Kortárs, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Győrei Zsolt: Kölcsey Ferencz: Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetése czímű munkájának költői megítéltetése (apokrif novella)
APOKRIF NOVELLÁK 61 a’ pogány templomokban, a’ Teátrumban. És a’ Poéták kitől először, ha nem anyjuktól tanulták, valamelly plebejus’ vagy patritius’ asszonyától, későbbekben pedig mellettök velök élő mester-emberektől, legionistáktól, parasztoktól, deákoktól. És scandallum érjen talám annak miatta, hogy magyar nyelvemet én is e’ képen igyekszem gyámolítani, ápolni, ’s enyészetéből szánalommal ’s buzgalommal kiegyengetni, kisegélni? Alszik még e’ nyelv, és fölkölteni alkalmas a’ szavak’ csinálása is, ám el kell menni érte oda is, a’ merre még a’ maga világában terem, míglen minden eszméink saját szavakkal lesznek kifejezhetők. Talám jó még idő, midőn e’ szükségből vett latin szavaim’ rengetegjét megmosolyogják tudós elméink! Én nem rhetorikus, literáris műnyelvre [Kunst-Sprache] vágyom, beavatottak’ szűk keblű, érthetlen disputatioira, a’ mikben cziczomás, piperkőcz lexikák és Grammatikák kunczognak elegantul és finomkodva a’ magyar parasztnak otromba nyelvén, melly, ha nem átallnánk művelni őt, bizonynyal utól érné azon módis udvaronczokat. A’ magyar nyelvnek — akár Hellén vagy Római ükének — beszéltt, eleven nyelvből kellene irodalmivá serkennie, és őrzenie e’ képen vitalitását hoszszú érákon által. Öszve-foglalván hát e’ két indok bírt arra, hogy a’ Publicumot a’ népnyelvből vett szók’ fűszerszámával hintett textusok’ exotikus aromájában kévánjam részeltetni, hogy ugyanis egygyik felől componensei ők Csokonai’ Lyrájának, helyök vagyon kertjében, másik felől hogy alkalmazva vágynak azt actuálissá frisíteni. E’ két argumenten kívül persze kedélyem is béfolyásol. Mert végül, úgy látszik, mindég erre lukadok ki, ez leend conclusioja valahány fejtegetésimnek: én Poeta volnék, nem pedig Litterátor. Én nem Literaturát csinálok, építkezem monoton rhytmussal kockaköveiből, faragom dolgos napszámos gyanánt a’ Metrumot ’s a’ Kádencziát, mérvén mindent azoknak constellatiojából — én érzésimet, hangulatimat akarnám megformázni ezen szerszámoknak általa, ’s a’ hogyan éppen kedvemre való. Engedtessék meg tovább czitálnom Lillám Élőbeszédjéből nehány ide-illő Passust: „Van egygy felekezet Litterátorink közzűl, kik semmi mértéket a’ Versben eltűrni vagy tűzetni nem akarnak, ha tsak az a’ Görög Metrum szerént nints tsinálva, ellenben a’ másik rész a’ leg szebb szerzeményeket sem állhatja ki, ha tsak azokban minden sor’ végin szerentsére nints hallani a’ roszszúl úgy nevezett kádentziát. Én itt Amphibius vagyok. Azt tartom, hogy az elsőbb Fél nagyon is sokra ment; ez pedig nagyon is kevésre. Nem láthatom által, miért lehetne a’ Magyar nyelvnek gyalázatjára az, hogy a’ mind a’ régi ditsősségesen elhúnytt Világnak, mind a’ mai felette igen tsínos Európának, mértékét, harmóniáját és ízlését, egyedül ő, a’ ki követheti? Én a’ mértékre vett Versnemekben is gyönyörködöm; de a’ kádentziásokban is, ha egyébaránt numerosusok, sokat érzek ollyat, a’ mi jól esik.” Bocsánatért kell esdnem, hogy nem egygy betűnek hellyesen való leírása megváltozott az óta, hogy én ezt papírra vetettem. De még hadd czitáljak mást is: „írjon ki-ki úgy, amint legjobbnak gondolja; sem a’ Hexameter valakit Virgilussá, sem a’ kádentzia Tassóvá, sem a’ tsupa Folyó-beszéd Gesznerré nem tsinál. — Én részemről mind a’ két ízlésnek érzője vagyok, és barátja, írtam is, és írok, mind a’ két féle Versnemekben; és tsak arra vigyázok, hogy mind a’ lábakra szedett Verseim, mind a’ kádentziások, a’ magok nemekben, jól zengjenek.” A formák használatának czélja nem lehet egyéb, mint hogy segítségükkel hangos