Kortárs, 1984. július-december (28. évfolyam, 7-12. szám)
1984 / 10. szám - Simándi Ágnes: Aranykupolák (vers)
SIMÁNDI ÁGNES Aranykupolák ! Andrej Rubljov lázadása A testemből néha vad álmok törnek patakokban és reszketek minden órától mely tőled távol tart Nem ezt a lázadást akartam én az átvonuló hadak hideg gőgjét, az elszáradó tetvek agóniáját a percegést, ahogy a mészbe enyvbe ágyazott lázas angyalok kifejtik szárnyaik díszkötését a múltból Mert formába önteni csak a létezőt lehet lihegve forrva de kimondani csengetni csak lakott szobába’ szabad honnan jönnek arrébb húzni a reteszt mert jönnek Minden más olyan akár az álom alaktalan öntörvényű sodrás kulcsnélküli kín: az elfojtott halál ENGEM AZ ARANYKUPOLÁK ÉRDEKELTEK VÉGIG a mosdás ím itt már szertartássá mélyül a tiszta kéz és szív szimbolikája felkavarja az értelem tavát, örvénylő arcokat szavakat dobál a képzelet: a hódolat égő magányába rejtik lágyhangú imáik Baszileiosz hű követői ODA SZERETTEM JÁRNI forrásaikhoz emberré őrző FÉSZKEIK HÍVTAK EGYRE Nem ezt a lázadást akartam én átszelve létem pórusait Talán azért éltem hogy míg egyre közelítsz titkaimhoz a távolodás élményébe bukj Mert megkeresi övéit a tehetség mardosó ragyogása ne félj gáncsoló szívekben törölhetetlen seb marad színeim magánya így is, hiszem. 1554