Kortárs, 1974. január-június (18. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 1. szám - ÍRÓK-KÖNYVEK - Tüskés Tibor: Jókai Anna: Szeretteink, szerelmeink

sem; bolti munkatársnői szemében, akik két kézzel kaptak volna az ilyen „szerencsén”, döntése korszerűtlen és indokolhatatlan. Gyermekkori emlékek, szinte atavisztikusnak tűnő sérelmek is befolyásolják a nyugatról, valamint Roland semleges hazájának szemlélő közömbösségéről vallott né­zetét. Néha ez a nyugatellenes indulat odáig viszi, hogy örül Roland hazája bajainak, a diplomatarablásoknak, sőt azt kívánja, bár saját országa vehetné át a jóindulatú és jótékony szemlélő szerepét. Ez az elfogultság taszíttatja el vele Rolandot, aki pedig be­bizonyította tetteivel, hogy nem azonosítható a szemlélők életformájával. Anna „íté­lete”, mellyel Rolandot visszataszítja hazája életformájába, ily módon igazságtalannak, furcsa és ősi nemzeti sérelmek által érzelmileg befolyásoltnak tűnik az olvasó előtt. De ha ez az ítélet nem is fogadható el igazságosnak a regény belső világában, az ábrázolt jellemek belső összefüggésében, ha megalapozó érzelmi indítékai sok tekintet­ben időszerűtlenek is, válaszát mégis igenelhetjük. Mert ha nemzeti méretű szemlélő életforma nincs is, az alapjául szolgáló egyéni önzés, a „ne zavarjátok köreimet” életérzése válhat csaknem nemzeti méretűvé, s ez ellen még elfogultan is érdemes harcolni, ha ez az életérzés, a távoli szörnyű események zavartalan szemlélete mint életstílus saját nem­zetének köreit is fenyegeti. S ezzel szemben még egy virtuális, csak történeti nemzettudat­hoz kötődő, az aktuális nemzeti tudattal valóságosan alig érintkező eszmény, Anna eszménye is magasabbrendű és indokoltabb, lírai és kevés konkrét tartalmat hordozó igenje is jövőt ígérőbb, mint az általa ostorozott önzés életformájáé. (Magvető Könyv­kiadó, 1973. ) CSETRI LAJOS Jókai Anna: Szeretteink, szerelmeink A kötet az írónő tizenkét, rövideb­b-hosszabb ebeszélését és egy kétrészes színjátékát tartalmazza. Írásaival 1966-ban jelentkezett először, s könyvei azóta rövid egymás­utánban jelentek meg. Van, amelyik több kiadást is megért. A Szeretteink, szerelmeink immár hatodik kötete. Az irodalomba viszonylag későn érkező és viszonylag sokat publikáló írónővel kapcsolatban könnyen megszületik az ítélet (előítélet!): felhígul, felszínessé válik, fecseg. Ugyanilyen joggal azonban azt is gyaníthatjuk, hogy a kései publikálást a tartalmas, belső érés előzte meg, hogy a sűrű megjelenés fokozott önkont­rollal jár együtt, hogy a témák és motívumok visszatérése egyre tömörebbé váló kife­jezést, egyre elmélyültebb ábrázolást eredményez. Jókai Anna kötete a mindkét irányú változás lehetőségére példákkal szolgál. A tizenkét elbeszélés összességében igen kedvező képet mutat. A halványabb, felszínesebb, riportszerű írások (Valami jó, A reimsi angyal) mellett több egészen kiváló írást találunk a kötetben (Kislány, kutyával, Kísérlet, Selyem Izabella, Szeretteink, szerelmeink). Mi adja e novellák erősségét? Jókai Anna gazdag valóságismerettel, ki­tűnő problémaérzékenységgel rendelkezik. Mai sorsokat, félresikerült életeket, szomorú, rosszkedvű történeteket, fölbomló emberi kapcsolatokat ír meg. Hősei köznapi emberek, ismerőseink: KÖZÉRT-alkalmazottak, szeretet­hiányban fuldokló gyerekek, kis testi hibás, vastaglábú lány, magányos nagymama, idős professzor és fiatal tanítványa, a vidéki „intelligencia”, „kultúrkör” figurái, s ismét gyerekek, fiatalok, írói eszközei az elmúlt években sokat tökéletesedtek. Előadásmódja szűkszavú, sűrű és tömör lett; a puszta jelzéssel beéri. Apró tényekből, eleven villanásokból állnak össze írásai. A pár szavas párbeszédekkel kitűnően jellemez. Az öncélú halmozást nem ismeri. Inkább szófukar, mint bőbeszédű. Remekül eltalálja a hangot is: írásainak légköre van. A látszólag jelentéktelen, hétköznapi életekben teljes emberi sorsokat lát és érző­ 152

Next