Kortárs, 1968. július-december (12. évfolyam, 7-12. szám)
1968 / 8. szám - MAGYAR VALÓSÁG - Törös László: Nagykőrös irodalomtörténetéből
TÖRÖS LÁSZLÓ Nagykőrös irodalomtörténetéből Meglepő, hogy a könyvnyomtatás magyar földre kerülése után hamarosan megszólalnak körösi vagy körösi vonatkozású írók is. Ilyen az országosan ismert Szilvás Ujfalvi Imre, az 1580-as évek táján vagy a következő század elején Veresmarty Mihály, aki áttérése históriájába Kőröst is beleszövi. Jut belőlük a pozsonyi vésztörvényszék elé, meg a gályarabok közé is a század végén. Ádám Gerzson becses Nagykőrösi Athenásában 1904-ig 143 körösi íróról emlékezik meg. Mi csak a legnagyobbakat emeljük ki, akik maradandóan beírják nevüket az ország művelődéstörténetébe, s haladó törekvéseikkel különös hálára kötelezték az utókort. Az első ilyen nagy író a sokat emlegetett hányoki Losonczi István rektorprofesszor, aki országos jelentőségűvé tette a nagykőrösi gimnáziumot. Természetes ehhez, a kor szokása szerint, alsóbb „classisok” is járultak, ahol az írás-olvasástól kezdve nevelték a gyermekeket. Maga ugyan nyilván a legnagyobbakat tanította, de felfigyelt az alsóbb osztályokban tevékenykedő idősebb diákokra is. Nagy családjában mindig volt önként befogadott szegény gyermek. Szóval gyermekpedagógiai feladatok elé került, és ő ezeket a született zseni lángeszével oldotta meg. Egy tucat nyomtatott és ugyanannyi kéziratban maradt műve között is a legnagyobb hírre emelkedett az a műve, melyet Mária Terézia uralkodásának utolsó évtizedében jelentetett meg ilyen címmel: Hármas kis tükör, amely I. a Szent Históriát, II. Magyarországot, III. Erdély Országot annak állapotjával és históriájával, gyenge emlékhez alkalmaztatott módon, a nemes tanulóknak summásan, de világosan előadja és kimutatja.” Ez az a tankönyv, amelyből a legtöbb kiadás jelent meg mindmáig Magyarországon, G. Fekete Béla, a város történetírója még csak 38 kiadását ismeri, Osváth Ferenc azonban már 74-et nyomozott ki 1942-ig. Úttörő a nemzeti nyelv alkalmazásában, méghozzá a tudományok latin nyelvű századában, de nem kisebb a pedagógiai érdeme sem: „Gyermekeknek írtam, azért is gyermeki elméhez alkalmaztatott módot szükség volt követnem. Tudjuk, hogy a gyermekek a ritmizálásban igen gyönyörködnek, és a verseket örömmel tanulják: ez októl indíttatván, a vármegyékben levő nevezetesebb helységeket versecskékben foglaltam, hogy azokat minden unalom nélkül megtanulván, állhatatosan elméjükben megtartsák, hogy pedig érthessék, alájuk tettem rövid világosításokat.” A mi megyénkről pl. így ír: Ha fordulsz Pest, Pilis és Sóst vármegyére, Itt akadsz Buda, Pest, Vác és Szentendrére, Szent András és Csepel híres szigetére, Hol épült Ráckevi, Makád a szélére. Itt vagyon Cegléd is, Kőrös, Kecskeméttel, Gazdag három város, vörös bor szürettel. Kalocsa, Solt, Dömsöd a Kiskun helyekkel, Melyek bővelkednek teli búza versekkel... Íme: népnevelés, pedagógia akkor, amikor Pestalozzinak jóformán híre-hamva sem volt! Ezeket a csengő-bongó verseket tanulták a magyar gyermekek a kiegyezés utáni „rendezésig”, ezeket tanulta és tanította nyilván Arany János is! Csokonai útnak indítói is Nagykőrösön találtak nyugalmas otthonra, megbecsülésre. Az egyik Háló Kovács József lelkipásztor. Számos műve közt talán legfontosabb Aeneis-fordítása, mely magyaros formában, 3 kötetben szólaltatja meg a nagy római epikust. Előszavában, debreceni praeceptorságára emlékezve így szól: „Nem dicsekedem, hanem csak a mások ítéletét mondom, ha azt mondom, hogy igen sokra vittem sokakat. Egy azok közül Vitéz Csokonai Mihály, akit szép munkáiról * * Az „Arany-kor” leghitelesebb ismerője, az emlékmúzeum létrehozója, az Arany János Társaság fáradhatatlan munkása, Kőrös egyik legidősebb tanára dr. Tőrös László. Arany-emlékünnepély nincs nélküle, a város és a költő népszerűsítéséért legigazabban küzdők egyike a „tanár úr”, aki nem a város szülötte ugyan, de kevesen tettek annyit Kőrös irodalmi múltjának megszerettetéséért, mint 6. 1284 .