Kortárs, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 6. szám - Szigethy Gábor: Széljegyzetelt Csokonai

Máskor viszont mintha valóban a költészet ereje ragadná magával a hölgyet. Vastagon megjelölt részlet Csokonai hosszadalmas poémájában: ím fut a földmíves áldott ekéjétől, Habzik a szőlőhegy a munkás vérétől, Elhallgat műhelye a mesterembernek, Az úton a meglőtt kalmárok hevernek. Amott a tanácsos gombolygat praktikát, A nyavalya töri itt a politikát, Amott egy frakció rontja a másikat, Az erősebb nyomja itt a gyarlóbbikat, A földi földije vérétől habozik, Ember az embernek emberrel áldozik! ím a megcsalt népek bilincset csörgetnek, Európa roskadt oszlopi reszketnek. A törvények régi gyámjukat keresik. Elfajdúl a világ és kétségbe esik. A lap felső sarkán csupán egy szó, de kétszer aláhúzva: A háború! Majd a lap alján — míg aláhúzta a verssorokat, összesűrűsödött benne az indulat — még egy megjegyzés: Húgom Győrben volt, amikor Buonaparte ránkzúdult. A szénapadlásra menekült, de látta mit csi­nált négy dragonyos Zsuzsi szolgálólánnyal. Sokáig beteg volt. Julianna asszony ismerte a történetet, tudta pontosan, mi történt 1809-ben Győrben. Mi csak sejtjük. De a hosszú, kanyargósan indázó, olykor már-már csak politikai rigmusnak tetsző alkalmi versnek azt a tizennégy sorát húzta alá, amelyben megcsillan Csokonai lángelméje, és a szószátyár szóáradatban váratlanul pontosan, tömören, nagy felidézőerővel festi a háború borzalmait. S Rohonczy Julianna lelke azonnal megmozdul, megnyílik. Talán észre sem veszi: családi titkokat fecseg ki a margón. Máskor olvasás közben akkor ragad tollat, amikor finom ízlését sérti Csokonai nyers szóki­mondása. Jó lenne tudni, vajon valaha a Csokonai-kiadás harmadik kötete is kezében volt-e, mert abban néhány valóban erotikus költemény olvasható, ha nem is a legvaskosabbak. Min­denesetre az első kötet egyik verse is nagyon megbotránkoztatja Julianna asszonyt: Szeme nem sír; mégis nedves; Képe ráncos; foga nedves; Horgas lába fittyen-fottyan; Sovány fara egyet lottyan. Mégis, noha hidegvette, Legényes a szedte-vedte: Oh uram! őrizz meg ettől A vasorrú kisértettől! Vén ugyan, vén a kurvanyja... Idáig juthatott az olvasásban Rohonczy Julianna, amikor megmozdult a tolla: Szégyen ilyet írni! Szégyen ilyet kinyomtatni! Akkor még csiszolatlan volt ízlésünk és nyelvünk és a kálvinisták között mindig sok volt a buja és trágár ember, de mostani haladottabb korunk­ban nem kellene ilyen ocsmányságokkal elcsúfítani.

Next