Kortárs, 1965. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)
1965 / 7. szám
Kortársak Nadányi Zoltánról „ ... szenvedélye alkimistája azoknak az összhangzásoknak, amelyek csak játék közben, szándéktalanul jelentkeznek, mikor a költő egy érzésbe, egy gondolatba belefeledkezve — a nagy művészi cél felé feszülve — magára hagyja a nyelvet, hogy helyette érezzen, gondolkozzék, s akkor a betűk végtelenjéből — szinte jutalmul erőfeszítéséért — hirtelen valami meglepő és teljes támad, valami tündér villanása-villanása a szavaknak, akár a kéneső, melyet az aranycsinálók is úgy fedeztek föl, hogy az egyedülvaló, annyira sóvárgott aranyat keresték. Ez a szóvarázs: a költészet.” (Kosztolányi Dezső) „Nem ismerek még költőt, akinek verseiben a női szépség gyönyöre annyira testet öltött volna mint nála. Az érzéki mámor állandó s amellett ily tiszta mondhatni ártatlan lángolását még sehol sem tapasztaltam ... A legmeghatóbb gyengédségtől a már-már perzselő forróságig minden érzés ki van fejezve költészetében.” (Füst Milán)