Kortárs, 1973. július-december (17. évfolyam, 7-12. szám)

1973 / 11. szám - Jékely Zoltán: Vitéz Mihály oltalmában

JÉKELY ZOLTÁN Vitéz Mihály oltalmában „Öleled e kis magyarságot” (Ady) A legelsőkol megismert Csokonai-sorok igen mélyről és nagy messziről zengenek föl bennem: a gyermekkor visszhangtartó tárnáiból. És ezek a sorok, az életkornak megfelelő fogékonyság arányában, természetesen nem a szerelemmel, vagy a „rémítő és vidító kétségekkel” küzdő Csokonai műveiből, hanem a mulatságos és zamatos Békaegérharcból valók, annak is az Invocatiójából: Míg elkezdeném énekem, Instálom a Múzsámat, Pindusi dohánnyal nekem Töltse meg a pipámat, Hogy kezdhessek énekembe, Melyet minap hevertem be’ Firkáltam a térdemen... Ezeknek a soroknak zengését nem csupán a magyaros trocheus-lábakon lefelé lépkedő versforma kölcsönözte, hanem az a minden bizonnyal XVIII. századi diák­dallam, amelyen apám az Invokációt könyv nélkül fújta, úgy, ahogyan a kolozsvári Református Kollégiumban tanulta volt. Az „énekeket” aztán már parlandóban olvasta, de majdnem színésziesen, maga­ magát is szórakoztatva, s nagy gyönyörű­ségét lelve fiainak jó humorérzékében... Még a legvaskosabb részleteket sem „cen­zúrázta”; egészségesen rusztikusoknak, s egy cseppet sem ízlésrontóknak érezhette (és nem tudott vagy nem akart enyedi tanár mivoltában a hajdani debreceni kollé­ga, Szilágyi Gábor puritán túlzásába esni) - vagyis éppen odaillőknek a nevetséges és aljas érdekből vívott öldöklő harci jelenetek érzékletes leírásához. Ez a megismerkedés a Békaegérharc Csokonaijával 7-8 éves koromra, vagyis nem sokkal az első világháború utánra tehető. Ehhez képest a Remekírók Csokonai­­kötetéből már régóta ismert ábrázatú és ruházatú költő, mikor nemsokára, és szintén apám esti felolvasásainak hála, egyszercsak Petőfi jóízű verséből állt elém: a mi enyedi pincénkben felejtett ott „csapot, papot” - s én azóta sem tudtam ezt a hely­színt az „eredeti” Debrecen környékinek átengedni... 1923. A Nagyenyedi Bethlen-Kollégium Csokonai Vitéz Mihály 150. születésnapját ünnepli... Alig tízéves voltam, még elemista, nem csoda hát, ha a műsorszámokra nem emlékezem, ámbár valószínű, hogy - éppúgy, mint két évvel annakelőtte a Dante emlékünnepélyen - apám tartott emlékbeszédet, vagy legalábbis bevezető előadást.

Next