Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1973 / 9. szám - MAGYAR VALÓSÁG - Radnóti Sándor: Csanádi Imre költészetéről

RADNÓTI SÁNDOR Csanádi Imre költészetéről A köztére mű­­vészét kritika elérhetetlen vágya, hogy agy mái minden részét, tartalmi s technikai problémáit is koróraproblémák­­ként értse meg és ábrázolja. Nem henye­s üres volta miatt elérhetetlen ez a vágy­­ a művészet végső soron, az esztétika szem­pontjából csak forma. Aligha lesz, aki szavaimat félremagyarázza — nem a tar­talomtól ment, vagy azzal szentben közöm­bös forma avítt himnusza ez. De a kiküz­dött megvalósított forma nem egyezik a valóságtartalommal, hanem azonos vele. Mégis a kortársi befogadás számára - s a kritika csak egy ezek között, szándéka sze­rint végiggondolt és átfogó - nem könnyű s teljesen lehetetlen is a művekben tisztán a forma recepciója révén átélni az azzal azo­nos nagy tartalmi, világnézeti kérdéseket. A mű valóságtartalmai elé tolulnak tárgyi tartalmai (Walter Benjamin fontos megkü­lönböztetésével élek itt) — s ha választunk, ha ítélünk, gyakran csak a tárgyi tartal­mak, intenciók, a puszta anyag s nem a mű­vek között. Az utókor - oly gyakran hamis remények vagy hamis lenézés tárgya - igazságosabb : a művet kiszabadítja a konk­rét harcok, tervek, szenvedélyek, indula­tok szövevényéből s megmutatja ezek történelmi valóságát, a művet formája szerint érti meg, amely mélységét, gazdagságát, maradandóságát sem meríthette máshonnan, mint a ma most eltűnő szövevényből. Egy­mástól idegenek, egymással szembenállók látszódhatnak ikercsillagnak az utókorok sze­mében (s a többesszám azt jelzi, hogy végső értékítélet és igazság itt sem lehet; az utókor minden új periódusa újrarendezi a maga számára múltját, temet és éleszt, feled és fölfedez), s ahol a kortárs talán választásra kényszerült, ott az utód ily szükségtől szabadon érti és éli át magatartások, lehetőségek, formák párhuzamos gazdagságát. A jelenkor­i utókor e cezúrája nemcsak a befogadókra, hanem az alkotókra is áll. Amíg a mai kortárs­ befogadói hajlamosak tisztán tartalmi problémákra szűkíteni a művé­szetet, addig nagy alkotók gyakran látták saját feladatukat pusztán az anyag és a művészi technika perszonáluniójának megteremtésében. Persze, modern probléma ez, történelmileg meghatározott helyzet, amely elválasztja a régi - a polgári társadalom előtti­­ művészetet az újtól, s az új művészetnek mérhetetlen nagy nehézségekkel járó

Next