Kortárs, 1966. július-december (10. évfolyam, 7-12. szám)
1966 / 7. szám
SZOCIALISTA ÖRÖKSÉGÜNK 7. A regény- és novellairodalommal párhuzamosan a 70-es évektől a líra területén is felerősödnek a szocialisztikus tendenciák. A költők a valóság kényszerítő ereje folytán fokozatosan döbbennek rá a társadalmi berendezkedés visszáságaira, s egyre inkább hangot adnak a kizsákmányoltakkal való együttérzésüknek. Lírájukban a romló közállapotok miatti aggodalom, a megcsonkított nemzeti függetlenség miatti háborgás, a Párizsi Kommüntől felszított homályos szociális ábrándozás keveredik azzal az elégületlenséggel, melyet az 1873-ban kezdődött, és 1876—78-ban kézfokúra hágott gazdasági válság váltott ki. Az elégületlenség főképp az ekkoriben feltűnően népszerű köztársasági gondolatban formálódik meg, amely 1877—78-ban az orosz—török háború kitörésekor, ill. a Bosznia—Hercegovina osztrák— magyar okkupációja által előidézett európai háborús feszültség idején különösképpen fellángol, és egybeolvad a háborúellenességgel. E nézetekben az akkori hívek és ellenfelek egyaránt szocializmust láttak, holott csak szocialista színezetű humanizmus volt, a kiegyezésben csalódott, az apák konzervatív előítéletével szembenálló, az új helyzetben új tájékozódást kereső nemesi fiatalság humanizmusa. A legkorábban Arany László (1844—1898) versesregényében, A délibábok hősében (1872) érhetjük tetten a fenti társadalomkritikai törekvéseket. A délibábok hőse annak a csalódottságnak és kiábrándultságnak a terméke, amely a társadalom legjobbjait a 67 utáni években elfogta. Látniuk kellett ugyanis, hogy a kiegyezést tető alá hozó osztály, a birtokos nemesség alkalmatlan az ország további vezetésére, mert feudális beállítottsága at-