Boda Feri apja követelt a bányában, nem lehet bűn. A szegények nem lehetnek rossz emberek csak azért, mert nyolc órai munkaidőt és több kenyeret kérnek. Ezt még Matis Zoli, a járásbíró fia is így érzi, hiába pofozta meg az édesapja, amikor a kommunistákról érdeklődött tőle. Szinte észrevétlenül nőnek, formálódnak a regényben az ilyen problémák, amelyeken gyakran vitatkoznak. Lehet, sőt bizonyosnak mondható, hogy a 12—13 éves gyermekek még nem képesek így, logikusan végigvinni gondolataikat, saját erejükből. Bennük talán még nem tudatosulnak ennyire meggyőződéssé érzelmeik, indulataik. Állásfoglalásaik, tetteik tehát egyszerűbb, kevésbé tudatos indítékokból fakadnak, mint ahogy azt Tatay regényében láthatjuk. Ez a pszichologizálás — helyesebben a gyermek belső életének ábrázolására való törekvés — mégsem irreális. A gyermek sok mindent megért, sok olyan dolognak az átélésére képes már, amire önállóan még képtelen lenne. Nyilas Misi minden gondolatát, érzelmi hullámzásait, a regény helyenként tragikus helyzeteit nem mindig tudja nyomon követni (hiszen nem is az ő számára készült), Simeon Tamásban és társaiban azonban magára ismer. A regény olvasásakor saját