Kortárs, 1995. január-június (39. évfolyam, 1-6. szám)

1995 / 1. szám - Lukácsy Sándor: Kalászatok az ismeretlen XIX. századból - Kölcsey emlékszobra (Vörösmarty Mihály)

Lukácsy Sándor Kalászatok az ismeretlen XIX. századból A gyűjtést a régiek szép agrárius metaforával kalászainak mondották. Bármilyen gondos az aratás, mindig marad a tarlón jó néhány kalász, melyet kár volna veszendőbe hagyni. Példa rá az ótestamentumi szegény leányzó története. ,,Rut az aratók után — írta 1817-ben Gáli Ber­­nardinus szegedi minorita barát—az árpakalászokat a gazdag Booznak mezején minden ellen­kezések nélkül szedegette, fürtökbe kötözgette, és vesszővel való ütögetései után egynapi mun­kásságával három vékányi tiszta szemeket veregete ki avégre, hogy magának s öreg özvegy napának, Noéminak, további élelmekre szolgálnának...” Ez jutott eszembe, amikor a Kortárs szerkesztői fölkértek, hogy mutassak be folyóiratuk­ban egy sorozat ismeretlen vagy kevéssé ismert szöveget a XIX. századból. Elhullott kalászokat fogok gyűjtögetni, gondoltam, és — folytatva az iménti idézetet — „elhitettem magammal, hogy az evangyéliumi mezőben is a tudós aratók után még búzakalászokat is lehet szedegetni, azokat fürtökbe kötözgetni s kitisztázni.” Három vékára való bizonyosan összegyűlik majd, mert a „tudós aratók” sok tápláló szemet hagytak elszóródni — ezért mondom (azt hiszem, joggal) a XIX. századot ismeretlennek. Az evangéliumi bőség mezeje ez, különösen az olyan műfajokban, mint az emlékirat, útirajz, publicisztika, történetírás, egyéb efféle — melyeket a hivatalos tudomány, csupán a szépirodalomra meresztve szemét, többnyire kirekeszt fi­gyelméből. Most, amikor fölfedező-gyűjtögető munkámhoz látok, úgy vélem, nemzeti feladatot telje­sítek: nemzeti értékeket igyekszem feltárni, megmenteni. A nemzetet nem szájjal dicsérni kell, hanem munkával gyarapítani. (Valamennyi szövegnek én adtam címet.) KÖLCSEY EMLÉKSZOBRA Vörösmarty Mihály Újsághír: „Kölcsey Ferenc nincs többé! E kevés szóban ki van mondva a nagy, a pótolhat­­lan veszteség. Tegnap, azaz aug. 24-én reggel hunyt el a nagy férfiú rendes lakhelyén, Cseké­­ben, nyolc napi gyengélkedés után... mi kétségkívül megszokott éji munkálkodásának volt kö­vetkezése...” A jók feljajdultak. Szemere Pállal napokig nem merik tudatni a gyászeseményt. Kossuth, börtönében, így kiált: „Miért nem inkább én!” Versek, epigrammák... Képét már festi Einsle; szobrot kellene állítani az elhunytnak. Egyletek, közadakozás kora: Szemere Bertalan Borsodban már gyűjt, Botka Imre szatmári követ szintén. A Kisfaludy Társa­ság tagjai a mozgalom élére állnak. 1840 február elején felhívás jelenik meg a lapokban, Fáy András elnök, Bártfay László, Botka Imre, Eötvös József, Schedel Ferenc, Szalay László, Szeme­re Pál, Vörösmarty és Bajza József jegyző aláírásával. 83

Next