Kortárs, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)

1994 / 2. szám - Kiss Irén: Jókai szellemi exhumálása - avagy a Jókai-olvasók erkölcsi rehabilitációja

Kiss Irén Jókai szellemi exhumálása AVAGY A JÓKAI-OLVASÓK ERKÖLCSI REHABILITÁCIÓJA A híres 1889-es budapesti parlamenti véderővita során, mely csaknem Tisza Kálmán buká­sához vezetett, egy szabadelvű képviselő a teljesen önálló magyar hadsereg ellenében a követ­kezőképpen érvelt Magyarország nyugat-európai integrációja mellett: „Énszerintem Magyarországnak, a magyar nemzetnek jelenleg egyetlen és őszinte szövet­ségese és pártolója a német nemzet. (Élénk helyeslés jobb felől.) És azt is mondhatom, hogy Magyarországon német elleni gyűlölet nem létezik. (Úgy van­ jobb felől.) Ezt aki mondja, szi­mulál egy olyan betegséget, mely ha volna, eltitkolni való lenne. (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől.) A magyar nemzetnek ragaszkodni kell a német nemzethez. Kötelezve is vagyunk rá. Uraim! Uraim! Amikor őseink bejöttek és elfoglalták ezt a jó legelőnek való helyet itten (hosszan tartó zajos derültség a bal- és a szélsőbaloldalon), akkor módjukban állt választani, hogy hova akarnak tartozni, Kelet-Európához-e vagy Nyugat-Európához. Először úgy látszott, hogy Kelet-Európához akarnak tartozni, amit az is bizonyít, hogy legutolsó pogány fejedel­münk, Gejza, az ortodox, vagyis a görögkeleti vallást vette fel. Ha emellett megmaradtunk volna mostanáig, akkor ma egy rác nemzettel több volna ezen a helyen, írnánk cirill betűkkel, és részesülnénk Oroszország nagy protekciójában. (Nagy mozgás és felkiáltás szélsőbal felől: ,,,Jó volna!")... Első királyunk, Szent István azonban a maga bölcs, ezredévre előre látó lelkével csatlakozott a latin és germán fajokhoz, tehát Nyugat-Európához. Később, midőn a reformáció keletkezett, a protestantizmus egyenesen a németekkel jött hozzánk át, sehol oly erős gyökeret nem vert, mint éppen Magyarországon. Minket egész missziónk a német nemzethez köt. Azt a politikát, melyet a Keleten akarunk követni, csak a német nemzet segélyével, őszinte támoga­tásával tudjuk keresztülvinni... Azért minden félreértést vissza kívánok utasítani, mely azon követelésünknek, hogy a magyar fiatalságnak megadassák a mód a tiszti vizsgát saját nyelvén letenni, azon magyarázatot adná, hogy mi ellenszenvvel, gyűlölettel viseltetünk a németség iránt. (Általános, élénk helyeslés.)" A képviselő, aki ezeket a páratlanul józan és megfontolt szavakat mondta, Jókai Mór volt. A helyzetre, amelyben álláspontját kifejtette, jellemző, hogy — mint azt az ugyanazon vita so­rán felszólaló, gyújtó hangú szélsőbalos képviselő, Ugron Gábor mondta: „mi itt Magyarorszá­gon tanácskozunk, midőn a kaszárnyákban idegenek által vezérelt katonaság van elhelyezve, s a Gellérthegyről reánk tátongnak az ágyúk, mely mellett égő kanóccal s gyűlölettel a szívé­ben áll az idegen. (Mozgás a jobboldalon. Igaz! Úgy van! A szélsőbaloldalon)... Mi, negyedfél százados szenvedésünk alatt, negyedfél század óta omló könnyeinkben, negyedfél század óta tartó vértanúságunkban megfizettük azon bért, mellyel nemzeti létünk önállóságáért és sza­badságáért tartozunk. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.)”* Jókai politikai éleslátását éppen akkor érzékelhetjük a legjobban, ha véleményét Ugron Gáboréval ütköztetjük. A véderővita során a szabadelvű író-politikus nézeteinek higgadtsága­

Next