Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)
1973 / 9. szám - MAGYAR VALÓSÁG - Radnóti Sándor: Csanádi Imre költészetéről
RADNÓTI SÁNDOR Csanádi Imre költészetéről A köztére művészét kritika elérhetetlen vágya, hogy agy mái minden részét, tartalmi s technikai problémáit is koróraproblémákként értse meg és ábrázolja. Nem henyes üres volta miatt elérhetetlen ez a vágy a művészet végső soron, az esztétika szempontjából csak forma. Aligha lesz, aki szavaimat félremagyarázza — nem a tartalomtól ment, vagy azzal szentben közömbös forma avítt himnusza ez. De a kiküzdött megvalósított forma nem egyezik a valóságtartalommal, hanem azonos vele. Mégis a kortársi befogadás számára - s a kritika csak egy ezek között, szándéka szerint végiggondolt és átfogó - nem könnyű s teljesen lehetetlen is a művekben tisztán a forma recepciója révén átélni az azzal azonos nagy tartalmi, világnézeti kérdéseket. A mű valóságtartalmai elé tolulnak tárgyi tartalmai (Walter Benjamin fontos megkülönböztetésével élek itt) — s ha választunk, ha ítélünk, gyakran csak a tárgyi tartalmak, intenciók, a puszta anyag s nem a művek között. Az utókor - oly gyakran hamis remények vagy hamis lenézés tárgya - igazságosabb : a művet kiszabadítja a konkrét harcok, tervek, szenvedélyek, indulatok szövevényéből s megmutatja ezek történelmi valóságát, a művet formája szerint érti meg, amely mélységét, gazdagságát, maradandóságát sem meríthette máshonnan, mint a ma most eltűnő szövevényből. Egymástól idegenek, egymással szembenállók látszódhatnak ikercsillagnak az utókorok szemében (s a többesszám azt jelzi, hogy végső értékítélet és igazság itt sem lehet; az utókor minden új periódusa újrarendezi a maga számára múltját, temet és éleszt, feled és fölfedez), s ahol a kortárs talán választásra kényszerült, ott az utód ily szükségtől szabadon érti és éli át magatartások, lehetőségek, formák párhuzamos gazdagságát. A jelenkori utókor e cezúrája nemcsak a befogadókra, hanem az alkotókra is áll. Amíg a mai kortárs befogadói hajlamosak tisztán tartalmi problémákra szűkíteni a művészetet, addig nagy alkotók gyakran látták saját feladatukat pusztán az anyag és a művészi technika perszonáluniójának megteremtésében. Persze, modern probléma ez, történelmileg meghatározott helyzet, amely elválasztja a régi - a polgári társadalom előtti művészetet az újtól, s az új művészetnek mérhetetlen nagy nehézségekkel járó