Kortárs, 1980. július-december (24. évfolyam, 7-12. szám)
1980 / 12. szám - Páskándi Géza: Nyári vers: a visszhang szabadsága
PÁSKÁNDI GÉZA Nyári vers: a visszhang szabadsága Miért ujjongsz a visszhangnak, mint suhanc, ha teste pár nélkül ráng a késben. Örömöd: ostoba turista a létezésben. Visszhangjukkal csak védekeznek a hegyek. A hasonlóság nyelvét fölmutatják. És ezek - látod? - tolmács nélkül is tárgyalóképesek. Szavaidat ismétlik a hegyek, hiszen te perverzül saját nyelvedre szorítod sziklák apraját s nagyját, akár kalicka„madarát. Micsoda stréber nyelvlecke, alávaló -ahogy felel a hegy, az öreg nebuló! Alapjaidba mind ekképp nyalint, idézve nyelved szó szerint. Hegyek felvágott nyelve rémség. S nem azért, hogy megértsék, ám szajkóznak, hogy ne sértsék emberi hatalmad. Szegény szolgahegyek, rejtőhangjuk, rejtőnyelvük ez, e szó szerint sajátot fedez, utánoz az, ki rejti önmagát, ismétlésük a rejtezés maga, utánad mondja, ki nem szólhat egymaga. Ám sajnálatod is ostoba: 1885