Kortárs, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)
1970 / 3. szám - Fekete Sándor: Petőfi és Kossuth-ma
Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet, Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet, Ha majd a székem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán! Mindannyian kívülről fújjuk az idézett strófákat. S mindannyian tudjuk azt is, hogy a bőség kosarától, melyből mindenki egyaránt vehet, még épp oly messze vagyunk, mint a szellem napvilága által beragyogott ablakoktól. Akkor miért verjük a mellünket, hogy nemcsak a márciusiak álmait, annál sokkal többet váltottunk valóra ? De szálljunk lejjebb a költészet magas régióiból. Menjünk közelebb Petőfi és Kossuth tényleges, hogy úgy mondjam nem álombéli, hanem köznapi programjához. Kossuth egyik legelső politikai beszédében, egy Zemplén megyei közgyűlésen, 1832 nyarának végén kijelentette: „Vegyenek el tőlünk mindent, csak a szabad sajtót adják meg, s nemzetem szabadsága, nemzetem boldogsága felől kétségbe nem esem.” S beszéde végén, a francia forradalom egyik hősének szavait idézve, megismételte: „...vagy nyomtatási szabadság, vagy a szabadság elnyomása. Út közép itt nincs! Én a sajtó szabadságára voksolok!” Kevés olyan tételt tudnánk idézni Kossuth politikai programjából, amelyet a költő fenntartás nélkül aláírhatott volna, de a fenti vallomás feltétlenül e kevesek közé tartozik. Alig több mint másfél évtizeddel a zempléni beszéd után. Az országgyűléshez intézett versében teljesen Kossuth idézett szavainak szellemében fogalmazta meg a sajtószabadság jelentőségét: Hiába minden szép és jó beszéd, Ha meg nem fogjátok az elejét, Ha a kezdetnél el nem kezditek... Sajtószabadságot szerezzetek. Sajtószabadságot, csak ezt ide! Ez oly nagy, oly mindenható ige A nemzetben, mint az isten „legyen”-je, Amellyel egy mindenséget teremte. Hol ez nincs meg, bár máskép mindenek Eláradó bőségben termenek, S bár az utolsó szolga és a pór Zsébébül aranyat marokkal szór: Azon nemzetnek még nincs semmije, Azon nemzetnek koldus a neve. S hol ez megvan, bár rongyban jár a nép, Nyomorg, tengődik mindenfélekép: Azon nemzet gazdag véletlenül, Mert a jövendőt bírja örökül. S mivel az a fajta ember volt, akinél a szó nem csatangol messze a szándéktól, amikor a történelem a tett lehetőségét kínálta számára, a pesti ifjakat legelőször is a Landerer-nyomda lefoglalására vezette, mert logikailag „a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót...” Az idézetek nagyjából jellemzik, miként gondolkodott Kossuth és Petőfi a sajtószabadságról. Sok mindent lehet mondani e nézetekről, akár mosolyoghatunk is rajtuk, mint polgári-forradalmi illúziókon, csak egyet nem mondhatunk: azt, hogy ezeket az eszméket ,,valóra váltottuk”. A valóraváltással dicsekvő Révai József álláspontját némileg megvilágítja Marxizmus és népiesség című 1938-ban írt könyvének egyik lábjegyzete. Legszebb Petőfi