Kortárs, 1971. január-június (15. évfolyam, 1-6. szám)
1971 / 1. szám - Erdei Ferenc: Búcsú Szabó Páltól
E Ii I) E 1 F E Ii E N C Búcsú Szabó Páltól Még nem is olyan régen együtt ültek a Népfront Elnöksége asztalánál: Dobi István, Veres Péter és Szabó Pál. Egyívású parasztemberek voltak, szocialista nemzetünk egységének, s benne a munkája a paraszt szövetségnek valóságos megtestesítői: szegényparasztként születtek mindhárman a múlt század utolsó évtizedében, ilyenként nőttek fel a századforduló Osztrák—Magyar Monarchiájában, mindhárman a munkásmozgalom, az agrárszocialista szervezkedés iskolájába jártak, forradalmasult írástudó értelmiségiek lettek az első világháború után, s parasztként szövetkeztek a munkásokkal a Horthy-rendszer úri Magyarországa ellen. Majd a felszabadulás után minden erejükkel, egész szívvel és fejjel vettek részt az új ország felépítésében, s méltó helyet foglaltak el a szocialista Magyarország közéletében. Mindhárman a harmincas években emelkedtek egyéni sorsuk fölé és váltak a magyar parasztság jelképeivé. Akkor, amikor én is mint fiatalabb és iskolába került népni is kezdtem a pályámat. Előttem járóként, bátyáimként tiszteltem őket, s apám után a legtöbbet tanultam tőlük a paraszti élet törvényeiből is, majd e törvények megváltoztatásának a történelmi lehetőségeiről, s nem utolsósorban magáról a változásról is. Minden összeköt velük: a közös sors átélése, a jövő iránti hasonló törekvés: emberi barátság és elvtársi kötelék. Azonos sors és egyforma történeti szerep volt az övék, s mégis mily eltérő egyéniségek voltak! Szabó Pál volt a legidősebb közöttük, s most tőle búcsúzunk el utoljára, ő kezdte legkésőbben az igazi pályáját, de ő futotta meg a legegyenesebb és a leghosszabb utat. Született író volt, aki olyan magától értetődően varázsolta újjá az életet írásaiban, ahogyan a mezők liliomai nyílnak, s az ég madarai énekelnek. De politikus is volt: közéleti ember, szenvedélyes harcos, akit kora egyetlen emberi gondja sem hagyott hidegen. Gazdag egyénisége szenvedélyességével mindenbe beleszólt, s mindenről volt megszívlelendő mondanivalója. ”