Kortárs, 1970. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1970 / 3. szám - Fekete Sándor: Petőfi és Kossuth-ma

amelyről nyugodt lélekkel lemondhatunk. Marad még épp elég Petőfi és Kossuth eszmei hagyatékában, amit gondosan őriznünk és kamatoztatnunk kell. Ma különben nincsenek nagy konfliktusok politika és irodalom között. Egyfelől azért, mert a politika nagyobb vonalú és higgadtabb, nem óhajtja naponta leckéz­tetni az irodalmat, másfelől azért, mert az irodalom nem kis része — valljuk meg — hol túlzott óvatosságból, hol legyintő közönnyel, de kiejti figyelme központjából a politikát. De ha ma nem is lehetne Dunát rekeszteni a Petőfi-típusú költőkkel, vannak tanulságok, amelyeket egy pillanatra sem érdemes elfelejteni.­ ­ A közéleti ihletésű irodalommal szemben immár nemcsak titkon ápolt, hanem egyre nyíltabban gerjesztett ellenszenv egyik fő érve az, hogy a fejlett nyugati irodal­makban sincs központi szerepe a politikának. Mucsaiságunk, nemzeti korlátoltságunk egyik bizonyítéka ezek szerint épp az volna, hogy nálunk, a művészetekben mindig is túltengett a petőfis­adys nemzetboldogítási buzgalom. Bonyolult ügy ez, amely a legerősebben összekapcsolódik az irodalom és művé­szet nemzeti jellege körül időnként fellobbanó, máskor elfojtott, de állandóan érezhető indulatokkal és elfogultságokkal. Mégsem, állhatom meg, hogy — ha csak röviden is — ne utaljak itt az öreg Kossuth, „a volt magyar” legfontosabb üzenetére. Annál is inkább, mert Kossuth e kérdéshez szólva épp Petőfit tartotta követendő eszmény­nek. Az 1880-as évek elején történt, hogy Kossuth — mai szóval — egyre több jelzést kapott a „nemzeti közérzület” védelmezői és a „kozmopolitizmus” terjesztői között dúló csatáról. Szükségesnek tartotta, hogy a Petőfi társaság titkárához intézett levelében véleményt mondjon. „Európa nemzetei közt egyetlen egy sincs, melynél a nemzeti érzület eleven fenntartása oly döntő súllyal nehezednék a történelem elmészetének mérlegébe, mint a magyarnál” — állapította meg. ,,Ha a magyar szépirodalom oly cosmopoliticus jelleget öltött — hangzott figyelmeztetése —, mely a nemzeti érzületre elmosólag hat, ez több mint baj; ez valóságos veszély, melynek következései kiszámíthatatlanok.” Tudta azt is, hogy önmagában ennyi nem elég. Ha csak ennyit mond, tekintélyét a népi-nemzeti jelszavakkal felvonuló maradiak fogják fedezékül használni, s a nemzeti érdekek védelmezésének eszméjét a nemzeti elzárkózás szűklátókörű, s következéseiben nem kevésbé veszélyes jelszavára váltják át. Ezért figyelmeztetett a másik oldalra:,, Van egy bizonyos közösség az európai cultúra birtokában, mely nem ismer földirati határokat és magáévá teszi, ami kiválóan jó az irodalomban, akárhol terem az. Példa reá Petőfi költészete és Jókai regényei." Ha az európai jelző helyébe, amelyet túlságosan is kompromittáltak s amely nagyon is szűkkörű ma már, az egyetemest állítjuk, Kossuth tételében az irodalom nemzeti jellegének ma is érvényes megfogalmmlazását kapjuk meg. A vagy-vágyók híveit, akiknek gondolkodása csak a végletek sínein tud haladni, meglehet nem elégíti ki ez a program. A szélsőségek egyébként sem véletlenül alakul­nak ki, s publicisztikai ráolvasásokkal meg nem szüntethetők. Ráadásul tapasztalati tény, hogy közvetítők gyakran pórul járnak — mindkét oldalról kapnak a fejükre. De attól, hogy valamely igazság könnyen nem tud érvényesülni, még továbbra is érvényes marad. S ez Kossuth szavára, Petőfi példájára is áll.

Next