Kortárs, 1985. július-december (29. évfolyam, 7-12. szám)

1985 / 11. szám - KRITIKA-SZEMLE - Rónay László: Jókai Anna: Jöjjön Liliputba!

mas az egyértelműen irracionális mon­dandó érvényes tükrözésére. Hamvas regényének csődje tehát az ir­racionális tartalom és a racionális külső forma, a misztika és a realista polgári nagyregény inkompetenciájából fakadt. Ám e bukás nagyszabású és korszerű volt, szándékában, minőségében és méreteiben is zseniális, s így ez elsősorban mégiscsak irodalomtörténeti érdekű és értékű mű­helye minden baja ellenére is a 20. századi regény klasszikusai között van. NAGY SZ. PÉTER JÓKAI ANNA: JÖJJÖN LILIPUTBA! Szépirodalmi Könyvkiadó, 1985 Talányos és ironikus címet választott új elbeszéléskötetének Jókai Anna. Ahogy azonban előbbre haladunk a novellák ol­vasásában, egyre érzékletesebben és egyértelműbben bomlik ki jelentése: mindnyájan Liliputban élünk, kicsinyek és esendők vagyunk, s azok a nagy lehe­tőségek, melyeket minden ember birtokol, csak kevesebben fejlődhetnek ki igazán: kit jellemének torzulásai, kit a körülmé­nyek kényszerítenek arra, hogy kicsiny maradjon. Jókai Anna írásainak egyik legvonzóbb sajátja volt s maradt, hogy mindig idősze­rű jelenségeket mutatnak be; korunk írója szépítés és kertelés nélkül mondja ki e kor hibáit, mintha a negatív képekkel az vol­na a szándéka, hogy ki-ki igyekezzék en­nek alapján meglelni a pozitív lehetősé­get. Mert ez is ott rejlik mindegyik törté­netében, mint olyan adottság, mely való­ra váltható, csak az eddigieknél tisztáb­ban és emberibben kellene élnünk, s le kellene mondanunk azokról a sztereo­típiákról, melyek zökkenőmentessé teszik ugyan létünket, ám egyben langyossá is, holott tudvalévő, „a langyosakat kiköpi az Úr”. Bármilyen témát választ­ is, a kö­zéppontban mindig felsejlik az erkölcsi választás lehetősége, s az, hogy hősei majdnem mindig a rosszabbat választják, nem az írói szándék okozata, inkább az emberi jellemé, az önzésé, mely Jókai An­na majdnem mindegyik alakjának életét megmérgezi és kisszerűvé teszi. A kötet legsúlyosabb, parabolikus értel­mű írása a Vörös és vörös című kisregény, amely a címével nyilván tudatosan utal vissza Stendhal Vörös és feketédre. A hőse Szomjas Juli, tehetséges parasztlány, aki­ről a kezdet kezdetén megtudhatjuk, hogy — Julien Sereihez hasonlóan — „karrierre vágyott”. Legyünk egészen őszinték: ki nem vágyik arra? Vannak azonban é­s ők alkotják a többséget­­, akikből hiányzik Szomjas Juli félelmetes céltudatossága és alkalmazkodó képessége; belőlük lesznek a hétköznapi emberek. Aki azonban ilyen fogcsikorgató eltökéltséggel tudja megva­lósítani célját, az előbb-utóbb el is éri azt. Ebben a kisregényben végül nem sikerül, de ez sem tragikus végkifejlet - hiszen „Liliputban” vagyunk, ahol nyilván­valóan az összeütközések és következmé­nyeik sem olyan drámaiak, mint a roman­tikus nagyvilágban -, s egy üresen, folyta­tás nélkül maradt fejezetcím (A jövő) jelzi is, hogy ez a karriertörténet nyitott ma­radt, mert Szomjas Juli környezete annyi­ra esendő, hogy a lány bármikor újra fel­­kapaszkodhatik, s megvalósíthatja nagy­­ratörő céljait. Ehhez tulajdonképpen nincs is másra szüksége, mint hogy szakít­son azokkal a nosztalgiáival, melyek egy erkölcsösebb élet ideálképét vésték belé. A történet kezdetén ugyanis csak arra vá­gyott, hogy falusi környezetében sikerül­jön felkapaszkodnia, s ezért elcsábítja ke­nyéradóját, a református lelkészt, aki be­lebetegszik e botlásába. Ez az élmény, melyet a lány könnyedén maga mögött hagy, mihelyt nagyobb lehetőségei ígér­keznek, mégis maradandónak bizonyul: egyelőre nem tudja elszakítani azokat a szálakat, melyek a lelkész szavait, gesztu­sait és intéseit idézték emlékezetébe. Re­ményi, a lelkész olvassa föl Julinak azt az apokrif imádságot, melynek mélyebb, az egész kisregény menetét és végkicsengését meghatározó jelentése van: „... Te tettél végtelenné engem. Ebben telik kedved. Ezt a törékeny edényt Te ürítetted ki újra, és Te töltöd meg mindig friss élettel. Ezt a kicsi nádsípot Te vitted hegyen-völgyön át magaddal, s belőle leheleted örökké új

Next