Kortárs, 1989. január-június (33. évfolyam, 1-6. szám)
1989 / 1. szám - FÓRUM-MAGYAR VALÓSÁG - Lengyel László: Gazdasági rend a rendiségben
ben vett független és önálló pártok, érdekképviseletek nyílt összecsapása folyik, hanem állam- és pártapparátusokba burkolt zártkörű „érdekkijárás”. Ligákba tömörült csoportok, megyei és nagyvállalati zászlósurak, ágazati minisztériumi pohárnokok titkos versengése ez. A magyar gazdaság modernizációja eszerint 1867, majd 1919 után, nem valamiféle egyközpontú, államosított iparosítás, amelyre méltán építhetett az 1948 utáni reálszocialista, szovjet típusú centralisztikus rezsim, és nem is nyugat-európai típusú pluralisztikus, vállalati alapú, piaci intézményeket működtető modernizáció. A magyar fejlődés rendies, monopóliumok és privilégiumok rivalizálásán, gazdaságirányítási központok széttagoltságán nyugszik, ahol a legjellemzőbb sajátosság, hogy a monopóliumok és privilégiumok eltérő normákon, társadalmi erőkön alapulnak, egymásra átválthatók is, meg nem is. Az 1948 utáni fejlődésben az egy központ kialakítására irányuló törekvés csak részlegesen, nagyon rövid időre sikerült. Szinte azonnal megjelentek a hatalmi- és alkupozícióval rendelkező alközpontok. 1953 után felszínre is került a különböző hatalmi szervezetek belső viszálya, az egyes ágazatok és régiók közötti harc a jövedelmek átcsoportosításáért, a tervezés inerciája. Az 1956 utáni időszakban a gazdaság belső fejlődése a mechanizmus szempontjából mintegy visszacsúszott az 1948 által megszakított fejlődésre. Megjelent egy fél-korporatív érdekképviselő, fél-pluralisztikus érdekbeszámító, fél-etatikus és bürokratikus politikai párt. Ennek a pártszerveződésnek eltűnt a politikai, mozgalmi és a közvetlenül ideokrata-diktatórikus jellege. Helyette egy többközpontú, különböző magatartásmintájú pártszervezet működik, benne az állam apparátusával párhuzamosan kiépült egyik szerveződési elv, a területi és vállalati korporatív érdekképviselet, mint másik szerveződési elv, a privilégiumok osztása és gyakorlása, mint rendies szerveződési elv. E pártszerveződés mellett működik az átpolitizált, többközpontú államigazgatás és államhatalom, egy a gazdasági mellett politikai hatalommal is rendelkező fél-adminisztratív, fél-korporatív szerveződés. A miniszteriális szervezet és az igazgatási apparátusok nemcsak a pártszervezetekkel nőttek össze, hanem összekapcsolódnak az érdekképviseleti, a területi önkormányzati és a nagyvállalati apparátusokkal is. A többközpontú államigazgatásban legalább tizenöt szervezet közvetlenül is benne van az államigazgatási egyeztetési és alkudozási eljárásban. De nem valamiféle egységes bürokratikus szerveződésről van szó, hanem olyan államigazgatási értékekkel működő piacról, ahol egymás között adják és veszik az információt, a monopoljogok, a privilégiumok, az elkülönült pénzügyi keretek, árak, bérek, hitelfeltételek, káderek, vállalati szervezetek, szövetkezetek, tanácsok közigazgatási helye és pénzügyi kerete, a nyilvánosságra jutás feletti döntéseket. Ezért az államigazgatás és a pártszervezetek mellett hatalmi súlylyal jelenik meg az adminisztratív piacon a nagyvállalatok különböző stratégiájú, egymással sokszor ellentétes, máskor azonos érdekű csoportja. A hetvenes évek szociológiai és közgazdasági vizsgálatai arra utalnak, hogy igen nehéz elválasztani, mikor és mennyire a központi államigazgatás, pártirányítás képviseltetik a nagyvállalatokban, és mikor e nagyvállalatok érdekeinek kijárói az igazgatási apparátusok. A nagyvállalatok nemcsak a központi apparátusokba ágyazódnak be, hanem a helyi, területi érdekcsoportokba is. Önálló, alkuképes csoportként tűnik fel a regionális, a megyei, a nagyvárosi párt- és állami szervezetek együttese. Ezek a „báróságok”, „kiskirályságok” nem egyszerűen helyi 94