Kortárs, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-6. szám)

1973 / 3. szám - Illyés Gyula: Az ünnepelt (dráma hat képben)

dúlj egy kicsire az ebekre, hogy... hogy... Inna egy kortyot, de a forró teát a zseb­kendőjébe bukja ki. PETŐFI: Mit várnának még el az olvasók ? JÓKAI: Választ. Választ arra, ami veled történt. Amit veled, veletek műveltek, mindarra a szörnyűségre. PETŐFI: Itt a válasz. JÓKAI: Ne játssz. Ezt közöljük, amikor a városban már-már holt híredet költötték ? PETŐFI: Mert hogy agyonvertek a parasztok? JÓKAI: És kikergettek. Bocsáss meg, így nem lehet az olvasókkal tréfálni. Mondd meg őszintén. Valóban kiűztek ? PETŐFI: Kergettek, ne szépítsd. JÚLIA: Vasvillával, kaszával. JÓKAI: És te ezt csak így magadon hagyod? Megtorlás nélkül? Nem ismerek rád. Im­a, de a tea még forró. PETŐFI: Te mit tanácsolsz ? JÓKAI: Eltűrni egy ilyen sértést, ezt nem teheted meg, hogy úgy mondjam, a tisztelőid miatt sem. PETŐFI: Mert a gyáva ember a barátait is kompromittálja ? JÓKAI: A sértés nyíltan történt, ország-világ előtt. Igen, igaz az előbbi mondás, egy bizonyos diszkvalifikációt vonna maga után, ha nem adnál rá egekig csattanó választ. PETŐFI: Versben. JÓKAI: Versben is. A te becsületed közügy, az nemcsak te neked szent. PETŐFI: Toldjam meg tehát ezt a verset még néhány zivataros szakasszal ? JÓKAI: Tán az sem ártana. Ilyen megrázó esemény nem volt az életedben. Valóságos dráma, mint Coriolanusé, csak még keserűbb. Nem lehet, hogy ez ne hagyjon nyomot a művedben. PETŐFI: Hogy, öt esztendőre való élményhez jutottam ez alatt a néhány nap alatt. JÓKAI: Elő hát a következményekkel. Lépjen elénk az új Petőfi, mondja el, mi történt vele, hogyan lett más ember. PETŐFI: Más ember lettem? Megnézi magát. Én nem látom. Júliához. Te látod? JÓKAI: Mert még csak a bensődben forr. Képtelenség, hogy ne másként nézd a világot. Hogy ne vond le a tanulságot. Hogy ne vond revízió alá néhány eddigi fölfogásod azok után, ami történt. PETŐFI: Semmi olyan nem történt, ami után bármi fölfogásomat revideálnom kellene. JÓKAI: Barátod vagyok, kimondhatom. Az fenyeget, hogy nevetségessé tesznek. A népimádó Petőfi olyan szekér után fut, amely nem veszi föl. A plebsért való nagy ágálásban hanyatt vágódik egy dinnyehéjon, egy piripócsi gáncsvetésen. Rájöttem: ez az, amit nem hagyhatsz szárazon. Közérdekből sem. PETŐFI: Nincs aljasabb, mint a gáncsvetés. Le fogok számolni a minden rendű és rangú gáncsvetőkkel, verembe ej­tőkkel. JÓKAI Most már tud inni. Kezdve azokon, akik erre a hamis útra vittek. Azokat terheli a nagyobb felelősség. A farkas farkas, az harap, a kígyó mar, azzal tiszta a sor. De aki az embert farkas-járta, kígyó-fészkes vidékre küldi, vagy viszi,­­ annak nincs bocsánat. Senkitől nem óvtak úgy, mint az efféle beugratóktól. PETŐFI: Nem ugratott be senki semmibe. JÓKAI: És ki itt a szemünk láttára, fülünk hallatára ajánlotta föl a kiskun ifjúság szívét ? Akinek ezt a gyalázatosságot ezt a csúfos kalandot közvetlenül köszön­heted ?

Next