Kortárs, 2007. július-december (51. évfolyam, 7-12. szám)
2007 / 7-8. szám
40 terem diákjai felállnak, és köszönő zsoltárt énekelnek. Phű, nehéz ilyenkor szerénykedő arccal csak álldogálni. S az intézeti almanach mellé még egy palack jó bort is kapok. Az igazgatói szobában a vendégkönyvet teszik elém. Lapjaira Szabó Magda írt kedveseket, aki visszajár találkozókra régi iskolájába. Könnyű ebéd. Megérkezett a konferenciára Pomogáts Béla és Szörényi László is. Eszegetünk Aczél Gézával, Görömbei professzor úrral. Pomogáts és Szörényi együttesen tíz kötetre való irodalmi anekdotát tárolnak a fejükben. A sírversekre terelődik a szó. Londonban, az íróasztalom bal fiókjában, kis füzetben van vagy ötven. S hozzájuk tehetem ezt a hármat Ortutayról, Király Istvánról és Gergely Sándorról: Itt nyugszik Tutus, Inkább gonosz, mint butus. Király Istvánt hantolták itt el, Gyászolják Sztálin és Hitler. Itt nyugszik a Gergely. Sokáig volt Szergej. Szépszámú közönség előtt kezdődnek az előadások. A két főelőadót, Standeisky Évát és Görömbei Andrást ábécérendben követjük, így rám valamikor estefelé kerül sor, Vasy Géza előtt. Fárasztó. Egyik-másik előadásban sok az üresjárat. Van, amiben más sincs. Arról beszélek, hogyan dolgozták fel 1956 témáját Nyugaton. Említem az amerikai Robert Audrey A hősök árnyéka című, 1958-as drámáját, ami Rajk Lászlóról és Júliáról, harmadik (negatív) hősként pedig Kádárról szól. Lefordíthatatlan, sőt átdolgozhatatlan színdarab. De a témát újból meg lehetne írni. November 17. Délelőtt lerójuk kegyeletünket Csokonai Vitéz Mihály sírjánál. Szép, nagy öntöttvas obeliszk áll rajta, immár makulátlan állapotban. Hevert egy ideig félredobva, amikor a temetőt megszüntették. Aranybetűs felirata fekete alapon: „A Múzsáknak szózatja / A Sírt is megrázkódtatja / S életet fuval bele.” Csak szebb ez a maga bumfordiságában, mint amit 1947 táján valamelyik pesti presszóban Határ Győző és kaján társai írtak volna róla, ha a XX. században él. („Itt nyugszik Csokonai, / Gyászolják rokonai”?) Az írószövetség nevében L. Simon László mond beszédet, s érdekes Csokonai-legendákat említ. A garabonciás diák népmeséi hős volt. Olykor négylovas hintón érkezett, ám csak egyet csettintett az ujjával, és a hintó lovastul egyszeriben köddé vált.