Kortárs, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-6. szám)
1987 / 3. szám - KRITIKA-SZEMLE - Gyurácz Ferenc: Bor Ambrus: Szakadatlan jelen
A Plasztik a kötet fődarabja. Rövid, egymással egybefüggő írások külön címekkel, a magyar kártya lapneveivel. Kisregény vagy novellaciklus, afféle mai Esti Kornél, moralizálástól távoli fanyar humorral. Naplószerű személyesség, a (kártya)játékban rejlő szabályszerűség és véletlen irodalmi kiaknázása jellemzi. (Nemcsak ennyi okkal említendő a „játszmakereső” Tandori az előzmények között.) Ezekben a zsugorított novellákban fellelhetők a hagyományos epikus alapelemek (a sztori, a szereplők, a téridő-összefüggések: „Ha szép az idő, sokan vannak a téren.”). A szerző groteszk és fantasztikum iránti vonzódása itt is szembeszökő. Módszerét csak elmondani egyszerű: hagyja, hogy az élet fantasztikussága érvényesüljön. Nem rontja el bőbeszédűséggel, nem írja túl az élményeit. Néha ártatlanul (?) csak nevet ad valaminek, például annál a résznél, ahol a Plasztik narrátora farzsebéből kiveszi a rúgkapáló Géza bácsit. Galántai György szöveghez illő fotómontázsai is ezt a fajta groteszk-realista fantasztikumot fejezik ki. DOBOSS GYULA BOR AMBRUS: SZAKADATLAN JELEN Magvető Könyvkiadó, 1986 Szép kiállítású kötetében tapasztalatait, világlátását összegező művet tett közzé Bor Ambrus. Főhőse, a pusztán betűjellel megnevezett A. 1921-ben született (akárcsak az író!), vidéki középosztálybeli családban. Az elbeszélés idején (a hetvenes évek végén) elméleti közgazdászként dolgozik. Sorsa, magatartása, környezetéhez való viszonya korunk egyik jellegzetes értelmiségi típusát állítja elénk. Szabályos időrendben, az emlékezés mozaikjaiból rekonstruálódik előttünk A. élete, s vele a modern élet permanens válságba hullásának folyamata. Az idők kezdetén Nagyanyuska olvasó, cimbalmozó, vajszínű térítőket horgoló alakját látjuk, egy olyan világ szimbólumaként, amely ellentmondásaival együtt is értelmet és méltóságot hordozott. Á. szülei még őriztek valamit e világ egyensúlyából (elég az apa jogtiszteletére, elvi diktatúraellenességére gondolnunk), a következő nemzedék azonban már védtelenül találta magát szemben a meglóduló történelemmel. Bár Ambrus pontos, szikár, tárgyszerű, hibátlanra kalapált mondatokban interpretálja A. visszatekintő tűnődéseit. Már-már kegyetlennek ható objektivitással villantja fel hőse gyermek- és ifjúkorának meghatározó eseményeit, amelyekben éppen az látszik jellegadónak, hogy nincs bennük semmi különös. A sűrű szövésű fejezetek rövid, forgatókönyvi mondataiban nagy szerepet játszanak a nominális felsorolások. Ezek — együtt az emlékezés prousti technikát idéző, elegáns cikázásaival — a részletek rendkívül gazdag katalógusát tárják az olvasó elé. A történet egyvonalúsága nem szakad meg, fő irányai és csomópontjai (így például A. 44-es, kétértelmű szembeszállása a „zsidóbarátság” vádjával) a mai A. jellemét magyarázzák, de a felidézett emlékrészletek oly sokfélék, hogy csak egy tágabb kontextusban, a 20. századi magyar történelmi, társadalmi léthelyzet értelmezésében kerekednek egésszé. Ez pedig más oldalról azt is jelenti, hogy a „tiszta” epikus részek csekély terjedelműek, a tűnődések nagyobb részét az esszéisztikus „tudatáramok”, gondolati vagy hangulati reflexiók és rövid jellemrajzok teszik ki. A cselekményes részek szerepe a