Kortárs, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-6. szám)
1966 / 1. szám
E számunktól kezdődően a már megszokott Lírai Múzeum helyett új sorozattal fog találkozni lapunk borítóján az olvasó. Ez a sorozat, amely a SZOCIALISTA ÖRÖKSÉGÜNK címet viseli, többre vállalkozik az egyes írók bemutatásánál: szocialista irodalmunk kialakulását és máig tartó fejlődését, történetét kívánja áttekinteni. Kettős indíték sarkall erre a számvetésre. Mindenekelőtt azt szeretnék demonstrálni vele, hogy irodalmunknak az a vonulata, mely a munkásosztály törekvéseit fejezi ki, nem gyökértelenül, a semmiből jött létre a felszabadulás után, hanem előzményekre támaszkodik, eleven hagyománya van, amely hagyomány mind minőség, mind hatás dolgában felveszi a versenyt a többi irodalmi áramlat legjobb teljesítményeivel, sőt örököse és továbbfejlesztője mindazon demokratizmusnak, melyet a századok során ezek kitermeltek. A visszatekintésre késztető másik mozzanat: úgy véljük, hogy szocialista irodalmunk életútjának feltárása kedvezően járulhat hozzá mai társadalmi-irodalmi tudatunk alakításához is. A hazai irodalomban, de a jelenlegi nemzetközi helyzetben is igen fontos a legkülönbözőbb eszmei áramlatok, az irodalmon keresztül érkező ideológiai hatások helyes értékelése. A kommunista irodalomszemlélet „fellazítására” számos kísérlet történik, s éppen akkor, amikor a marxista esztétika jórészt még a dogmatikus elemek kritikájával van elfoglalva, semmint a mai valóságnak megfelelő esztétikai rendszer kidolgozásával. A szocialista örökség megismerése ilyen körülmények között sok tekintetben elhatároló segítséget adhat úgy a hatások differenciálása, mint az új esztétikai alapvetés területén. Természetesen nincs sem helyünk, sem lehetőségünk ahhoz, hogy a teljesség igényével lépjünk fel: vázlatunkat csak a legfontosabb erővonalak és stádiumok összegezőjének, amolyan „dióhéj-irodalomtörténetnek” szántuk.