Kortárs, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 2. szám - Kiss Irén: Jókai szellemi exhumálása - avagy a Jókai-olvasók erkölcsi rehabilitációja
7, hogy az olvasó azt mondja rá: ez még megtörténhetik!... Nem lesznek ebben utópiai államok és kariai emberek; nem lesz ennek színhelye egy még fel nem fedezett sziget; mindenütt az ismert földön fog a történet lefolyni... Segélyül hívtam az ismeretet, a hitet és a képzelmet." Az író tehát azt vallja, hogy ismeretei alapján, hite és fantáziája révén lehetséges Európa jövőjének megkonstruálása — akár száz évre előre is. Külön figyelemre méltó, hogy az egyes európai országok között lehetséges katasztrófaforrásként jelöli meg a fajgyűlöletet, a nemzetiségi ellenszenvet és önfenntartási törekvést, a politikai pártok kiegyenlíthetetlen ellentéteit, a nyílt parlamenti harcot, a hagyományok és az újító kedv között feszülő ellentétet, az alattomos ligákat , szent és nem szent szövetségeket, úgymint jezsuitizmus, internacionálé, nihilizmus, mohamedán fanatizmus. Mindezek az „örök harc” elemei, amely az általános fegyverkezésben nyilvánul meg, a tőke és a munka(erő) közötti harcban, főleg pedig az „erkölcsi életalap” és a „társadalmi rothadás” — vagyis a morális lényegű ego és az immorális közeg — közti örök küzdelemben. Jókai azért olyan bizakodó az „erkölcsi életalap” jövőbeni fennmaradását illetően, mert szilárdan hiszi:, ,még száz év múlva is lesznek emberek—sokan lesznek —, kik hazájukat szeretik, kik az emberiség nagy bajait orvosolni törekszenek —, kik a néperkölcsöt nemesítik —, kik a felvilágosodást terjesztik —, kik a semmiből teremteni, az embererőt istenerővé emelni igyekeznek... de ezekkel szembe fog állani az a másik óriás, akinek a neve TVtM, a Semmi, aki nem hisz semmit, se Istent, se hazát, se nemzetet, se túlvilágot, se államot, se emberi törvényt, se családot, se becsületet, se költészetet; aki megtagadja a múltat, nem bánja a jövendőt, akinek nincs más célja, mint a mai nap, más ura, mint az én, más törvénye, mint azt tenni, ami neki jólesik Romantikus ellenpontozgatással is vádolhatnánk A jövő század regénye íróját, ha szavai nem lettek volna olyannyira látnokiak — ha nem azt a különös hasadást írta volna meg, amelynek következményeit szenvedi immár az egész világ. Jókai így folytatja az őt a regény megírására ösztönző tényezők ismertetését: „S nem önként jön-e e tudat nyomában a hit, hogy ez nem folyhat örökké így? Ezen a hiten alapul az a mű, amit írok... egy hipotézisre van építve az egész. Egy találmányra, mely a világot át fogja alakítani.” Jókai szemléletében tehát valóságos csodára — technikai csodára — van szükség ahhoz, hogy a kontinens megszabaduljon a politikai élet értékelvű és haszonelvű pártokra való hasadásától, a haszonelvűség, a technokrata szemlélet eluralkodásától. Ez a technikai csoda az idor, amely szinte az isteni mindenhatóság képességével ajándékozza meg az embert. Persze ez megint csak túlságosan is romantikus gondolatnak tűnhet, ám az író világosan látja, hogy az emberiségnek, keserves útján, előbb-utóbb választania kell az isteni és az állati késztetések között: nem maradhat mindörökké szánalmas Kentaur-lény. Az író hisz abban, hogy lesz majd egy találmány, amely tökéletesen átalakítja a világot, és megteremti a munkás hazaszeretet, a józan emberszeretet és az emberi tisztesség, a lelkiismeret egyetemes államát. Persze nem a Fukuyama által beharangozott egyetemes és egységesített fogyasztói világállamra gondolt Jókai, amely világállam eszméjével szemben már tekintélyes filozófusok fejezték ki fenntartásaikat — éppen a nemes eszmék, a szeretetelv és a lelkiismeret vélhető hiánya miatt. Jókai államszövetsége nem az eszméitől és múltjától megfosztott, állatiasan önző emberiség rémlátomása. Nem a Történelem vége, hanem egy új történelmi korszak kezdete. A regény második részének az író Az örök béke címet adja, kedvenc gondolkodója, Kant hasonló című értekezésére utalva. Ebben a német romantika kiemelkedő filozófusa a következőképpen határozza meg az emberiség jövőbeni közösségét: „a Föld egyetlen pontján történt jogsértés valamennyi helyén megérzik: ez garantálja az államok közti örök békét, érvénybe lép a »világpolgárjog«.”