Kortárs, 2009. július-december (53. évfolyam, 7-12. szám)
2009 / 11. szám - Borbás Rozália: Cimbalom (regényrészlet)
jobban látták azt is, hová szeretnének eljutni. Az volna a jó, ha nem kellene sokat bolyonganiuk, mint Télemakhosznak, hogy rátaláljanak apjukra és önmagukra. Csokonai visszaemlékezett a vidám adománygyűjtő alkalmakra, mikor még maga is kisdiák volt, és közben saját eljövendő életének lefolyására gondolt. A gyerekek a végén rázendítettek egy vidám versrigmusra, ami felderítette az adományozókat, rendszerint már össze is állította ekkorra a gazdasszony a kóstolót. Eljöttünk mi kántálni, kántálni. Nem kell minket bántani, bántani. Nekünk is egy darabkát. Fülét, farkát a papoknak, hurkáját a diákoknak, adjanak egyet! Hurka, kolbász, pecsenye, kántálók fizetése, vivát! Ezzel a viváttal zárult a ceremónia, s az adakozó jóindulat megnyerését tovább már retorikailag fokozni úgysem lehet. - Isten áldásával, menjetek! Köszöntek el tőlük a felnőttek, és kikísérték őket a kapun kívül. Ha a házban volt egy-két fiúgyerek, márpedig ritka, hogy inkább négy-öt ha nem volt, mind ácsingó tekintettel nézett a diákok után. Ők is a nagyoskolába vágyakoztak. Pedig mindegyikből nem lett és nem is lehetett literátus ember. És nem is kellett. Rétest és kalácsot, bort is kaptak a káplálók. Ez így ment egészen karácsonyig szinte naponkint, de hetente háromszor-négyszer biztosan, a vasárnap kivételével. A kollégiumba visszatérve a kántálók megfelezték az adományt, maguk is jóllaktak, és a másik felét társaikkal megosztották. Ebédre terítettek a konviktusban, Csokonai, aki most beteges volt, csak túrta az ételt. A kenyérosztót ismét magához intette, hogy kér még, mert ég a gyomra, a bele a sok hagymától. Mások is érezték, de nem volt szokásuk szólni, Miska praeceptor azonban nem állta meg. Nagyon mérges volt, mert valami Somogyiné, aki a soros főző volt, nem az ő szája íze szerint készítette el a vetrecét. A contrascribához is odament evés után, és elmondta, hogy a derék asszonyság csinálja másképp, mert a jó ételből rosszat csinált. Nem tud az főzni, aki a jó ételt elrontja. Főzessenek mással! Add át Somogyiné asszonynak, hogy nem jó a vetrecéje, s mondd el neki, hogyan kell azt csinálni, s azt is, hogy én mondtam. A tehénhúst, azaz a marhahúspecsenyét laskára vágja, majd mikor a forró zsírba teszi, s a zsíron eléggé megpirítja, jó türelemmel. Hahogy leégne, egy kis hideg vízzel felengedi, borecettel kissé savanyítja, aztán megadja a hús keménysége magát. Ezután sózza, borsolja, s egy-két becsületes, de nem góliátfej vöröshagyma felszeletelése következik. Ha sok van ebből, az bizony ehetetlen lesz. Mondd meg neki! Máskor így csinálja! Üzeni Csokonai Vitéz Mihály, aki ilyen moslékot nem