Kortárs, 1964. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1964 / 7. szám - Garai Gábor: Otthon a világban; Költöző; Leltár (versek)
Kibírható ez is, mint minden élet, mert olthatatlan szomja tőletek van, és soha el nem telik az örömmel, mit bennetek lát: otthon és szabadság ti lesztek néki, míg csak lázait a férgek s földi sók el nem mulasztják. Költöző Már ez a bolygó lakhatatlan lett énnekem, kiköltözöm egy mosolyodba, k úszva lassan, mint az Androméda-ködön, kerülgetem megoldhatatlan dolgaink zárt naprendszerét a tetőtől-talpig áhítatban; se bút, se bájt, se hőt, se fényt idegen test többé nem ont rám; úgy burkolódzom én beléd, mint csont a húsba, összefogván benned magam és általam téged, elemeidbe oldva élek, akadjon el szavam, ha megtagadnálak! Naponta rád éhezem csak, ó, szilárd fény lettél, ehető izgalom, öröklétem s haláltusám, én benépesült csillag-honom. Leltár Fogas kétségeim között vergődöm, mint az üldözött, hánytorgok, mint a nagybeteg, rágcsálok csontos verseket. Van hírem - nincsen mámora: kevesebb nem voltam soha, nem voltam soha szabadabb, árvább és boldogtalanabb. Szabad vagyok és szétesem, valami meglódult velem. Minden esélyem zárva már? Elárverezhet a halál? Még egyetlen szív nyitva van, ott elsáncolhatnám magam, s tudnék talán még emberi hittel szeretni, küzdeni,de éppen azt az egy szivet ordas erkölccsel őrzitek, s magam rontom le, úgy lehet, utolsó menedékemet. — 1012