Kortárs, 2008. július-december (52. évfolyam, 7-12. szám)

2008 / 7-8. szám - Keserü Katalin: Lüktető rend - Vásárhelyi Alice művészetéről

Keserű Katalin Lüktető rend Vásárhelyi Alice művészetéről Néhány évtizede csak annak, hogy a kortárs művészet, a művészetkritika s nyo­mában a művészettörténet-írás feltett egy kérdést, amely azóta szerteágazott, s amely a női művészek helyzetére vonatkozott (a történelemben és a jelenkor­ban). A negatív válasz, hogy tudniillik nem voltak helyzetben sosem, a kutatá­sokat több irányban indította el. Részben elkezdődött a múlt női művészeinek felkutatása és értékelése, azaz sorsuk, tanulmányaik, szakmai pályafutásuk, fo­gadtatásuk vizsgálata s ezekkel kapcsolatban az akár tipikusnak is mondható vál­tozatok leírása. Műveik összegyűjtése és elsősorban a kortárs alkotások tanul­mányozása arra is felhívta a figyelmet, hogy olykor a női alkotók témavilága, alkotómódszere, eszközei különböznek a művészettörténeti kánonokban leírtak­tól, és esetenként indokolják a szóbeli megkülönböztetést is, amit a nő­művé­szet fogalmával fejezünk ki. A nőművészet-kutatással együtt az életrajzi adatok­kal összefüggő feltárás ismét létjogosultságot kapott, az esztétikai megközelítés mellett. A magyarországi szakirodalom és művészeti élet az 1990-es években kezdte pótolni a hiányokat (vázlatos összefoglalást adott erről a Modern magyar nő­művészettörténet című könyv 2000-ben, Kijárat Kiadó), ám a történeti anyag vál­tozatlanul, egy-két kivételtől eltekintve feldolgozásra vár. Különösen mostoha sors jutott annak a generációnak, mely a 20. század közepén érett művésszé, hi­szen annak a kornak értékelése a mindenkori kortárs művészet fényében máig változó: az újavantgárd művészeti események mellett a hagyományos képzőmű­vészeti ágazatok (festészet, szobrászat, grafika), technikák, anyagok, módszerek és műformák (kép, szobor) kiesnek az érdeklődésből, anélkül, hogy értékeik nyilvánossá válnának. Nincs olyan nemzetközi összefoglalója a század 50-es, 60- as, 70-es évei művészetének, mely értékelné például a figurális művészetet is az absztrakt vagy az annál újabb művészeti tendenciák mellett. A figuratív művészet mellőzöttsége különösen áll Közép- és Kelet-Európára, ahol az avantgardiz­­musok egy diktatórikus társadalmi berendezkedés ellen lázadva a művészet szabadságát deklarálták, s így minden másnál jobban felértékelődtek. Ráadásul ebben a régióban a szocreál változatlanul rányomja a bélyegét, kötelező figura­­tivitásával, a századközépről alkotott képre. Egy példa a hazai művészettörténetből Kondor Béláé. A maga idejében forra­dalmi szellemű diplomamunkájával (1956, Dózsa-sorozat), a grafika terén vég­hezvitt újításaival, a létezés mélységeit a művészet történetének mélységeibe

Next