Kortárs, 1965. január-június (9. évfolyam, 1-6. szám)

1965 / 1. szám

Januári számunktól a Lí­rai Múzeumot irodalmunk húsz év óta eltávozott je­lentős alakjai emlékének szenteljük. A felszabadu­lás 20. évfordulójának esz­tendejében így idézzük fel emléküket s munkásságu­n­kat, időrendben egymás után, ahogy eltávoztak kö­zülünk. NAGY ZOLTÁN (1884—1945) A két világháború közötti irodalom kul­turált, finom, hangu­latokban gazdag lí­rikusa volt. Életműve a nyugatosokra nagy­részt jellemző vers­nyelven szól, kifeje­zéskincse leginkább a Tóth Árpádéval ro­konítható. Költészete egy anyagilag szű­kös, de erősen szel­lemi lét ízeit hordoz­za. A csendes szavak poétája ő, erőteljes politikai kiállásig so­sem jut el, de a nö­vekedő fasizmus ár­nyékában a maga halk módján ő is pro­testál az egyetemes humanizmus nevé­ben, s bizalommal fordul a jövő felé. Helyét, rangját a ma­gyar irodalomban ő maga határozza meg: „Ha van füled, halld hangtalan beszédem. Mindegy mi voltam, voltam az, ami, Egy hang voltam az Isten énekében, És kár lett volna el nem hangzani.”

Next