Kortárs, 2007. január-június (51. évfolyam, 1-6. szám)

2007 / 1. szám

Albert Gábor Szókratész - egy értelmiségi a viharban 1 Szókratész első pere Hogyhogy első pere? Platón a Szókratész védőbeszédében nem az első és egyetlen szókratészi pert örökítette volna meg? Amely során, tudjuk, a bírák Szókratészt bűnösnek talál­ták, és szavazattöbbséggel halálra ítélték. A véletlennek köszönhette, hogy még harminc nap haladékot kapott, és csak a „szent hajó” visszaérkezése után lehetett a halálos ítéletet végrehajtani. Szókratésznak akkor kellett kiürítenie a halált hozó bürökpoharat. Ezt a hivatalos és közismert bírósági eljárást azonban jó huszonhárom-hu­­szonnégy évvel megelőzte egy másik, mondhatnám úgy is, egy „nem hivatalos”, de majdnem olyan közismert per. A vádemelés akkor is nagy nyilvánosság előtt történt, s magát az ítéletet is a nagy nyilvánosság hozta meg, vagy legalábbis hagyta helyben. Mondhatnám: szentesítette. A vádat nem kisebb ember képviselte és fogalmazta meg, mint az ógörög iro­dalom egyik büszkesége, Arisztophanész, mégpedig az i. e. 423-ban bemutatott A Felhők (Nephelai) című komédiájában. Arisztophanész ekkor huszonnyolc esztendős. Két meglehetős színpadi siker van a háta mögött. Az Akhamaebelieket ugyanis i. e. 425-ben a Lénaia ünnepen első díjjal jutalmazták, s rá egy évre, i. e. 424-ben A Lovagok bemutatásával úgy­szintén az első díjat nyerte el. Az utóbbi komédia sikerét bizonyára nagyban nö­velte, hogy a darab „hőse”, akin a szerző alaposan elverte a port, Kleón volt, a közismert és népszerű politikus. Az a nagyhangú és nagyszájú demagóg, foglal­kozását nézve bőrkereskedő, aki annak idején nem átallott még Periklészbe is belemarni, s kiváló szónok lévén, sikerült keresztülhajszolnia, hogy ellenfelét pénzbírságra ítéljék. A hagyomány szerint a színészek annyira tartottak Kleón bosszújától, hogy nem akadt, aki vállalta volna Kleón szerepét, sőt, a mesteremberek Kleón maszk­ját sem merték elkészíteni. A rettegett népvezér szerepét maszk nélkül, csupán bemázolt arccal kénytelen volt Arisztophanész maga eljátszani. Ez a nézők szem­pontjából valószínűleg nem volt olyan szokatlan, s a konzervatív, hagyomány­tisztelő Arisztophanésznak sem eshetett nehezére (ha kényszerűségből is) vissza­térni a régi (és még talán el sem felejtett) hagyományhoz. Arisztotelész Rhétori­­ájából ugyanis tudjuk, hogy korábban a szerzők „maguk játszották tragédiáik

Next