Kortárs, 1965. július-december (8. évfolyam, 7-12. szám)

1965 / 7. szám

Kortársak Nadányi Zoltánról „ ... szenvedélye alkimistája azoknak az összhangzásoknak, amelyek csak játék közben, szándéktalanul jelentkeznek, mikor a költő egy érzésbe, egy gondolatba belefeledkezve — a nagy művészi cél felé feszül­ve — magára hagyja a nyelvet, hogy helyette érezzen, gondol­kozzék, s akkor a betűk vég­telenjéből — szinte jutalmul erőfeszítéséért — hirtelen va­lami meglepő és teljes támad, valami tündér v­illanása-villa­­nása a szavaknak, akár a kén­eső, melyet az aranycsinálók is úgy fedeztek föl, hogy az egyedülvaló, annyira sóvárgott aranyat keresték. Ez a szóva­rázs: a költészet.” (Kosztolányi Dezső) „Nem ismerek még költőt, akinek verseiben a női szépség gyönyöre annyira testet öltött volna mint nála. Az érzéki mámor állandó s amellett ily tiszta mondhatni ártatlan lán­golását még sehol sem tapasz­taltam ... A legmeghatóbb gyengédségtől a már-már per­zselő forróságig minden érzés ki van fejezve költészetében.” (Füst Milán)

Next